Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
Kína rendezőinek hatodik generációjával foglalkozunk ezen a héten. A 2013-as A bűn érintése (angol címén A Touch of Sin) rendezője Csia Csang-ke (angol átírásban Jia Zhangke), aki vezette már a locarnói filmfesztivál zsűrijét, és több alkalommal is versenyben volt az Arany Pálmáért Cannes-ban.
Miután hősies küzdelmet folytatunk a kínai kiejtéssel, elhelyezzük Csia Csang-ke életművében a vuhsziával kacérkodó, borúlátó drámát. Ezután tanulmányozzuk a film négyfelvonásos szerkezetét. Mennyire alkotnak egységes egészet a különálló minisztorik? Honnan vette a történetekhez az ötletet Csia, és miért pont ezek a sztorik ihlették meg? Megfér egymás mellett az indusztriális Kína rögvalósága és a harcművészes hangvétel? Milyen kulturális szimbólumok tarkítják a kisfilmeket, és mi a célja velük Csiának? Mi történik, ha a két műsorvezető ellentétesen értelmezi a rendező kamerakezelését?
Linkek
Folytatva Ázsiába tett kirándulásunkat, Kína legtermékenyebb és nemzetközi szinten leginkább elismert kortárs renezőjével foglalkozunk. Csang Ji-mou, angolosan Zhang Yimou az 1991-es A vörös lámpások (Da hong deng long gao gao gua, angolul Raise the Red Lantern) című filmjével már a második nemzetközi filmes Oscar-jelölését szerezte meg, amelyet még egy követett 2003-ban a Hős című filmért, de Ji-mout számtalanszor díjazták a Berlinalén, a Velencei Filmfesztiválon és Cannes-ban is.
A vörös lámpások az 1920-as években, a Hadurak Korának félfeudális, autoriter Kínájában játszódik. Főszereplői nők, akik egy gazdag kínai előkelőség feleségeiként-ágyasaiként egymással viaskodnak uruk kegyeiért. Miért szereti a történelmi távlatokat Ji-mou? Lehet-e értelmezni a mai korra a tanulságait? Hogyan alakította az évek során Ji-mou történelemértelmezése a rendező viszonyát a Kínai Kommunista Párttal? Ji-mou szemgyönyörködtető képei mit mesélnek el a történetről a szépségünkön túl? Milyen rejtjeleket sző bele a hangkeverésbe a rendező? Beszélünk a főszerepet játszó Gong Liről, illetve az általa megformált Songlianról: mikor nevezhetünk erősnek egy női karaktert? Hasznos-e ez a kifejezés?
Az adás végén ismét megkíséreljük nyugatosítani a kínai filmklasszikust, és amerikai-angol színészekkel elképzeljük a feldolgozását.
Linkek
Szono Sion (angolosan Sion Sono), a király kalapjairól és szemüvegjeiről ismert japán rendező filmjével folytatjuk az ázsiai évadot. A 2008-as Love Exposure (Ai no mukidashi) magyarul nem jelent meg, nálunk is az angol címmel terjedt el.
Hogy lehet behatárolni egy négyórás játékfilm műfaját? Mennyi ideig viaskodunk az adásban azzal, hogy fogást találjunk a témák bonyolult sokaságán? Hogy fér meg egymás mellett a romantikus komédia meg a harcművészes akciófilm annyi perverzióval, amennyi tíz évadnyi animének is a javára válna? És mindebbe a masszív képletbe hogyan illeszkedik a katolikus kereszténység bűntudatossága? Sikerül-e dűlőre jutnunk afelett, hogy a komplex témákat milyen infantilis humorral vegyíti Sono? Mélységes és igaz-e karakterek szerelme, vagy csupán primer testi vágyak vezérlik őket? Hány olyan mondanivalót találunk még, amely önmagában elég lett volna egy filmre? Mennyire lehetett őrjítő a film forgatása, és ha a nekünk nem könnyű kihevernünk, akkor vajon a résztvevők túltették-e már magukat rajta?
Linkek
Ázsiai filmes évadunk folytatásában, továbbra is Japánban maradva az 1999-es Meghallgatás (angolul Audition, eredetileg Ôdishon) című Miike Takasi-filmet néztük meg (akit nyugatabbra Takashi Miike néven ismernek). A romantikus horror legalább olyan érdekesen vegyíti a melankóliát az erőszakkal, mint a múlt heti Tűzvirágok. Adásunkban visszatérő vendégünk, Wostry Ferenc segít helyükre tenni a látottakat.
Meg lehet úszni egy húszéves, kultstátusztú film spoilereit? Működik a film, mint melankolikus, romantikus "komédia", vagy mint melodráma? Mennyire működik a hajtűkanyarszerűen bevett műfaji váltás? És az idősíkok, álomjelenetek kezelése? Hogyan viszonyul a David Lynch-féle álomlogikához Miike hozzáállása? Mit állapíthatunk meg a japán felfogásról a férfi-női kapcsolatokkal kapcsolatban Miike filmje által, és milyen álláspontot foglal el a rendező? Feminista a film? Hogyan szivárogtatja be a képsorokba a horrort, hogyan zökkenti ki a nézőit a nyugalmi állapotból a film első percétől? Mai szemmel félelmetes a finálé?
Az e heti filmünk kifejezetten fordulatos, érdemes megnézni előre, mert adásunk spoileres!
Linkek
Kis oscaros kitérő után az ázsiai filmes évadunkat Kitano Takesi (nyugaton Takeshi Kitano) 1997-es filmjével, a Tűzvirágokkal folytatjuk. A mű eredeti címe Hana-bi, angol nyelven pedig Fireworks címen ismert. A főszerepben magát a rendezőt, Kitano Takesit láthatjuk, mint bűntudatával és családi válságával küzdő rendőrtisztet. Az erőszakos, mégis festői film zenéjét pedig a Ghibli stúdióval való együttműködése miatt is ismert Hiszaisi Dzsó szerezte.
Hogyan indult Kitano Takesi karrierje, és mitől foglal el benne különleges helyet a Tűzvirágok? Lehet párhuzamot vonni "Beat" Takesi ellentmondásos stand-up komikusi stílusa és a filmjei között? Ha egyszer a japán filmművészet kívülállójáról beszélünk, mégis milyen alapon tudjuk összehasonlítani a múltkor tárgyalt Jaszudzsiró Ozuval? Hogyan lopakodtak be a japán kultúra motívumai Kitano filmográfiájába, és hogyan folytatódott ezután az áttörő siker után a karrierje? Mi a célja a sajátos erőszakábrázolásnak, mikor vágja Kitano cafatokra a véres jeleneteit, és mikor szegezi a kameráját az akcióra?
Végül megkíséreljük remake-elni ezt a filmet is nyugati köntösben.
Linkek
Idén hamarabb érkezik el a díjszezon záróeseménye, vagyis az Oscar-gála. A hétvégén kiosztják az amerikai filmvilág legnagyobb presztízsű díjait, mi pedig hagyományszerűen megelőzzük ezt a saját kis ünnepünkkel. Latolgatjuk az Oscar-jelöltek esélyeit, és alternatív díjátadót tartunk a saját jelöltjeinkkel és a saját díjazottjainkkal.
Ebben a monstre adásban a fő Oscar-kategóriákat beszéljük át, a Patreonunkon pedig hamarosan az egyéb kategóriákat hallhatjátok.
Linkek
Az ázsiai évad második adásában Kuroszava Akira 1985-ös történelmi eposza a témánk, a Káosz, vagyis japánul Ran. A főszereplő egy, Lear királyról mintázott középkori japán hadúr, akinek a terrorra épített hatalma összeomlik az örökségéért folytatott vérengzésben.
Legutóbb a Vakfolt versusban találkoztunk Kuroszavával, akkor az 1961-es Yojimbót tekintettük meg a legendás rendezőtől. Mi történt a karrierjével az eltelt közel negyed évszázad alatt? Mik azok a markáns stílusjegyek, amelyek A testőr című filmtől egészen mostanáig megmaradtak Kuroszava kelléktárában? És ki az a színész, aki a Yojimbóból visszatér ebben a filmben? Az adásban hosszan ecseteljük, miért nyűgözött le minket a cirka három órás film, megpróbáljuk szétszálazni a japán kulturális hagyományokat és William Shakespeare hatását, és igyekszünk megfejteni, hogyhogy a saját hazájában megbukott a Ran, de világszerte mesterműként ünnepelték.
Az adás végén megkíséreljük újraértelmezni ezt a filmet is modern alkotókkal.
Linkek
Nekivágunk végre az ázsiai évadunknak, amelyen belül először Japánba teszünk kirándulást. Ozu Jaszudzsiró 1953-as filmjét, a Tokiói történetet néztük meg, melynek eredeti címe Tokyo Monogatari, angolul pedig Tokyo Story néven ismert. A családi drámán keresztül megismerjük a világháború után modernizálódó Japán generációs konfliktusait, amelyet Ozu visszafogott, mégis érzékeny rendezéssel mutat be.
Miért emelte a vállára a komplett nyugati filmművészszakma a Tokiói történetet? Kik azok a rendezők, akikre komoly hatást gyakorolt Ozu stílusa? Láttunk már rendezőt, aki jórészt statikus képekkel, a kamera mozgatása nélkül dolgozik. Mi különbözteti meg Ozut, mondjuk, Roy Anderssontól? Hogyan mesél az állóképeivel a japán rendezőatyaúristen? Megbeszéljük, hogyan gondolja tovább szereplői lelki világát az építészet segítségével, mennyire teszi lehetővé a belefeledkezést a komótos történetmesélés, és sikerül-e azonosulni a szereplőkkel, akiknek sem a dialógusaiból, sem a metakommunikációjából nem értünk egy kukkot sem.
Adásunk végén ismét megpróbálkozunk azzal, amivel az európai évadban már kísérleteztünk, és szentségtörést kockáztatva képzeletbeli remake-et készítünk a filmből.
Linkek
A 2020-as év elejét, és a vele együtt elinduló kilencedik évadot ismételten különkiadással nyitjuk meg. Ez az Inverz vakfolt, a tavaly megkezdett hagyományunk. Két olyan filmről beszélünk 30-30 percben, amelyeket nemhogy láttunk már, de szinte kívülről fújunk. A két választott film ezúttal két olyan darab, amelyekkel már kacérkodtunk az évek során: két közönségszavazáson is csak kis híján maradt alul a The Princess Bride 1987-ből (A herceg menyasszonya, amely épp csak hogy kikapott a Kárhozat című filmtől) és a Fight Club 1999-ből (Harcosok klubja, amely anno A nagy Lebowskival szemben maradt alul).
A herceg menyasszonyát a tavaly elhunyt William Goldman írta és a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején nagyot ment Rob Reiner rendezte. A Fight Club pedig Chuck Palahniuk regényének adaptációja David Fincher rendezésében. Az előbbi a legártatlanabb esti mese az esti mesék történetében, utóbbit pedig valószínűleg a cinikusok világtalálkozóján vetítik esténként. Nem is különbözhetnének jobban, mégis sikerül köztük némi hasonlóságot felfedeznünk. A közös pontok felkeresése után rácsodálkozunk William Goldman írói tehetségére, a film kacifántos elkészülésének történetére, és Rob Reiner rendezői gólkirályságára. Mielőtt a klasszikus egysorosok idézésébe fulladna a beszélgetés, áttérünk a Fight Clubra, amelyről megállapítjuk, hogy egy fánk. David Fincherről már beszéltünk ugyan egyszer egy Vakfolt versus adásban, de még mindig van mit észrevenni a rendezői stílusán, főleg, hogy ezúttal egy korai darabjával foglalkozunk. Sikerül maradéktalanul dekonstruálnia a filmnek a toxikus maszkulinitást, vagy hagy maga után kívánnivalót? Peter Falk vagy Edward Norton narrációja működik jobban? Cary Elwes vagy Brad Pitt daliás szőkéje a szexibb?
Az évadban új főcímzene debütál, amit ismét köszönünk az Artur zenekarnak!
Linkek
Eljött az év vége, és szokásunkhoz híven toplistázós adással zárjuk a hátunk mögött lévő esztendőt. A 2019-ben megjelent filmeket rangsoroltuk, köztük mozis élményeinket, fesztiválos vetítéseket és neten streamelhető tartalmakat egyaránt. Egy-egy top tízes listát állítottunk össze az általunk látottakból, amelyet ebben az adásban meghallgathattok. Szó lesz európai mesterművekről, netflixes nagy dobásokról, a horror feltörekvő nagyágyúiról, és egészen meglepő helyről érkező filmekről is.
A kétórás felvételben nemcsak a mi kedvenceinkről lesz szó, hanem újra bejelentkeznek az idei évben nálunk vendégeskedő barátaink is: hallhatjátok, mit szeretett 2019-ből a legjobban Lepp Tünde, Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Gócza Gina, Wostry Ferenc, Mikó László azaz Cyclotronic, Török Dénes, továbbá Veres Szilárd és Nagy Szabolcs.
Linkek