Az Észverés podcast Pressburger Csaba szerzői projektje, amely az Autonómia független véleményportál heti élőműsoraként indult 2020. június 5-én. A műsorfolyam egy-egy epizódjában a vajdasági magyar közélet folyamatait elemzik, illetve a vajdasági magyarságot is érintő, befolyásoló, foglalkoztató aktuális politikai, gazdasági, kulturális témákat vitatják meg újságírók, szakértők, intézményvezetők és a közélet egyéb szereplői – kritikai éllel, higgadtan érvelve, szabadon.
Az újvidéki vasútállomásnál történt tavaly novemberi tragédia után kialakult tiltakozási hullám teljesen új minőséget kapott, miután az egyetemi karokat blokád alatt tartó hallgatók önszerveződésre szólították fel Szerbia lakosságát.
Márciusban mind több lokális jellegű polgári gyűlés, ún. zbor alakult az ország főként nagyobb településein, egy-egy helyi közösség adminisztratív körzetén belül. Ezek a zborok újabb lökést adtak a polgári ellenállásnak mint alulról induló és szerveződő országos kezdeményezések.
👉 Miként szerveződnek és milyen munkát fejtenek ki a polgári gyűlések?
👉 Mennyire aktivizálható a lakosság?
👉 Milyen jogi státussal rendelkeznek a „zborok”?
👉 Képesek-e a lokális fórumok összekapcsolódva országos ügyeket is befolyásolni?
Vendég:
Boban Evetović ügyvéd
Kreszánkó Viktória zbor-kezdeményező, civil aktivista
Lázár Zsolt szociológus, egyetemi tanár
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: www.youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk:
www.patreon.com/pressburger
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés műhelyét!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
Százezres tömegtüntetések törtek ki március végén Törökországban, miután letartóztatták Ekrem Imamoglut, Isztambul ellenzéki polgármesterét. A legnagyobb török város vezetője Recep Tayyip Erdogan államfő legfőbb politikai riválisának számít. A tüntetők szerint az ellene felhozott korrupciós és terrorizmus támogatására vonatkozó vádak politikai indíttatásúak.
Számos párhuzam vonható a törökországi események és a Szerbiában zajló mozgások között, akárcsak a két autokratikus vezető, Vučić és Erdoan hatalomgyakorlási módszere, retorikája és geopolitikai viszonyrendszere között, noha Törökország mozgástere – középhatalmi státusából kifolyólag – merőben más.
👉 Mekkora a törökországi tüntetések társadalmi bázisa?
👉 Aggódnia kell-e Erdogannak hatalma megtartásáért?
👉 Kinek az oldalára áll a 20%-ot kitevő, jogfosztott kurd kisebbség?
👉 Milyen geopolitikai ambíciói vannak a török államnak a Nyugat-Balkánon?
Vendég: Szerencsés László Törökország-szakértő
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk:
www.patreon.com/pressburger
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés műhelyét!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
Szerbia történetének legnagyobb tüntetését tartották meg szombaton Belgrádban. Több százezer ember érkezett az ország minden szegletéből, de külföldről is, hogy szolidaritást vállaljon az egyetemistákkal, akik már négy hónapja tartják blokád alatt az egyetemi karokat, követelve az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia okának felderítését és a felelősök megbüntetését.
Vendég:
Bukovics Martin újságíró, a Gemišt hírlevél munkatársa (www.gemist.hu)
Makai József újságíró, az Átlátszó szerkesztője (www.atlatszo.hu)
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk:
www.patreon.com/pressburger
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés műhelyét!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
Több mint száz napja tartják blokád alatt Szerbia-szerte az egyetemi karokat a hallgatók. Több száz magyar egyetemista jár az Újvidéki Egyetem székvárosi és szabadkai karaira, mégis viszonylag kevesen vesznek közülük részt a fakultásuk blokádjában és a tüntetéseken.
