Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?
Vissza

02.15. Nemzeti dal

Vissza

02.15. Nemzeti dal

Nov 25. | 2 perc

Társadalom és kultúra
00:00:00
/
00:02:35

A híres vers 1848. március 13-án Pesten íródott. Petőfi 1848 márciusában az egész nemzet szószólója volt, és a Nemzeti dal is a közösséggel való egybeolvadást testesíti meg.

Petőfi ekkor már nemcsak népies költő volt, hanem a nép költője, aki nemcsak egyéni érzéseit fogalmazta meg, hanem népének politikai érdekeit is tolmácsolta. „A nép az én vallásom, a nép az én Istenem” -vallotta.  Úgy gondolta, a nép először uralkodjon a költészetben, és azután már uralkodni tud a politikában is.

Abban is hitt, hogy a világ célja a szabadság. Arra a kérdésre, amelyet sok író és költő feltett magának a romantika korában, a kérdésre, hogy mi végre vagyunk a földön, Petőfi azt válaszolta: „Az emberiség célja, hogy boldog legyen. Az eszköze erre a szabadság.”

Az, ami több mint másfél évig csak prófétálás, látnoki jövendölés és látomás erejű kívánság volt Petőfinél, most hirtelen valóság lett: 1848 elején kitört a forradalom Olaszországban, aztán tovább terjed Franciaországban, majd Németországba, Ausztriába is eljutott.

A magyarok sokáig csak lelkesedtek, az országgyűlésen szép dolgok hangzottak el, de nem történt semmi, a beszédet nem követte tett. Aztán eljött március 15-e és a forradalom elérte Magyarországot is. A történelem Petőfit igazolta: ami eddig csak prófétai látomás volt, az most már tény lett.

Az intő jeladás versei után most már a harci riadó verse következik, Petőfi cselekvésre szólítja fel a magyarokat. A Nemzeti dal eredetileg egy népgyűlésre íródott, pohárköszöntőnek egy március 19-re tervezett bankettre, ám a március 15-ei események másként alakították a sorsát. Minthogy az események felgyorsultak, a Nemzeti dal lett a forradalom nyitánya.

Forrás: http://blog.verselemzes.hu/jegyzet/petofi-sandor-nemzeti-dal-elemzes/

https://www.facebook.com/baloghferencverskaszt

https://www.instagram.com/baloghferenc_verskaszt/

YT: https://youtu.be/TQ1YLMnjMK4

--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/ferenc-balogh/message
Tovább a podcast oldalára