Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
Martin Scorsese-sorozatunk negyedik részében az 1993-as The Age of Innocence (Az ártatlanság kora) című kosztümös filmet tekintettük meg, ezzel szándékolatlanul is úgy alakítva a menetrendet, hogy egy maffiafilmet mindig egy Scorsesetől szokatlan választás kövessen (majd meglátjátok, a blokkunk harmadik részében hogyan folytatódik a sorminta).
A film Edith Wharton 1921-es Pulitzer-díjas regényének feldolgozása. Elgondolkodtunk, hogy sikerült ebből az alaphelyzetből Scorsese-nek egy teljesen férfiközpontú filmet összehoznia, aminek kapcsán kielemezzük a főszereplők alakításait is. De vajon az ekkor már Oscar-díjas Daniel Day-Lewis, a kilencvenes évek ikonikus színésznője, Michelle Pfeiffer, vagy a kosztümös filmek üdvöskéje, Winona Ryder lesz-e a műsorvezetők titkos kedvence? Ki az, aki magához képest meglepően visszafogott alakítást nyújt, és ki az, akinek a szerepén összekülönbözünk? Megnézzük, beleillik-e a film tematikája Marty filmográfiájába, mindentudó narrátorokként köszörüljük a nyelvünket a béna szerelmeseken, és még a 19. századi úri szalonokba is bevisszük a maffiát.
A Kitekintőben álmodozunk kicsit azon, hogy milyen egyéb, tőle szokatlan műfajokban látnánk szívesen Scorsese-től filmeket. A helyezettjeinket a szokásos aloldalon megleshetitek.
Frissítés: az adás megjelenésének napján, már a felvétel és a vágás után érkezett a szomorú hír, hogy a film operatőre, Michael Ballhaus elhunyt, így már nem tudtuk korrigálni az adásban róla elhangzottakat. Nyugodjék békében!
Linkek
Martin Scorsese-blokkunk harmadik adásában nemcsak egy újabb De Niro-Scorsese együttműködésre kerítünk sort, hanem a Limitált széria és a Vakfolt podcast első együttműködése is létrejön. Vendégünk Fega, akit a Limitált szérián kívül ismerhettek a Twitterről és az Index kultúra rovatából, beleértve a Comment:comot és a Kultrovat podcastot is.
A témánk az 1990-es Goodfellas, vagyis a Nagymenők. Fega nagy kedvence a közel két és fél órás film, amely Henry Hill kiugrott gengszter Nicholas Pileggi által írt életrajzi könyvéből készült. A rendező a saját állítása szerint erre a maffiatörténetre várt egész életében, de vajon mit értett ez alatt? Magát képzeli a gengsztereibe, vagy azt akarja, hogy szégyelljük magunkat, amiért élvezzük a filmjét? Elég érdekes-e és jóképű-e Ray Liotta a főszerepben? Megnézzük, hogyan forradalmasította az amerikai közönségfilmeket a Nagymenők, és találni-e benne kivetnivalót; megvitatjuk, hogy ultraerőszakos maffiafilmben vagy bábsorozatban ijesztőbb-e Joe Pesci; és fejlődési ívet keresünk a negyven évet felölelő Mean Streets, Goodfellas és a The Wolf of Wall Street hármasa közt.
Linkek
Továbbra is Martin Scorsese munkásságával foglalkozunk. Tíz évvel a Mean Streets után, már ünnepelt rendezőként elkészítette ötödik közös filmjét Robert de Niróval, a The King of Comedy (A komédia királya) című rendhagyó vígjátékot 1982-ből.
A film az alkotóknak és a kritikusoknak egyaránt megterhelő élmény volt: Scorsese és De Niro hét évig nem forgattak újra együtt, a közönség pedig nem tudott mit kezdeni a kínos humorral, a cringe comedyvel. Mi mindent jósolt meg a The King of Comedy a sztárkultusz változásairól? Vajon össze lehet kötni Rupert Pupkin figuráját David Brenttel vagy BoJack Horsemannel? Mikor túl kínos a kínos humor? És meddig lehet együtt érezni egy önáltató pancserral? Megvitatjuk, karizmatikus vagy szándékosan esetlen-e a főszereplő, megpróbáljuk szétválasztani a valóságot és a fantáziát, és az is kiderül, melyik műsorvezető szokott hosszas beszélgetéseket folytatni a podcaston kívül a fejében is.
A kitekintőben ezúttal a Jerry Lewis által játszott talkshow-host töketlenül véghezvitt túszul ejtésétől ihletve a kedvenc emberrablásainkat soroltuk fel. A toplista helyezettjeit az erre szánt aloldalon megtekinthetitek.
Linkek
Akármennyire is rajongóinak valljuk magunkat, Martin Scorsese életművében jócskán akadnak vakfoltjaink. Ezért különleges, duplájára duzzasztott blokkal vágunk neki a bepótolnivalóknak, amelyben később még vendégek is segítségünkre lesznek. Elsőnek a Mean Streets (Aljas utcák) című 1973-as gengszterfilmet választottuk, amely az áttörést hozta meg Martin Scorsese és Robert de Niro, valamint Harvey Keitel számára egyaránt.
