Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Vissza

Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Televízió és film Filmtörténet Filmkritika

Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.

Spotify Rss Web

Epizódok

161-170 megjelenítése a(z) 442 elemből.

Ismét itt a díjszezon vége, amelyet a vasárnap éjjel kiosztott Oscar-díjakkal koronáznak meg Hollywoodban. Mi is beszállunk az ünneplősdibe, idén másodjára szervezzük meg a Vakfolt díjátadót visszatérő vendégünkkel, Cyclóval. Végignézzük, az Akadémia kiket jelölt a különböző kategóriákban, megtippeljük, kik fogják megnyeri az Oscar-szobrokat, és saját kedvenceinkből önálló jelöltlistákat is állítunk. Az adás első felét erre találjátok, itt pedig a folytatás következik, a lentebb olvasható kategóriákkal.

  1. Idegen nyelvű film
  2. Vágás
  3. Fényképezés
  4. Adaptált forgatókönyv
  5. Eredeti forgatókönyv
  6. Rendezés
  7. Férfi főszereplő
  8. Női főszereplő
  9. Legjobb film

Ha ez nem lenne elég, a Vakfolt díjátadót kibővítettük számos olyan kategóriával, amelyek nem kapnak megfelelő reprezentációt az Oscar-gálán, de a mi szívünkhöz közel állnak:

  1. Állati alakítások
  2. Idegen lények
  3. Legjobb alakítások rossz filmekből
  4. Legjobb jelenetek rossz filmekből
  5. Ensemble, azaz szereposztás
  6. "Az év nyertese", vagyis olyan színész, aki a tavalyi évben számos szerepben is bizonyított

Az adást a Facebookon élőben is követhettétek, a vágatlan változatot továbbra is meghallgathatjátok ott két részletben (első etap, második etap).

Linkek

 
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Ismét itt a díjszezon vége, amelyet a vasárnap éjjel kiosztott Oscar-díjakkal koronáznak meg Hollywoodban. Mi is beszállunk az ünneplősdibe, idén másodjára szervezzük meg a Vakfolt díjátadót visszatérő vendégünkkel, Cyclóval. Végignézzük, az Akadémia kiket jelölt a különböző kategóriákban, megtippeljük, kik fogják megnyeri az Oscar-szobrokat, és saját kedvenceinkből önálló jelöltlistákat is állítunk.

Az adást a Facebookon élőben is követhettétek, a vágatlan változatot továbbra is meghallgathatjátok ott két részletben (első etap, második etap).

Két részletben fogjuk itt publikálni a felvételt, ebben a félben a következő kategóriákat hallhatjátok:

  1. Férfi mellékszereplő
  2. Női mellékszereplő
  3. Smink és maszk
  4. Jelmeztervezés
  5. Díszlettervezés
  6. Egészestés dokumentumfilm
  7. Hangszerkesztés (hangvágás)
  8. Hangkeverés
  9. Vizuális effektusok
  10. Egészestés animációs film
  11. Filmzene
  12. Betétdal
  13. És egy különdíj: legjobb újrahasznosított betétdal, avagy meglévő dal legjobb felhasználása

Linkek

 
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Robert Redford első rendezésével lépünk be az 1980-as évekbe: az Ordinary People (Átlagemberek) előző heti filmünknél jóval visszafogottabb, szerényebb darab, mégis minden fontos díjat besöpört az 1981-ben tartott Oscar-gálán. Híres-hírhedt módon elorozta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó díjat is Martin Scorsese Raging Bulljától, és nagy meglepetésre a 19 éves Timothy Hutton nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot, többek közt Joe Pesci elől.

Az adásban kibékíthetetlen vitába bonyolódunk: megérdemelten nyert az Ordinary People? Van olyan jó film, mint a Raging Bull? Az utókor szinte biztosan jobban a Dühöngő bikára emlékszik élénkebben, de akkor mivel vette le a lábukról az Akadémia tagjait Robert Redford rendezése? Mit szóltunk az alakításokhoz? Mind Donald Sutherland, mind Mary Tyler Moore játékával kapcsolatban akadnak nézeteltéréseink, de Timothy Hutton és Judd Hirsch alakítását együtt méltatjuk. Belemerülünk a történetben feltárt pszichológiai rétegekbe is: milyen eltérő módokon tudja megélni a gyászt egy család három tagja, akiket egyformán megtépázott egy szerettük elvesztése? Mit látunk Robert Redford rendezői erősségeinek? Mi választja el a "jó" rendezést a "sok" rendezéstől?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

1979-be értünk el, és Bob Fosse All That Jazz (Mindhalálig zene) című, önéletrajzi ihletésű filmjével foglalkozunk. Fosse, a "jazz hands" feltalálója 1979-re már nemcsak a Broadway legnevesebb musicalrendezőjeként volt ismert, hanem mozifilmes tevékenységéért is: '72-es a Cabaret (Kabaré) című filmje Francis Ford Coppola Keresztapájával mérkőzött meg az Oscar-gálán, két évvel később a Lenny című filmmel szállt szembe a Keresztapa II-vel, az All That Jazz pedig az Apokalipszis most! ellenfele volt a '80-as díjátadón. Abban az évben a Kramer vs. Kramert és az All That Jazzt jelölték a legtöbb díjra, az Apokalipszis most! csupán eggyel maradt el tőlük, végül a három film közül Meryl Streep és Dustin Hoffman közös munkája söpörte be a legtöbb díjat.

Bob Fosse saját magáról mintázta a musical főszereplőjét, Joe Gideont, a szerepet pedig a hetvenes évek örök mellékszereplőjére, Roy Scheiderre bízta. Hosszasan beszélünk Gideon karakteréről, az önpusztító életet élő nőcsábászról, aki pontosan tisztában van rendezői őstehetségével. Hogyan lehet szimpatikusan ábrázolni az öntelt zseni archetípusát? Megnézzük, Fosse hogyan tárja fel rétegről rétegre Joe Gideon lelki világát, hogy a néző belelásson a karakter összetettségébe. Bob Fosse saját, haláltól való félelmét is feltárjuk a történetben, és újra és újra rácsodálkozunk, hogy egy ennyire melankolikus premisszát hogyan lehet ennyire felvillanyozóan elmesélni. Nem bírjuk halmozni a szuperlatívuszokat a film vágását, a fényképezését illetően, és Fosse rendezői megoldásai előtt is többször fejet hajtunk a tánckoreográfiától a kamerakezelésig. Csupán egy dolgon lamentálunk keserűen, hogy miért nem tudott több filmet készíteni ez a zseni.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Az 1978-as év alkotásai közül A szarvasvadász dominálta az Oscar-gálát, mi azonban ezen a héten egy másik sokkoló, keleti fogságba esett amerikaiakról szóló filmmel foglalkozunk (hiszen az előbbi nem a vakfoltunk). A Midnight Express (Éjféli expressz) csak olyan kategóriákban nyert, amelyben nem indult A szarvasvadász: elvitte a legjobb zenének (Giorgio Moroder) és a legjobb adaptált forgatókönyvnek (Oliver Stone) járó szobrokat, azonban legjobb film, legjobb rendező (Alan Parker) és legjobb mellékszereplő (John Hurt) kategóriákban is alulmaradt Michael Cimino filmjével szemben, a vágásról már nem is beszélve (Gerry Hamblinget összesen hat alkalommal jelölték Oscarra, ebből ötször Alan Parkerrel való közös munkájáért, ám egyszer sem nyerte el a díjat).

Mennyire állja ki az idő próbáját a patinás nevekkel tarkított Midnight Express? Megérdemelten körözte le A szarvasvadász az 1979-es díjkiosztón? Mennyire volt hiteles számunkra, európai nézők számára Törökország, mint a börtönös dráma egzotikus, vadidegen környezete? Összehasonlítjuk a film cselekményét a valós eseményekkel, amelyek inspirálták: sikerült ügyes fogást találnia Billy Hayes hajmeresztő sztoriján Oliver Stone forgatókönyvének? Hogy fogadták a korabeli kritikusok a filmet, és mit szólt hozzá Törökország? A Midnight Express utóéletéről is megemlékezünk, és tekintettel arra, hogy ez a podcastban a második Oliver Stone-filmünk (a podcaston kívül meg már a sokadik), ítéletet mondunk az írói képességei fölött is, egyszer s mindenkorra.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Az Annie Hall-adásunk végére már nem fért oda a remake-blokk, pedig rengeteg ötletet kaptunk arra, hogy hogyan lehetne újragondolni Woody Allen és Diane Keaton románcát: milyen városokba lehetne áthelyezni a történetet? Milyen színészekkel lehetne új megvilágításba helyezni a kapcsolatot? A bónusz adásban elsoroljuk az ötleteiteket, és a szerencsekereket megpörgetve mi is arra kényszerülünk, hogy megvalósítsuk egy képzeletbeli, talán nem is teljesen józan producer elképzeléseit.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Oscaros évadunk 1977-es adásában Woody Allen kritikai sikerével, az Annie Hall című filmmel foglalkozunk, amely minden létező díjkategóriában elverte az év közönségsikereit, mint a Harmadik típusú találkozások és a Star Wars. A romantikus komédiához meghívtuk a Recorder.hu filmrovatának szerkesztőjét és a Filmklub podcast műsorvezetőjét, Varga Ferencet, valamint a Rossz versek című film rendezőjét, Reisz Gábort.

Egy kultikus filmnél elkerülhetetlen a téma, hogy ki mikor ismerkedett meg vele, hányszor látta, mit ad neki (és mit adott vagy nem adott a szüleinek), de a Woody Allen-filmeknél a szinkronról sem szabad megfeledkezni, nem is beszélve a film magyar fordításáról. Mitől működik a film humora? Mitől különleges a címszereplő, a Diane Keaton által játszott Annie Hall? Ki szeret bele kibe először a filmben? Kedvelhető egyáltalán Woody Allen karaktere, Alvy Singer? A megfigyeléseinket úton-útfélen összevetjük Reisz Gábor legutóbbi filmjével, a Rossz versekkel, de a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanban is találunk apróságokat, amelyekben tetten érjük az Annie Hall hatását.

Ha hiányolnátok a remake-játékot az adás végéről, nem kell sokáig várnotok: bónusz epizódként nemsokára azt a szegmentst is közzétesszük!

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Az 1976-os évvel folytatjuk az évadot, választásunk pedig a két Oscar-díjra jelölt Casanova című Federico Fellini-filmre esett (Amerikában Fellini's Casanova, Olaszországban Il Casanova di Federico Fellini címmel forgalmazták). A kettő jelölésből egy magáé Fellinié, aki Giacomo Casanova önéletrajzának adaptált forgatókönyvén dolgozott, a másik pedig a kosztümökért járt, ezt sikerült is díjra váltania a filmnek.

A 18. századi Európát keresztül-kasul bejáró nőcsábász szerepében Donald Sutherland látható, rögtön meg is kell beszélnünk, miért esett rá a rendező választása. Egyáltalán hogy áll Fellini a saját témájához? Milyen mondanivalót talál az élvhajhász nemesség ábrázolásában? Nemrég láttuk a rendezőtől a 8 és fél című filmet, így óhatatlanul összevetjük a Casanova elkészültét a korábbi produkció főszereplőjének, Guidónak a munkamódszereivel. Ugyanakkor láttunk már a Vakfoltban egy sor kosztümös filmet, amelyek főszerepében csábítók és szexuális ragadozók szedték áldozataikat: hogyan viszonyul ez a film a Veszedelmes viszonyok kétféle adaptációjához, és mi köze Stanley Kubrick Barry Lyndonjához? Hogy jönnek ehhez az egészhez a robotok?

