A BitcoinBázis hetente jelentkező műsora a Bitcoin Kebab, ahol Lőrincz Barbara házigazda, bitcoin és crypto OG a kriptovaluták fejlesztéséről, befektetési lehetőségeiről, adatvédelmi aspektusáról és elfogadottságáról beszélget magyar és nemzetközi vendégeivel. Lájtosan kritikus műsor. Barbiról többet itt tudhatsz meg: https://uk.linkedin.com/in/barbara-r-lorincz
Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani arról, hogy a világ országai aktívan vizsgálják a központi bankok által kibocsátott digitális valuták koncepcióját. Többek között a Világgazdasági Fórum is egy sor dokumentumot tett közzé, amelyek részben a Central Bank Digital Currency vagy röviden a CBDC előnyeit és kockázatait vizsgálják. 2020 óta a Magyar Nemzeti Bank is foglalkozik a lehetőséggel, így a Bitcoin Kebab e heti vendége Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációért és a FinTech szektor fejlesztéséért felelős ügyvezető igazgatója.
Stier Kata, a Kebab szerkesztő-műsorvezetője kérdésére Anikó elmondja mióta létezik Digitalizációs Igazgatóság a Magyar Nemzeti Bank szervezén belül, illetve mit is jelent az a digitális jegybankpénz (CBDC). Elmagyarázza mi a különbség az úgynevezett wholesale, vagy intézményi, és a retail, vagy lakossági digitális jegybankpénz között, melyik mire jó és milyen problémákra nyújthat megoldást. Hallhatunk egy összefoglalást a dolgok nemzetközi állásáról, mely országok kísérleteznek “pilot” programokkal és hol érhető tetten a megvalósulás. Milyen felkészítést tervez az MNB az esetleges megvalósulás esetén a lakosság felkészítésére és mi az a Digitális Diákszéf program az epizódból mind kiderül.
A CBDC előnyeivel és hátrányaival is foglalkozik a műsor, illetve Kata kérdésére fény derül arra, hogy lehet-e a digitális jegybankpénz az állami megfigyelés eszköze. Hogyan illeszkednének a kereskedelmi bankok egy újfajta rendszerbe, amelyben a központi bankok is a versenypiac szereplői? Milyen technológiai háttérrel futna egy ilyen fizetési rendszer? Milyen a magyar lakosság felkészültsége a digitális fizetések területén? Mi az MNB álláspontja a kriptovalutákkal kapcsolatosan? És mi az a MiCA?
Ha kíváncsi vagy a válaszokra, tudod hova kattints!
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
A Minteca NFT projekt társalapítói, Sára Barnabás és Ványi Márió a Bitcoin Kebab legfrissebb epizódjának vendégei. Stier Kata, a műsor szerkesztő-műsorvezetője kérdésére a fiúk elmesélik, hogyan kerültek kapcsolatba a kriptovalutákkal és mi a hátterük. Betekintést nyerhetünk milyen a Z generáció hozzáállása a technológiához, mennyire ismerik és használják a 21. század vívmányait,kriptovalutákat, NFT-ket. Beleláthatunk egy kezdő projektbe a fiatal üzletemberek elmesélése alapján, mi az alapötlet és megvalósítás egyes lépései.
Kata kérdésére azt is megtudhatjuk, hogy a srácok szerint mi a probléma a zeneiparral és mire nyújt megoldást az üzleti vállalkozásuk és milyen nehézségekkel szembesülnek a medvepiacon.
Hogyan jön képbe Beton.Hofi vagy Azahriah és micsoda újszerű motivációt kínálnak a bulizáshoz NFT-ken keresztül. Vajon milyen a fogadtatása egy ilyen projektnek a zenészek részéről és hogyan alakulhatnak a nagy lemezkiadók web3-as kiadókká, ebből a részből kiderül. És persze Márió bedobta a híres when Lambo-t, ki tudja, még az is lehet :)
Hallgass rá!
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
Szegő Dániel, független blokklánc fejlesztő és tanácsadó a Bitcoin Kebab soron következő adásának vendége, amelyben Stier Kata - a podcast szerkesztő-műsorvezetője - aktuális témákat boncolgatva cserélnek eszmét. Dani elmeséli, hogy milyen háttérrel rendelkezik és miért kezdett el a blokklánccal foglalkozni. Olyan fogalmak bukkanak fel, mint a konzorciális blockchain és kiderül az is, hogy melyek most a technológia legnépszerűbb területei és legégetőbb szükségletei. És vajon tényleg mindenre jó a blokklánc?
Kontextusba helyeződik a DeFi, a CBCD-k, a magánélet védelme, az NFT-k és a Metaverzum is Dani közérthető magyarázata során. A beszélgetőpartnerek megemlékeznek természetesen a felvétel napján sikeresen lezajlott Merge-ről, amely az Ethereum hálózat eddigi legfontosabb fejlesztése, melynek során átállt a Proof-of-Work konszenzus mechanizmusról a Proof-of-Stake-re. Ugyanakkor kiderül az is, hogy Dani mennyire közösségi ember, aki akár három nyelven is elboldogul és nem hiába jelölte a Hyperledger 2022-ben közösségi vezető kategóriában.
Kata vendége nem mellesleg a CBDC Think Tank Budapest egyik alapítótagja, így szó esik a központi bankok által kibocsátani tervezett digitális valutákról is. Ezek fajtái, előnyei és esetleges hátrányai mind terítékre kerültek.
Legvégül pedig megtudhatjuk hogyan válhat valakiből blokklánc fejlesztő, melyek a Budapesten elérhető képzések, és lehetsz-e milliomos blokklánc fejlesztésből?
Ki ne hagyd!
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
A Bitcoin Kebab első szeptemberi adásának vendége Silur, akit sok hallgatóknak már nem kell bemutatni. Silur, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, kriptográfus, kvantum számítástechnika kutató, hacker. Stier Kata, szerkesztő-műsorvezető kérdésére elmeséli, hogyan került az Ethereum Foundation-höz és azt is, hogyan kezdődött karrierje a World of Warcraft-tól indulva. A beszélgetésben kitérnek a konszenzus mechanizmusokra általában illetve, hogy mit jelent az Ethereum hálózat esetében a Proof-of-Work konszenzus mechanizmusról való áttérés a Proof-of-Stake-re.
Silur elmeséli, hogy a közelgő Merge miért az Ethereum hálózat eddigi legnagyobb volumenű feljesztése, hogy mi a Beacon Chain és milyen a viszonya a mainnet-hez, illetve melyek a fejlesztés fázisai. Azt is megtudhatjuk, hogy milyen hatással lesz mindez a felhasználókra és a bányászokra valamint néhány tévhitet is eloszlatnak.
Az adás végén szóba kerül a kvatum-számítógépek világa is és hogy azok milyen hatással lehetnek életünkre.
Újabb kihagyhatatlan epizód!
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
A Bitcoin Kebab soron következő adásának vendége Mariánovich Félix, a CoinCharlie - kritpotőzsde - operatív igazgatója, akivel Stier Kata a kriptós csalásokról beszélget. Félix 2017 óta foglalkozik kriptovalutákkal és ma már a tűzközelből figyeli a virtuális valutákhoz kapcsolódó bűncselekményeket, hiszen gyakran kap a platform megkeresést a rendőrségtől egy-egy eset kivizsgálása kapcsán. Megtörtént eseteket mesél Kata vendége, amelyekből rálátni, hogy kik lehetnek azok a kriptót használók, akiknek nagyobb a kitettsége. Félix kitér arra is, hogy a magyar rendőrség mennyire felkészült az ilyen ügyek kivizsgálására. Döbbenetes sztorik hallhatóak kuponkód beváltásról kriptóért cserébe, dobozban rendelhető bitcoinról és még sokminden másról. Ha te is hallottál már ilyen történeteket vagy esetleg magad is részese voltál vagy áldoztul estél a csalóknak semmiképpen se szalaszd el ezt a részt! Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
A nyári szünet utáni első adásban Stier Kata vendége Lukács Krisztián, aki elmeséli hogyan lett a fejlesztőből tanácsadó és online marketinges, majd került érdeklődésének középpontjába a kriptó. Kezdetben Raspberry-n Monerot bányászott a 6 éves fiával, majd egyre jobban beleásta magát a témába. Betekintést enged családi életükbe is, ugyanis digitális nomádként élnek és utaznak családilag, két gyermekükkel kontinensek között. A gyerekek kódolnak és NFT-ket készítenek, Krisztán elmeséli, hogy hogyan jutottak el idáig.