Mitől hatott újnak a Mean Streets a hetvenes évek eleji közönség számára? Miért annyira más, mint A keresztapa? Tényleg ez volna Martin Scorsese legszemélyesebb filmje? És létezik, hogy Robert de Niro egy gyenge alakítással vált híressé? Blaszfémia! Mivel Scorsese-blokkunk apropója a Silence (Némaság) magyar bemutatója, így rögtön kibeszéljük a rendező viszonyát a katolicizmussal, amely egyben a Mean Streets vezérmotívuma is, megvizsgáljuk, mennyire erőszakos a film, és hogyan jutott el idáig a feltörekvő rendező. A technikai részletek elemezgetése sem maradhat el: ne csodálkozzatok a hosszú adásidőn, nem számítunk rövidebb epizódokra a következő öt hétben sem.
Linkek
A Spike Lee-blokkunkat a rendező Malcolm X-ről, az amerikai fekete közösség jogaiért harcoló muzulmán papról szóló életrajzi filmjével zárjuk.
Visszatérünk Denzel Washingtonhoz, és A hét mesterlövész után újra lelkendezünk egy kicsit a színészi játékán (ti emlékeztetek, hogy tavaly készült remake abból a filmből?), és ezzel kapcsolatban lamentálunk a Filmakadémia jelölési és díjazási szokásain. Rácsodálkozunk, hogy a több mint háromórás Malcolm X első fele mennyire ötletes és változatos egy életrajzi filmhez képest, majd megbeszéljük, miért okozott csalódást a második rész. Miről kell szólnia egy életrajzi filmnek? Közelebb visz-e minket a film a polgárjogi harcoshoz annál, mintha a Wikipedia szócikkét olvasnánk? Megint végignézzük Spike Lee kedvenc rendezői eszközeit a fényképezéstől a vágásig, amelyekkel a több évtizedet és számos helyszínt felölelő történet fejezeteit választja el egymástól.
Kitekintő
A kitekintőben ezúttal a kedvenc lőfegyverrel elkövetett merényleteinket soroltuk fel, az ennek szentelt külön oldalon megleshetitek a helyezettjeinket.
Linkek
Spike Lee életművével foglalkozó blokkunk második darabja a Do the Right Thing (Szemet szemért), egy brooklyni utcasarok egy napjáról szóló 1989-film.
Mikor mondhatjuk egy filmről a székünkben való fészkelődés és kínos pillantások nélkül, hogy “fontos darab”? Mi a helyzet a hasonlóan kényelmetlen “provokatív” jelzővel? Hogyan viszonyul az 1986-os She’s Gotta Have It könnyed hangvételéhez a Do the Right Thing? Hosszan beszélünk a film megtévesztően szórakoztató első kétharmadáról, mielőtt megpróbálnánk megmászni azt a morális hegyet, amelyet a finálé dózerol elénk. Mi különbözteti meg Spike Lee alkotását más, társadalmi problémákat, rasszok közti ellentéteket feldolgozó filmektől? Segítségül hívjuk Roger Ebertet is, hogy rendet tegyünk a lelki világunkban, de Spike Lee is megmondja a magáét azokról, akik szerinte hibásan értelmezik a Do the Right Thing csúcspontjának történéseit.
Linkek
Spike Lee filmje, a She’s Gotta Have It beleillik az előző blokkunkba is, hiszen ez a rendező első munkája, minimális költségvetésből, ismert színészek nélkül. Mégis új blokkot indítunk ezzel az adással, mert a következő két hétben Lee híresebb munkáival is megismerkedünk.
Mennyire hatott újdonságként 1986-ban egy afro-amerikaiak hétköznapjairól szóló film? Hogyan viszonyul a She’s Gotta Have It a blaxpoitationhöz és Woody Allenhez? És meg tudunk-e kedvelni egy másodvonalbeli Billy Dee Williamst? A szexualitást pozitívan, nagy adag humorral kezelő vígjáték kapcsán körüljárjuk, mit gondolunk mi és mit gondol a film főhőséről, Noláról, aki egyszerre három férfit próbál megtartani. Megvitatjuk, egysíkú-e az egymással kakaskodó csődörök jellemrajza, milyen téren vét hibákat a kezdő rendező, és ugyanakkor mely megoldásai vetítik előre a későbbi nagy munkáit.
A Kitekintőben arról beszélünk, hogy a Netflix sorozatot gyárt a She’s Gotta Have It alapján, Spike Lee rendezésében, mi pedig elképzeljük, milyen más 80-as évekbeli filmekből lehetne izgalmas tévéadaptációkat készíteni. Az ötleteinket ezen a gyűjtőoldalon tekinthetitek meg.
Linkek
Christopher Nolan a Memento meglepetéssikere előtt forgatta le a Following című filmjét, egy kevéske port kavart, no-budget, de Nolanre jellemzően csavaros, nonlineáris történetvezetésű krimit.