Lázár Lea, a Képzőművészeti Akadémia másodéves lakberendezés-szakos hallgatója és Habram Hunor ötödéves orvostanhallgató azon kevesek közé tartoznak, akik kezdettől fogva ott vannak a „barikádokon”.
- Milyen az élet a zárlat alá vont karokon?
- Hogyan működnek a plénumok?
- Miért passzívabban a vajdasági magyar egyetemisták?
- Mit várnak a március 15-i belgrádi megatüntetéstől?
Többek között ezek a kérdések merültek fel a beszélgetés során.
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk: https://patreon.com/pressburger/
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés műhelyét!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
Amilyen váratlanul érkezett, olyan váratlanul is távozott a szabadkai Népszínháztól Venczel Valentin. A színházi nyilvánosságot, de a magyar társulatot is meglepte, amikor értesült az új vezető 2024 januári kinevezéséről – a legtöbben ugyanis arra számítottak, hogy Körmöci Petronellát Kovács Nemes Andor követi a társulatvezetői tisztségen, ám az intézmény igazgatója, Miloš Nikolić nem így döntött.
Venczel az Újvidéki Színház igazgatói pozíciójából érkezett Szabadkára. Ott több mint 10 éven át volt színidirektor, és immár nyugdíjasként vállalta a szabadkai megbízatást – amely azonban mindössze egy évig tartott.
Idő előtti távozásának okairól, a társulattal, az igazgatóval és a politikai aktorokkal fenntartott viszonyáról, a Népszínház új épületegyüttese körüli problémákról és az országban zajló aktuális társadalmi mozgásokról nyilatkozott az Észverésnek.
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk: https://patreon.com/pressburger/
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés műhelyét!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
Blokádok, tüntetések három hónappal az újvidéki tömeggyilkosság után
(A felvétel február 5-én készült.)
Az egyetemi karok blokádja és az egyetemisták négy követelése mentén egyre nagyobb néptömegek mozdulnak meg Szerbiában. Az egyetemisták képesek voltak maguk mellé állítani a közvélemény jelentős részét, felvillanyozni mindazokat, akik elégedetlenek azzal a korrupt rendszerrel, amely leuralta az államot.
Ma sem látjuk még, mire futhat ki az utóbbi 20-30 év legnagyobb tiltakozási hulláma Szerbiában, de az biztos, hogy a hatalom beleremegett, a kormány megbukott és az egyetemisták továbbra sem alkusznak.
Vendégek:
👉 Gyurkovics Virág újságíró
👉 Kocsis Árpád újságíró
👉 Tóth Szilárd János politológus
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk: https://patreon.com/pressburger/
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés műhelyét!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
A vajdasági magyar humorról
Szeretjük azt gondolni magunkról mi, vajdasági magyarok, hogy nagyon különlegesek vagyunk, mert mi rálátunk két annyira különböző temperamentumú és mentalitású világra, mint amilyen a délszláv és a magyarországi, merítünk mindkettőből – és éppen ezért „valahol” mindkettőnél különbek is vagyunk. Ez a különbözőség-tudat kovácsol bennünket közösséggé – azzal együtt, hogy természetesen túlzó és hamis ez az önkép.
Vass Szabolcs 2015-ben megteremtette a Facebookon Rokon Ilonkát, mindnyájunk falusi rokonát, aki a vajdasági magyarság kvintesszenciája: éleslátó, tapasztalt, két lábbal áll a földön, mindenről és mindenkiről megvan a véleménye, különösen a szomszédokról, a városiakról, a szerbekről, „amazokról” a magyarokról és persze a fiatalokról. De nem ez teszi tipikus vajdasági magyarrá, hanem a modora, az észjárása és a nyelvhasználata, amelyet giccses mémekkel tár elénk.
Vendégek:
👉 Rácz Krisztina antropológus
👉 Vass Szabolcs képzőművész
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk: https://patreon.com/pressburger/
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés-műhelyt!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@pressburger.org
A kettős állampolgársági népszavazás 20. évfordulója
Mély nyomot hagyott a határon túli magyarok kollektív emlékezetében a 2004. december 5-én megtartott magyarországi népszavazás, amelyen arról kellett volna dönteni, hogy a környező országokban élő magyarok is megkaphassák-e a magyar állampolgárságot.
