Reggel azzal a kérdéssel ébredtem fel: Melyik a XXI. század legjobb történetmesélő médiuma? Hogyan jutottunk el idáig, az emberiség történelme során milyen fejlődéseken ment át, és azok hogyan változtatták meg a történetekhez való viszonyunkat?

Mert hatalmas utat jártunk be a kezdetektől, de a képregény (és annak ősei) mindvégig elkísértek bennünket ezen az úton. Mégsem volt a történetelemnek egyetlen olyan pontja sem, amikor ez lett volna a legmeghatározóbb történetmesélési médium. Hogyan tudta a képregény elkerülni több ezer év alatt, hogy a legfontosabb médiummá váljon?

Valószínűleg sokat számít(ott) az is, hogy a képregény hosszú időn keresztül kapott egy erős gyerek-/ifjúsági címkét. Amivel önmagában nem lenne szabad, hogy bármi gond is legyen, de ha hozzávesszük a szappanopera-érzetű szuperhős korszakot, ami a teljes XX. századot meghatározta, miközben olyan erkölcsi tanulságokat sajátíthatunk el tőlük, amit csak nagyon kevés történettől... A válasz komplex, de úton vagyok oda, hogy megfejtsem.

Te szereted a képregényeket? És ha igen: azért, mert olvasni lehet őket, vagy azért, mert nézni?

Ezzel a kérdéssel indítanám a mai közös gondolkodásunkat. Kíváncsi lennék arra, ki-mit gondol, miben más egy regény nyújtotta élmény vagy akár egy filmmé, mint amit a képregény nyújt. Miért kötődünk ehhez a médiumhoz másképp, miért félnek tőle sokan, és miért van az, hogy aki esélyt ad neki, az simán képes arra, hogy elmerülhessen benne.

A képregény sokkal több, mint képek és szöveg, és ezt te is tudod. Ugyanakkor a képregény igényli a teljes figyelmed, a fantáziád és minden mást, amit egyik másik médium sem tesz.

Ma képregényíróként jelentkezik be Ákos. Írtunk több tíz oldalas történetet az idei antológiánkba, és némelyikhez nagyon alaposan kidolgoztuk a világot. Na de mennyi fér be tényleg a képregénybe anélkül, hogy elvenné valamitől a teret? Mert 10 oldal nem sok mindenre elegendő tér. Hogyan kell elosztani a karaktereket, a történetet és a világépítést ilyen kevés térben úgy, hogy mellette még a rajzolónak is lehetősége legyen tündökölni is egy kicsit.

Ezekre a kérdésekre kerestem ma a választ.

Eljött az ideje, hogy kibeszéljük a LÁMPÁSOK második és harmadik epizódját. Ebben a bő másfél órában teljes figyelmet szentelünk a sorozat következő két epizódjának és minden fontosabb pontját, pillanatát megemlítjük, elméleteket gyártunk és viselkedéseket elemzünk. Végig gondoljuk mennyire cselekedtek jól John Stewart szülei, mit jelenthet Earl, hogyan vált azzá Hal Jordan, aminek megismertük. És még sok minden mást is érintünk, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

00:00-51:09-

2. rész kibeszélő

51:10-1:32:28

3. rész kibeszélő

Minden képregényolvasó útja más és más. A sokszínűség az, amit a legjobban szeretünk ebben a médiumban. De vajon mikor, hogyan és mivel lehet túllépni a szuperhősök okozta zajon és tumultuson? Milyen más utak vannak, és hogyan lehet felfedezni őket? Ezekre a kérdésekre keresem ma a válaszokat.

Hetekig tudnám sorolni a képregények nehezítő körülményeit. Ez a médium a kihalás szélén áll - állítják sokan. De vajon tényleg? És ami még ennél is fontosabb, visszafordítható ez a folyamat?

Ma globálisan próbáltam elgondolkodni a képregények helyzetén, megítélésén, és azokon a nehezítő körülményeken, amikkel a médium nap mint nap megküzd. Megpróbálom megkeresni arra a választ, hogy vajon itthon 30 év alatt miért nem alakult ki egy fajta kulturális elfogadottság körülötte, miközben felnőtt már lassan két generáció körülötte. Könnyen beszerezhetőek, mégis egy lenézett médium, ami miatt nagyon nehezen tudja áttörni az ingerküszöböt, pedig a benne rejlő potenciálok hatalmasak.

Kicsit kitekintve Európába és Amerikába is, hogy ott vajon miért és hogyan tudott kialakulni az a kulturális környezet, ami hozzásegítette a médium elismertségét .Megkeresem azokat a területeket, melyek fejlesztendőek itthon, hogy pár évtized múlva már ne ez legyen a helyzet.

Régen minden szebb volt? Nem tudom, hisz én is egy viszonylag "fiatal" olvasónak számítok, miközben valójában már én sem...

DC vagy Marvel?

Az örök kérdés, amire minden képregények iránt nyitott ember keresi a választ. Nem ígérem, hogy ebből a 20 perces gondolat katyvaszból majd ki lehet hámozni az abszolút igazságot, de talán elgondolkoztatlak egy kicsit ezen a kérdésen.

Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, jobb és rosszabb hősei, történetei, alkotói és korszakai. Míg a Marvelnél inkább a kontinuitás számít, addig a DC-nél valami más kerül újra és újra előtérbe. Míg az egyik a valóságot használja táptalajként, addig a másik a fantáziát. Az egyik irány közönsége elfogadóbb, míg a másik sokkal kritikusabban viszonyul a történetek minőségéhez. Látszólag hiába ugyanazok, valójában teljesen mások.

De miért kellene oldalt választani? És ha mégis, akkor mi alapján tennénk? Melyik hős, mikor és miért kerül közelebb hozzánk? Ezekre a kérdésekre keresem ma a válaszokat.

A képregény nem csak szövegből meg képekből áll. Sokkal összetettebb médium, és alkotói oldalról még nagyon sok apróságra van szükség ahhoz, hogy egy történet működjön. Az író és rajzoló között kell, hogy legyen egy összhang, de vajon az olvasó miért olvas inkább képregényt: a történet érdekli vagy a rajzok? Felmerül a kérdés, ha ugyanaz marad az író, de a rajzoló menet közben megváltozik, akkor még mindig ugyanazt a történetet olvassuk?

Ki ezért, ki azért olvas képregényeket. Mindenkinek mások az okai, de mégis ugyanarra vágyunk olvasóként. Ragadjon magával a történet, a vizualitása pedig keltse életre a fantáziánk. Ha csak az egyik van meg belőle, attól még lehet jó egy képregény? Egy gyengébb történetet tud feljavítani egy erős vizuális világ, de vajon ez fordítva is igaz? Mitől lesz jó egy képregény képi világa? Ma ezeken gondolkodom.

Régóta olvasok képregényeket, de újra és újra felmerül bennem az a kérdés, hogy vajon ma egy minden elérhető világban vajon hol kezdeném? Még mindig a szuperhősök a legjobb belépési pontok vagy van egy "könnyebb mód"? Létezik-e cheat sheet a képregényolvasáshoz?

A képregényeket mindig az a vád éri (néha jogosan, néha kevésbé), hogy nem tudod hol kell/lehet beszállni, míg a mangáknál nincs ilyen probléma, ezért is tudtak népszerűvé válni. De akkor Magyarországon miért nem futottak be az európai képregények, amik nem rendelkeznek ezzel a problémával?

Hogyan lehet eligazodni ebben a hatalmas zajban, melyben manapság létezünk? Vajon egy képregényolvasó ki tud égni a túl kínálatban? És ha igen, hogy találhat rá újra a szenvedélyére. Ilyen, és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem az első adás készítése közben...

Tarts velünk hétfőtől péntekig minden nap egy-egy téma kibeszélésére!

Óriási Hanna-Barbera fan vagyok, és talán az ő munkájuknál csak egy dolgot szeretek jobban: a Bolondos dallamokat. Na meg persze szinte mindent, ami a Warner animációs részlegéből kijött. Az animációs produkciók rajongójaként szívügyemnek tekintem a témát és abban azt hiszem mindannyian egyetérthetünk, hogy a Bolondos dallamok legjobb történetei időtálló örökzöldek.

A XXI. század legnagyobb diadala szerintem eddig az volt a popkultúrában, hogy sikerült megmenteni egy adójóváírás miatt kikukázott filmet és eljuttatni a mozivásznakig. 2026. augusztus 27-én mutatják be Amerikában a Prérifarkas visszavág (Coyote vs. ACME) című élőszereplős-animációs hibrid filmet, melyet már most a műfaj kiemelkedő tagjának tartanak, és a Roger nyúl a pácban-hoz hasonlítják a minőségét. Nekünk még egy kicsit várnunk kell (szept 24) mire nálunk is bemutatják, de az kétségtelen, hogy kevés filmet várok annyira idén, mint ezt. De hogy jutottunk idáig?

A Bolondos dallamok 1930 és 1960 szárnyalt, népszerűsége csúcsára került, az ismétlései az egész XX. században nagyon népszerűek voltak, de a Space Jam környékére a brand megfakult, a Warner aktuális vezetősége sosem tudott mit kezdeni vele, ezért pedig lealacsonyították egy merch brandé, akik időnként kapnak produkciókat, hogy a ruhák és egyéb termékek értékesítése fellendülhessen. Ebben a mai műsorban ezt az utat járom végig a kezdetektől egészen a Prérifarkas filmig.