Nolan az egyetlen a híres rendezők első filmjeiről szóló blokkunkban, akitől ezen az alkotásán kívül minden mást láttunk már. Végig is nézzük a karrierjét, vajon miben tapasztalható nála fejlődés, miben ragaszkodik a gyökereihez, illetve hogyan változik a szemlélete, ahogy idősödik. Azért jut persze időnk a Followingra is. Csak az ambíció hiánya miatt lett ilyen rövidke a film, vagy valóban nincs több matéria ebben az alapötletben? Van-e elegendő szufla a filmben ahhoz, hogy kitöltsünk vele egy adást? Van-e értelme kibogozni a megkavart kronológiát, vagy meg lettünk vezetve? Megbeszéljük, miért és mikor szeretjük Nolan átveréseit, mérlegre tesszük a film amatőrebb megoldásait, és az is kiderül, túléli-e a két műsorvezető barátsága Denevérembert.
A Kitekintőben olyan filmeket listázunk, amelyek a Followinghoz hasonlóan játszanak a történet időkezelésével. Mostantól az adásainkban elhangzott toplistákat egy külön oldalon is követhetitek.
Linkek
Újabb kedvenc rendezőnk első filmjét pótoljuk a héten: Paul Thomas Anderson a Hard Eighttel indította be a karrierjét, amely később olyan monumentális alkotásokkal bővült, mint a Magnolia vagy a There Will Be Blood. A Hard Eight eredeti címe Sydney, a magyar címe pedig A szerencse zsoldosai, de a kettő közül csak az egyikre találunk magyarázatot az adásban.
Ismételten a rendezői életművel kezdjük az adásunkat, és megbeszéljük a tapasztalatainkat a mindössze 46 éves Paul Thomas Anderson eddigi hét egészestés filmjéről, valamint megpróbáljuk kiismerni azokat a témákat, amelyek foglalkoztatják a modern auteurt. Aztán megnézzük, honnan indult ki mindez. Milyen harcokat kellett megvívnia a 23 éves rendezőnek, hogy a rábízott nem is olyan kevés pénzből a saját akaratát valósíthassa meg? Megérte egyáltalán, sikerül kitöltenie a játékidőt a PTA-től szokatlanul vékonyka forgatókönyvnek? És le tudja-e vedleni Goopságát Gwyneth Paltrow? Megnézzük, milyen tanulságokat vont le a Hard Eight készítéséből Anderson, és ez hogyan hatott a későbbi filmjeire; mik voltak azok a látványosan rá jellemző rendezői eszközök, amelyekkel már itt is kacérkodott; és hogy mennyire nehéz eltalálni egy múlt nélküli, rejtélyes főszereplő karakterizációját.
Kitekintőnkben a kedvenc karakterszínészeinket listázzuk, akik hosszú karrierjük betetőzéseként legalább olyan izgalmas főszerepet kaptak, mint amilyeneket Philip Baker Hall kapott Paul Thomas Andersontól.
Linkek
Új blokkot kezdünk meg a héten, amelynek apropója az egyik kedvenc rendezőnk, Danny Boyle közelgő filmje, a T2 – Trainspotting. Ennek alkalmából úgy döntöttünk, hogy ezúttal nem olyan témát ölelünk fel, amely teljesen vakfoltot képez számunkra, hanem kifejezetten olyan rendezőkkel foglalkozunk, akiket ismerünk és szeretünk, de az első filmjük valahogy mégis rendre kimaradt nekünk. Így jutottunk el a Shallow Grave, vagy magyarul a Sekély sírhant című 1994-es mikroköltségvetésű darabhoz.
Mielőtt belevágnánk a filmbe, végignézzük a rendező életművét: hogyan jutott el huszonkét éves pályafutása alatt Boyle Nagy-Britannia filmgyártásának forradalmasításától a legkultikusabb filmjének folytatásáig? És első mozifilmjeként hogyan hozott össze egy tőrölmetszett noir történetből teljesen őrült tempójú, vibráló fekete komédiát? Mit árul el John Hodges forgatókönyvíróról, hogy az összes főszereplője borzalmas, szerethetetlen szemétláda? Kerry Fox, Ewan McGregor és Christopher Eccleston hármasából melyiküknek áll legjobban a gazemberszerep? Kitárgyaljuk, mely későbbi Boyle-filmekkel mutat közeli rokonságot a Shallow Grave, majd megvádolunk egy neves rendezőt azzal, hogy elvette Ewan McGregort sármjának élét. És még az IKEA is szóba kerül.
Kitekintőnket a Shallow Grave eszméletlenül menő, színpompás lakása inspirálta, és olyan belső helyszíneket, lakóhelyeket válogattunk, ahol magunk is szívesen eltöltenénk egy kis időt. Mit hagytunk ki a felsorolásunkból? Nektek mi a kedvenc filmes apartmanotok, lakóhelyetek? Várjuk a véleményeteket a kommentekben!
Linkek