Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Vissza

Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Televízió és film Filmtörténet Filmkritika

Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.

Spotify Rss Web

Epizódok

81-90 megjelenítése a(z) 425 elemből.

Ázsiai filmes évadunk végéhez értünk. A legismertebb, legelismertebb kortárs iráni rendezővel fejezzük be körutunkat a kontinensen. Ő Asghar Farhadi, vagy magyarosabb átírásban Aszhar Farhadi. A Nader és Simin - Egy elválás története (angolul ismert címén A Separation) 2011-ben elnyerte Berlinben az Arany Medvét, 2012-ben pedig a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart.

Ismertetjük Aszhar Farhadi filmes előéletét, karrierjét, és összehasonlítjuk a stílusát a korábban tárgyalt két rendezőével, Abbasz Kiarosztamival és Dzsafar Panahival. Elkerülhetetlen az összehasonlítás más, családi konfliktusokról szóló filmekkel, különösen elválásos történetekkel: miért fontos, hogy Farhadi kiemelt szereplőjévé teszi Nader és Simin gyermekét? Hogyan építi fel Farhadi Oscar-jelölt forgatókönyve a karakterek hajmeresztő döntéseit úgy, hogy ne érezzük őket erőltetettnek? Hogyan éri el, hogy a szimpátia-iránytűnk mindig más irányba lengjen ki?

Az adás végén átfogóan beszélünk az ázsiai filmes évadunkról: mennyi új kedvenccel gazdagodtunk? Melyik film lepett meg bennünket a legjobban?

Végül bejelentjük a két hét múlva kezdődő Vakfolt versus évadtematikáját, amelyről a egy hétig szavazhatnak még a támogatóink a Patreonunkon.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Utolsó előtti ázsiai filmes adásunkban a kegyvesztett iráni rendező, Dzsafar Panahi (angolos átírásban Jafar Panahi) A kör (Dayereh) című filmjét néztük meg, amely angol nyelvterületen The Circle címen ismert. Az Arany Oroszlán-nyertes film az iráni nők életét átszövő mindennapos megpróbáltatásokat dolgozza fel.

Az adást Dzsafar Panahi munkásságával kezdjük: mivel váltotta ki az iráni kormány haragját Panahi, és hogyan forgat filmeket a saját hazájában a kegyvesztett rendező? Aztán megnézzük, hogyan körözi (hupsz!) le a mai akciórendezőket Panahi a hosszú egysnitteseivel. Ismét olyan ázsiai filmet nézünk meg, amely az országa társadalmi különbségeiről mesél: miben más A kör, mint mondjuk a szintén bravúros A bűn érintése? Ügyesebben vált-e a főszereplői között Panahi, mint Csia Csang-ke?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Máris megéreztünk az ázsiai évadunk utolsó etapjához (hogy elrepült, igaz?), ugyani Iránban fejezzük be a kontinens körüli utunkat. Abbas Kiarostami az iráni új hullám jeles alakja, akit a nemzetközi filmkritikusok és filmrajongók is óriási becsben tartanak. A cseresznye íze (angolul ismert címén Taste of Cherry) 1997-es sikere is ezt mutatja, amellyel megosztva, de első iráni filmként elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban.

Ismét előkerül a Vakfolt podcastban az Arany Párna-díj, amelyet csodák-csodájára másodjára is egy olyan filmmel kapcsolatban osztunk ki, amelynek a főszereplője egy elmagányosodott férfi, akinek a kilátástalanságáról mégis sikerül humanista filmet faragnia alkotójának. De mivel tűnik ki a nemzetközi filmesek sokaságából Kiarostami rendezése? Miért izgalmas, ha egy rendező amatőröket választ a szerepeire? Mikor jó szundítani egyet a moziban? Hogyan jutunk dűlőre a film különös záró képsoraival?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

India az ázsiai filmes évadunk következő állomása, ahonnan egy filmtörténeti jelentőségű trilógia első részét néztük meg. Az Apu-trilógia rengeteg filmes listán előkelő helyen szerepel, és minden idők legjobb filmjei között tartják számon. Ennek a mesterhármasnak az első dobása Az út éneke, amely Satyajit Ray első rendezése volt, 1955-ből, és a főszerepben a szegény indiai kisfiút, Aput, illetve a családtagjait láthattuk.