A remake-játékunk folytatódik, ezúttal a szerencsekerék úgy óhajtotta, hogy 1990-es évekbeli szuperhősfilmként gondoljuk újra Casanova történetét, és higgyétek el, meglepően találó alkotókat jelöltünk ki erre a feladatra. Jövő héten az Annie Hall című Woody Allen film kerül sorra, amely 1977-ben utasította maga mögé az Oscar-gálán az év gigablockbustereit. Na de ti kivel remake-elnétek a remake-elhetetlent?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

A héten belevágunk az idei évadra eltervezett tematikába, és 1975-1993 közt minden évből megnézünk egy olyan vakfoltot, amely Oscar közelébe jutott. Elsőre a Dog Day Afternoon (Kánikulai délután) című Sidney Lumet-filmre esett a választásunk. Főszerepben Al Pacino, élete utolsó előtti filmjében John Cazale, valamint Chris Sarandon.

Sidney Lumet elképesztő munkásságával kezdjük az adást, amelyben megismerkedünk a rendezői módszereivel, erősségeivel. Al Pacino alakítását is rögtön mérlegre tesszük, pláne, hogy a múlt heti adásunkban ő játszotta a pandúrt, most meg ő játssza a rablót. Nem sokkal járunk a Keresztapa 2 intenzitása és a Serpico megterhelő főszerepe után, de hogy bírja a fülledt, jóformán egyhelyszínes dráma nyomását Pacino? Mitől rokonszenvezünk - szinte mindig - a bankrablóval? Hogyan gondoskodik Lumet arról, hogy a rendőrség és a rosszfiúk is egyenlő bánásmódban részesüljenek? Mi a helyzet a film társadalmi jelentőségével? Mekkorát szólt 1975-ben egy sztori, amelyben a főszereplő a párja nemátalakító műtétjére próbál pénzt rabolni?

Az epizódban kipróbáljuk az új remake-játékunkat is, meglepő sikerekkel: köszönjük a beérkezett válaszaitokat! Jövő héten Fellini Casanovájának a(z újabb) remake-jét kíséreljük meg tető alá hozni, reméljük, a ti segítségetekkel!

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Különkiadással kezdjük meg a hetedik évadunkat, méghozzá egy "inverz vakfolt"-tal. Ebben az új rovatban fogunk olyan filmekkel foglalkozni, amelyeket nemhogy láttunk már, de szinte kívülről fújunk. Az adás első feléhez András biztosítja a témát, és egyik kedvenc Michael Mann-filmjét, a Heatet, azaz a Szemtől szemben című Robert De Niro-Al Pacino krimit beszéljük ki. Az adás második feléhez Péter járult hozzá az Aliennel, azaz Ridley Scott 1979-es sci-fi horrorjával, a főszerepben Sigourney Weaverrel.

A filmválasztásaink apropóját az a #20MovieChallenge játék adta, amelyet Ron Howard rendező kezdeményezett 2018-ban a Twitteren. Mindketten elgondolkodtunk, milyen filmek voltak hatással ránk, mit láttunk rettentő sokszor. Megbeszéljük, Andrásnak mit jelentett a Szemtől szemben, hogyan ismerkedett meg Robert De Niróval és Al Pacinóval, és miért máig az egyik kedvenc rendezője Michael Mann. Szűk egy órában kitérünk a Szemtől szemben mesteri megvalósítására a szkripttől a hangeffektusokig, és az is kiderül, hogy jön a bankrablós bűnügyi filmhez Thomas Harris és A bárányok hallgatnak. A második órában Péter mutatja be régi kedvencét, A nyolcadik utas: a Halált. Eljutunk Lovecrafttól a Dűnén és a Métal Hurlant-on át a film keletkezéséig, majd megbeszéljük Ridley Scott rendezői erősségeit is. Hol helyezkedik el a negyven éves karrierrel rendelkező alkotó filmográfiájában az Alien? Mitől korszakalkotó ez a filmje? Mi olyan érdekes a xenomorphban? Miért borzasztó izgalmas Sigourney Weaver Ripley hadnagya?

Természetesen ebből nem csinálunk rendszert, jövő héten jövünk újabb bepótolnivalókkal. Figyeljétek a felületeinket a közösségi médiában, ahol hamarosan megosztjuk a teljes évadtematikát, illetve meghirdetjük a remake-játékot is!

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés