A Csillagpont Rádió ország első és egyetlen tematikus egészség rádiója, elkötelezett a gyógyászat, az egészségmegőrzés, a rehabilitáció és a prevenció széles körű népszerűsítésében, az aktív pihenést, az egészséges életmódot szolgáló turisztikai attrakciók népszerűsítésében, valamint a helyi, közéleti hírek, közérdekű információk közlésében.
A Csillagpont Rádió vendége volt Hoitsy György a Lillafüredi Pisztráng telep vezetője. Elmondta, hogy a pisztráng telepen télen több munka van, mert a pisztrángok télen ívnak. Ők keltetőbe rakják a kis halakat, és míg megfelelő nagyságot el nem érnek elkülönitőben vannak,mert a pisztráng ragadozó, ha éhes megeszi a másikat. De beszélt arról is, hogy a Gault Millau Étterem Kalauzba beválasztották az éttermüket, ahol többnyire hal ételeket kinálnak avendégeknek.
H4H, azaz a Health for Hungary program része annak a több országot érintő kutatásnak, amelynek célja egy Infravörös Molekuláris Ujjlenyomat alapú egészségmonitorozó rendszer kifejlesztése. Tíz éven át gyűjtik és vizsgálják az önkéntesek vérplazmáját, hogy kifejleszthessenek olyan diagnosztikai eszközt, amelynek segítségével bizonyos betegségek molekuláris szinten, tehát még a tünetek megjelenése előtt felismerhetők. A kutatómunkába bekapcsolódott a Vasútegészségügy Miskolci Egészségügyi Központja is. Ennek részleteiről tájékoztatta a hallgatókat a Csillagpont Rádió két vendége, dr. Szabó Erika háziorvos és Szklenár Istvánné vizsgálatot végző asszisztens.
A Csillagpont Rádió igazgatójának, dr Mátyás Lajos érsebész főorvosnak, főigazgatói szaktanácsadónak meghívására a stúdió vendége volt Tóth Róbert, az Avalon Center Kft ügyvezetője, akit a borsodi megyeszékhely belvárosában épülő nagyberuházásukról, az Avalon Miskolcot gazdagító, fejlesztő elképzeléseiről kérdezett a szerkesztő Monos Márta.
Évadot nyit a miskolci Csodamalom Bábszínház. Szeptember 27-28-án családi fesztiválra várják a gyermekeket és szüleiket. Sor kerül az első bemutatóra is: a Kis kukacológiára….Minderről, illetve az évad további programjairól, Mágori László közönségszervező tájékoztatta a Csillagpont Rádió hallgatóit.
Ezzel a címmel jelent meg Galambosi Dorottya nyugdíjas pedagógus könyve, amelyben egy súlyos betegséggel élő kislány, Panka igaz történetét írta meg saját naplója alapján. A szeretetkönyv számos tanulsággal szolgál, az olvasó egy 21. századi „Csöre” történettel nézhet szembe. A könyv bevétele jótékony célokat szolgál majd.
Keczeliné Francsics Zita négy gyermekes maminbaba oktató volt a Csillagpont Rádió vendége, akit elkísért Gaál-Bördős Réka és kislánya, Panni. A jóhangulatú beszélgetésen elhangzott: a maminbaba célja az anyukák jól-léte, hogy kikapcsolódva mozoghassanak, miközben a babájuk is jól érzi magát. A közeljövőben több bemutató óra is lesz Miskolcon.
Csizmárné Gede Erikát a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény igazgatóját kérdeztük az óvodai beszoktatás nehézségeiről, lépéseiről és annak rugalmas megvalósításáról. A szakember kiemelte: kulcsfontosságú, hogy a szülők bizalommal legyenek az intézmények és az óvodapedagógusok iránt. Ebben a nevelési évben is számos tematikus program várja a gyerekeket.
Blaskóné Kozma Dóra területi védőnő, egyetemi mestertanár volt a vendégünk a témában. A szakember beszélt az örökbefogadás szabályozásáról, helyzetéről, a magyar gyermekvédelmi rendszer felépítéséről, valamint az örökbefogadás feltételeiről.
Nemzeti ünnepünk, augusztus 20- a alkalmából Sajóvámos község Közszolgálatáért díjat vette át Váradi Lajos polgármestertől Tóthszegi István parókus, a központi kórház görög-katolikus lelkésze. A kitüntetett a Csillagpont Rádióban beszélt a településen végzett sokrétű munkájáról, valamint arról, hogy milyen meghatározó szerepet kapott életében a sport, a futás.
A Győrben rendezett világbajnokság az egyik legsikeresebb a miskolci mazsorettek életében, hiszen 18 versenyszámuk ért el dobogós helyezést. Dudás Ágnes és Kócziné Rózsa Ildikó csoportvezetők és Vostenák Virág világbajnok voltak vendégeink.