A Csillagpont Rádió ország első és egyetlen tematikus egészség rádiója, elkötelezett a gyógyászat, az egészségmegőrzés, a rehabilitáció és a prevenció széles körű népszerűsítésében, az aktív pihenést, az egészséges életmódot szolgáló turisztikai attrakciók népszerűsítésében, valamint a helyi, közéleti hírek, közérdekű információk közlésében.
Fenti címmel nyújtotta be pályázatát a Richter Anna díj idei felhívásához az Összehangolva – Gyógyít a képzeleted Alapítvány. A projekt és a civil szervezet szakmai vezetője dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiáter, a Csillagpont Rádióban elmondta: állandó programjaikat tovább folytatva jelentős előrelépés lehet a daganatos betegek gyógyulása útján, hogy sikeres pályázat esetén segítő foglalkozásaikat díjmentesen kínálják az érintetteknek.
A sikeres üzletember Csányi Sándor 2005-ben hozta létre magánvagyonából azt az alapítványt, amely az anyagilag nehéz körülmények között élő tehetséges fiatalok támogatására hivatott. Ennek jegyében működtetik az életút programot is, amelyre minden esztendőben lehet pályázni. A szerencséseket 10-14- éven át támogatják iskolai tanulmányaik elvégzésében, a munkához jutásban. A több mint két évtized eredményéről és a hálózatkiépítésről is tájékoztat dr. Radoszav Miklós, az alapítvány operatív igazgatója.
A gyulladásos és degeneratív betegségek további felderítésére és a célzott terápiás lehetőségek kidolgozása vonatkozó kutatások folytatására ad lehetőséget a Szegedi Tudományegyetemen az a pályázati összeg, amelyet a „Transzlációs biomedicina” című projekttel elnyertek. Dr. Kemény Lajos professzor, az egyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, a project szakmai vezetője ismerteti a kutatás előzményeit és az újabb négy évre szóló feladatban foglaltakat.
Két esztendővel ezelőtt már fogadhatta vendégeit Szakáldon a Barka Szociális és Vendégház. A Miskolci Autista Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családokat várták ide. Sajnos nem sokáig, hiszen a járvány mindent felülírt. A tíz férőhelyes vendégházban ma, autista fiatalok élnek, úgynevezett támogatás lakhatás keretében. Mondta el rádiónknak Bohus Viktória projectvezető.
Mannheim Viktória a program megálmodója és vezetője jól emlékszik, amikor 11 évvel ezelőtt a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermekrehabilitációs Osztályának falai szépültek, újultak meg közkedvelt mesefigurák által. Az élmény olyan maradandó volt, hogy az osztályra azóta is visszajár, és megajándékozza a kis betegeket. 11 év alatt összesen 130 gyermekintézményt festett ki önkéntes alapon először egyedül, majd önkéntes segítőivel. Most a születésnap apropóján, ahogy minden évben, soron kívüli, ajándék falfestést hirdet az intézményeknek. A jelentkezések határideje: március 13-a éjfél.
Ezzel a címmel jelent meg Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta új könyve. A Györgytea ügyvezetője, a bükkszentkereszti Szabó Gyuri bácsi lánya ezúttal egy hiánypótló összeállítással jelentkezik, hiszen a legkisebbek egészségmegőrzésére, gyógyítására ad javaslatokat, mindezeket a gyógynövények erejével. Könyvbemutató az éteren keresztül.
Ezzel a figyelem felkeltő mondattal invitálják a fiatal gyógyszerészeket a Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet tagjai körébe. A közösséghez tartozás szakmai és társadalmi előnyeiről tájékoztatta rádiónkat dr. Bodó Gabriella, a Szegeti Tudományegyetem Intézetvezető Főgyógyszerésze, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének alelnöke is.
Légy fontos önmagadnak is! Erre tanít meg a dr. Vágási Boglárka kreatív mediátor által elindított program, az „Anyu-idő”. Nevezhető ez persze akár én-időnek is, amelyre bizony időt kell szánni. Hiszen azzal mindenki jól jár. Anya, apa, gyermek és nem utolsó sorban a közösség. És nem árt tudni azt sem, hogy az anyu-idő nem kibeszélő shaw, hanem egy sajátos közösségi találkozó, az önmagunkra fordított idő!
Szalkai Dániel dizájner, a Miskolci Autista Alapítvány szociális foglalkoztató műhelyét vezeti, ruhákat tervez az autistáknak, és a Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíját is az ő életüket megkönnyítő kiegészítők elkészítésére fordította. Családi érintettsége okán élete szorosan összefonódott az autizmussal. Fő célja, hogy eltüntesse a határokat az autisták és nem autisták között. Dániel egyébként mostanság, doktori dolgozatában a roma felzárkóztatók létrehozásával foglalkozik. Elköteleződéséről és terveiről beszélt a Csillagpont Rádió műsorában.
Soha ennyi óha-sóhaj nem teljesült a Csodalámpa Alapítvány történetében. Pedig, amint a szervezet ügyvezetője rádiónknak elmondta a COVID átmenetileg megnehezítette a dolgukat, de aztán helyreállt a megszokott rend és sorra teljesülhettek a krónikusan beteg gyermekek kívánságai. Természetesen a világjárvány az ajándékok átadását is megnehezítette, de az alapítvány munkatársai és az egészségügyi dolgozók közös összefogásával minden gyermekhez eljutott a hőn áhított tárgy….
Patzauer Éva ügyvezetővel Szász Anikó szerkesztő beszélgetett.