Az alacsony részvételi arány miatt az ügydöntő népszavazás érvénytelen lett. A határon túli területeken azonban óriási volt a csalódottság, sokan úgy érezték, hogy az anyaországiak kitagadták őket a nemzetből, kétségbe vonták magyarságukat.
Ez az eredmény, illetve a referendumot megelőző méltatlan kampány évtizedekre meghatározta a magyar-magyar politikai kapcsolatok milyenségét, viszont tartósan beemelte a kettős állampolgárság témáját az anyaországi közbeszédbe, így végül hat évvel később megszületett a könnyített honosításról szóló törvény.
Vendégek:
👉 Bárdi Nándor történész, kisebbségkutató
👉 Tóth Szilárd János politológus
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk: https://patreon.com/pressburger/
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés csapatát!
Patreon-közösség: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@gmail.com
Az utóbbi 35 évben legalább tucatnyi nagyobb tiltakozási hullám söpört végig Szerbián. Az évek során százezrek vonultak már az utcára és követelték azt, amit az intézményrendszeren keresztül képtelenség volt kikényszeríteni.
Az utóbbi 12 évben, mióta a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić határozzák meg Szerbia politikáját, volt már tüntetéssorozat a „diktatúra ellen”, majd következett az „1 az 5 millióból” jelmondattal meghirdetett országos tiltakozás, a lítiumbányászat engedélyezése miatt utakat és autópályát zártak le a polgárok, tavaly a belgrádi Ribnikar iskolában történt tömegmészárlás hívott utcára tömegeket – de ezek egyike sem volt olyan dühös, tanácstalan és elkeseredett tiltakozás, mint a mostani, amelynek kiváltója, „triggere” az újvidéki vasútállomásnál történt, 15 emberéletet követelő tragédia.
Mi kell ahhoz, hogy Szerbiában az utcán érvényt lehessen szerezni azoknak a követeléseknek, amelyeknek az intézményrendszeren keresztül nyilvánvalóan nem lehet?
Vendégek:
👉 Bajtai Kornél közgazdász, a Magyar Szó egykori újságírója, szerkesztője
👉 Németh János nyugalmazott rádiós újságíró, publicista
Szerkesztő-műsorvezető: Pressburger Csaba
❗Ha értesülni szeretne az új epizódokról, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: https://youtube.com/@eszveres
❗Kövesse Patreon-oldalunkat is, ahol rendszeresen tájékoztatjuk nézőinket és hallgatóinkat az új műsorokról, de exkluzív tartalmakat is közzéteszünk: https://patreon.com/pressburger/
Az Észverés adásai kétheti rendszerességgel készülnek el és kerülnek fel csatornáinkra, illetve a podcast-platformokra.
🔴Ahhoz, hogy műsorunkat továbbra is el tudjuk készíteni, az Ön segítségére is szükségünk van!🔴
Kérjük, támogassa az Észverés csapatát!
Észverés: https://patreon.com/pressburger/
PayPal-utalás: https://paypal.me/eszveres/
Ha kérdése van, írjon nekünk: eszveres@gmail.com
Jövő kedden, november 5-én elnököt választanak az Amerikai Egyesült Államokban. A választásnak az egész világra, így térségünkre is jelentős hatása lesz. Rendkívül szoros a küzdelem és rendkívül nagy a tét – a Nyugat-Balkán és Közép-Kelet-Európa szempontjából is.
Az amerikai választási rendszer sajátosságairól, a közvélemény-kutatások pontosságáról, a csatatérállamokban zajló események jelentőségéről, a kampányfinisről, a két jelölt külpolitikai irányultságáról, de természetesen esélylatolgatásról is szól ez az adás.
Vendégeink:
👉 Márton Attila újságíró, külpolitikai szakértő
👉 Purger Tibor washingtoni tudósító, egyetemi előadó