Elsőként beszélünk a film elkészülésének a hátteréről: milyen volt a regény fogadtatása, amely a mű alapjául szolgált? Hogyan alakult ki az indiai Parallel Cinema mozgalom, amely az Apu-trilógiát is szülte? Vajon mi lehet az oka, hogy épp ez a film törte át a nyugati filmes kultúra ingerküszöbét? Melyik rendezőt a lelkes rajongói az Apu-trilógiának? Aztán megbeszéljük: jól öregedett Az út éneke? Miért van az, hogy sok, félévszázadosnál régebbi filmet nehezünkre esik befogadni, és min múlik, hogy friss marad-e a mai néző számára egy ilyen alkotás? Ezt követően elmerülünk a film történetében: kik a titkos főszereplői az Apu karakteréről elnevezett trilógia első részének? Miért ugrottak be a Ghibli-filmek a szegényes, vidéki környezetben játszódó családi drámáról?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Egy adás erejéig Thaiföldre látogatunk: a független filmes Apichatpong Weerasethakul (filmrajongók közt csak "Joe") Cannes-i Arany Pálma-díjas filmjét néztük meg 2010-ből. A Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (angolul ismert címén Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives) a témánk.

Először is beszélünk Thaiföldről egy kicsit, ahogy az már szokásunkká vált az ázsiai évadban. Milyen filmes kultúrában alkot Apichatpong Weerasethakul? Miért népszerűek a filmjei nyugaton, és miért cenzúrázzák a hazájában? Hogy kell őt szólítani? Aztán közelebbről is megismerkedünk Boonmee bácsival: mennyire befogadható ez a lassú sodrású, epizodikus film? Meg lehet fejteni a rejtélyes allegóriáit? Szükség van rá, hogy az utolsó képkockáig dekódoljuk Apichatpong filmjét? Lehet vicces egy merengős történet a halállal való szembenézésről? És hogy jön ide Tim Burton?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Dél-Koreai blokkunk zárásaképpen az idei Oscar-díjas Bong Joon-ho (Pong Dzsunho) 2003-as rendezésével foglalkozunk. A halál jele (angol címén Memories of Murder) című filmet az ázsiai ország első sorozatgyilkossága ihlette. A Park Chan-wook adásunk után visszatért Cyclotronic, hogy a másik kedvenc dél-koreai filmeséről beszélgessünk.

Az idei Oscar-siker miatt nem mehetünk el Bong Joon-ho életműve mellett: az adás első felében időt szánunk arra, hogy megbeszéljük, mennyi mindent láttunk a 2000 óta aktív rendezőtől, és még vért izzadva rangsoroljuk is a filmjeit. Mik a közös jellemzői a munkáinak? Hogyan csengenek össze a filmjei Park Chan-wookéival? Ezután belemegyünk a igaz történetet alapuló A halál jele cselekményébe. Hogyan keveri a műfajokat ezúttal a koreai mester? Mit fogalmaz meg a nyolcvanas évek társadalmáról és a nyomozó hatóságok munkájáról? Hogyan vethető össze a hagyományos procedurális nyomozós sztorikkal a Memories of Murder történetvezetése?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Folytatjuk dél-koreai kiruccanásunkat. A múlt heti Park Chan-wook-filmhármas után egy másik ikonikus filmrendezővel foglalkozunk, aki a 2000-es évek elején tett szert nemzetközi ismertségre. Ő Kim Ki-duk, magyarosabban Kim Gidok, akitől a Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című filmet néztük meg, főszerepben egy buddhista szerzetessel.

Először is, kicsoda Kim Ki-duk? Milyen helyet foglal el a filmográfiájában ez a csöndes, meditatív történet a buddhizmusról? A rendező megismerése után megpróbálunk a mélyére ásni a film filozófiai, teológiai tanulságainak anélkül, hogy bármiféle komolyan vehető ismeretünk lenne akár a buddhizmusról, akár más világvallásokról. Csak belelátja a keresztény kultúrában formálódott agyunk a filmbe a bibliai párhuzamokat, vagy szándékosak az utalások? Mik a film legsejtelmesebb szimbólumai? Melyek a karakterek legrejtélyesebb döntései? Megtaláljuk-e a lelki békénket az adás végére?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Dél-Koreába utazva Park Chan-wook (magyarosabban Pak Cshanuk) három filmjével fogalkozunk. Ezek A bosszú ura (Sympathy for Mr. Vengeance, 2002) az Oldboy (2003), és A bosszú asszonya (Lady Vengeance, 2005), amelyekből az első és az utolsó darab volt számunkra vakfolt. Ennek megfelelően az Oldboyról most nemigen beszélünk, ellenben a másik két filmről kimerítően. Vendéget is hívtunk az adásba, CyClo tért vissza a Vakfolt-díjátadós adások és az Amadeus után.