Azonban nem csak a család, hanem az üzlet is szóba jött és kiderül mire jó és mitől különleges, a Kata vendége által készített trading bot. Milyen lehetőség vannak a medvepiacon és miért nevezi Krisztián egy óriás sárkánynak a kriptót, mind megtudható az epizódból. Befektetés vagy életstílus? Bitcoin vagy shitcoin? És vajon felváltják-e a hagyományost pénzt a kriptovaluták?
Műsorvezető és vendége arról is eszmét cserélnek, hogy miért a bitcoin a világ legjobb találmánya és mennyi társadalmi problémára, igazságtalanságra nyújthat megoldást.
Meleg nyári nappalokra a hűsben hallgatni ajánlott :)
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
A negyvenedik - kerek, nyári szünet előtti - adás vendége újra Csabai Csaba, akitől komplett köz- és kriptogazdasági elemzést élvezhetünk a piac állásáról. Stier Kata és vendége sorra veszik az eseményeket a Terra bukását követően napjainkig, így szó lesz többek között a Celsius-ról, a Blockfi-ról, a Voyager Digital-ról és a 3 Arrows Capital-ről.
Megtudhatjuk, hogy mik azok a crypto hedge fund-ok és hogy vajon tényleg a bálnák mozgatják-e a piacot? Csaba elmagyarázza a Greyscale és egyéb befektetési alapok mechanizmusát és, hogy hogyan hazárdíroztak az egyes kriptopiaci szereplők a különböző - magán és intézményi - befektetők pénzével, óriási károkat okozva ezzel. Kronológiai sorrendben haladva idézik fel az eseményeket a Terra bedőlését követően a Celsiuson át, a Blockfi - FTX megállapodásig.
Ha érdekel a kriptopiac jelene és szeretnéd megérteni az összefüggéseket, ez az, az info amit kerestél! A Bitcoin Kebab most két hét nyári szünetre megy, aztán még több világraszóló tartalommal folytatjuk....
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)
Harmincnyolcadik alkalommal csendült fel az Intro ezen a héten, amikor is Stier Kata vendége Six, aki hacker, a Crypto CTF alapítója és a Polkadot Kelet-európai nagykövete. Rögtön a közepébe vágva elmeséli, hogy egyáltalán mit jelent a CTF - Capture the Flag - leginkább a kiberbiztonság területén használatos - kifejezés és milyen kihívásokkal találja szembe magát az a jelentkező aki crypto hack versenyre adja a fejét. Kata kérdésére azt is elmeséli, hogy ő maga hogyan lett hacker és, hogy előbb tudott írni a számítógép billentyűzetén mint papírra ceruzával. Megtudhatjuk, hogy mi a különbség a kriptográfia és a kriptovaluta között illetve a web3 megjelenésével szót ejtettünk az aktuális hacking trendekről és arról, hogy a magyar hackerek mennyire elismertek világviszonylatban.
Kiderül, hogy miben más a Polkadot hálózata a többi blokklánchoz képest és Six remek leírást ad a rendszer funkcióiról. Blokkláncok közötti átjárhatóság, tetszőleges adatok vagy NFTk eljutattása egyik blokkláncról a másikra, cross-chain, parachain, de a Polkadot történetét is elmeséli és a Rust programozási nyelvről is szót ejt. Kusamaverse, Bitcountry mire jó, milyen a jelenleg futó metaverzumok állapota mind olyan kérdések, amelyekre választ kapunk ebből az adásból.
Megismerhetjük a magyar Polkadot közösség működését és azt, hogy hogyan válhat valakiből nagykövet. Aki kedvet érez, akár el is látogathat a legközelebbi meetup-ra, amelynek helye és ideje a műsorból kiderül!
Izgalmas epizód, technikai kitérőkkel. Ne szalaszd el!
Amennyiben kérdésed, észrevételed lenne a podcasttal kapcsolatban, netán van egy jó ötleted milyen témában és kivel tudnánk egy jót beszélgetni egy műsor keretében, kérjük írj! (📧: podcast@bitcoinbazis.hu)