Podcastunkban autókról, motorokról, kerékpárokról, esetleg buszokról, kamionokról, rollerekről beszélünk. A járművek bemutatásában a születése óta vak Karvai Sándor, illetve szintén látássérült neje, Anita segít. A különböző kütyükről hetente egyszer mesélünk.
Elrajtolt a http://begurulva.hu podcast-sorozatok legújabb “évada”, amelyben a különböző (autós, motoros “kütyüs”) márkák képviselőivel, vezetőivel, PR szakembereivel beszélgetünk.
De, nem csupán a cégekről, márkákról, hanem egy kicsit a saját pályafutásukról, életülről is.
A sorozat nyitányaként Varga Zsomborral, a Toyota Central Europe PR menedzserével folytatott beszélgetésünk első epizódját hallhatjátok.
Zsombor, az autóiparban szerzett közel 20 évnyi tapasztalata mellett sétált oroszlánokkal, evezett aligátorok és búvárkodott cápák között, most pedig Etyeken készít különleges borokat, így nem is csoda, hogy olyan hosszan sikerült beszélgetnünk, hogy – előreláthatólag – öt (Nem egymást követő!) részben is megjelenik majd, mint főszereplő.
Hallgassátok hát, hogyan indult a pályafutása és mik az aktualitások a Toyota és Lexus márkákkal kapcsolatban!
Gyönyörű, és egyben zseniális autóval ismerkedtünk, a születése óta vak Karvai Sanyival és szintén látássérúlt nejével, Anitával.
Olyan sokáig jártuk körbe, hogy inkább két részre szedtük az anyagot.
Hallgassátok hát az első epizódot és kövessetek bennünket a http://begurulva.hu oldalon is!
Ahogy arról a http://begurulva.hu oldalon már beszámoltunk, a születése óta vak Karvai Sanyi a Suzuki Ignist is körbejárta, “megleste”.
Hallgassátok meg Karvai Sanyi beszámolóját, bemutatóját a Toyota Yaris Cross modellről
Pontosabban, a podcast első epizódja után a második részét!
Kövessetek bennünket a http://begurulva.hu oldalon is - a korábbi podcastokért, valamint friss hírekért!
Éppen egy hete indítottuk hivatalosan is útjára a Begurulva – autó és kütyümustra harmadik évadát, itt a http://begurulva.hu oldalon – a Toyota Yaris Crosszal és Karvai Sándorral a főszerepben.
Ahogyan azt jeleztük, hetente érkeznek az autóbemutatók a születése óta vak Karvai Sándor tolmácsolásában.
Íme a Yaris Cross második epizódja.
Mondhatnánk azt is, hogy “vak vezet világtalant“, elvégre a születése óta vak Karvai Sanyi és a szakértőnek egy pillanatig sem látszani akaró Berta István (podcaster, influencer, youtuberta, tiktoker, stb.) közösen próbálták meg elmondani a hallgatóknak, mit is tapasztalnak az S-Cross kapcsán.
Friss csatorna híreink a http://begurulva.hu oldalon