Rövidke dél-koreai (film)történeti összefoglaló után kibeszéljük, mi vezetett Pak Cshanuk jó barátja, Pong Dzsunho (Bong Joon-ho) idei Oscar-díjáig, amelyet az Élősködőkért (Parasite) kapott. Hogyhogy korábban még jelölésig sem jutottak a dél-koreai filmek? Mik a közös jellemzőik az általunk ismert, nemzetközi sikerekre is szert tett koreai filmeknek? Aztán elkezdtünk belemenni Pak bosszú-trilógiájába: mennyire kiforrott a Mr. Vengeance a két folytatáshoz képest? Működik a két részre bontható cselekményvezetés? Hogyan finomodik Pak nihilizmusa a trilógia későbbi részeiben? Összehasonlítjuk az elképesztő fordulatokat az Oldboy és a Lady Vengeance hajmeresztő húzásaival, majd a Lady Vengeance részleteibe is belemerülünk. Hogyan vegyül Paknál a realizmus a képregényes történetmeséléssel? Hogyan vegyíti a heistfilmes elemeket a bosszúpornóval? Melyik a kedvenc díszletünk, és ki a legjobb főszereplő a trilógiában?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Tajvan legismertebb rendezőjével folytatjuk az ázsiai filmes évadunkat, ő pedig nem más, mint Ang Lee. Az 1994-es Étel, ital, férfi, nő azaz Eat Drink Man Woman/Yin shi nan nu a kétszeres Oscar-díjas rendező harmadik nagyjátékfilmje, és az első, amelyet szülőhazájában forgatott. Az adáshoz vendéget hívtunk, Ang Lee személyes jó barátját, Varga Ferencet (Recorder blog, Filmklub podcast), aki a Csungking expressz után tért vissza a podcastba.

Az adás elején áttekintjük Ang Lee karrierjét: kikkel járt egy filmes iskolába New Yorkban, és hogyhogy az első sikerét mégis Tajvanon érte el? Elveszünk a kosztümösfilm–szuperhősmozi–homoerotikus western szegélyezte hollywoodi labirintusban, amelybe Ang Lee az Étel, ital, férfi, nő után keveredett, hátha rálelünk a tematikus Ariadné fonalára, amely meghatározza a filmjeit. Mi ment félre Ang Lee stílusában a Pi élete sikere után? Mit áldozott fel a magas képkockasebesség oltárán a szerény, de nagyravágyó rendező? Milyen közös sztorikat tud mesélni ebből az időszakból Feri az Ang Leehez fűződő barátságáról? Beszélünk az Étel, ital, férfi, nő forgatókönyvírói merészségéről is: milyen fordulatokat húz elő a kalapból James Schamus és Ang Lee szkriptje? Mennyire működnek a karakterfejlődési hajtűkanyarok? Melyik nővér az igazi főszereplője a sokrétű családi drámának, és mitől különleges a film konfliktuskezelése?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Tajvanban folytatódik ázsiai filmes évadunk. A tajvani új hullám két nemzedékéből választottunk egy-egy alkotást. Ezen a héten Hou Hsziao-hszien 1989-es filmjét néztük meg, A szomorúság városa (A City of Sadness / Pejcsing csengsi) című történelmi drámát, amely Velencében elnyerte az Arany Oroszlánt. A film a II. világháború utáni Tajvant mutatja be, ahol a japán megszállás véget értével átveszi a hatalmat a kontinentális Kínát vezető Kuomintang. Az egyik főszerepben újra Tony Leungot láthatjuk.

Miért éri meg néha obskúrus, szinte beszerezhetetlen filmekkel foglalkozni a Vakfolt podcastban? És milyen volt három közönségbarát hongkongi mozi után megnézni egy neorealista, intellektuális, fajsúlyos drámát? Hanyadszorra sikerült felfognunk, kik a főszereplők és ki kinek a kicsodája? Miután helyre tesszük a film cselekményét, beszélünk Hou történetmeséléséről is. Ki kezeli jobban a való életből vett eseményeket? Csia Csang-ke vagy Hou Hsziao-Hszien? Miben különbözik Hou statikus kamerája Ozu Jaszudzsíróétól? Hogyan kapcsolódik a román neorealizmusból megnézett két filmünkhöz A szomorúság városa?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés