Zongorista, a filozófiai olvasmányok nagyfogyasztója, zeneszerző és osztrák licences drónpilóta, mellesleg pályaelhagyó vegyészmérnök. Ükanyákig visszamenőleg veszprémi, hite szerint panteista, világutazó. "Véleményes" ember, azaz; határozottan tud állást foglalni a világ dolgairól, ha kérdezik. Miért hagyja el a szülővárosát, az országát egy tehetséges, erős gyökerekkel rendelkező karakteres ember? Két jó okot is mond Kovács Attila, közben Cuxhavent emlegeti, ahol úgy köszöntek rá, mintha ott született volna. Nyugat-európai hódításai során - manapság is így van ezzel - jég dupla whiskyvel csak nagyon ritkán csúszik le, de a svéd-norvég határon a Pannónia Expressnél száll meg és Charlie-val kvaterkázik éjszakákon át. A hamburgi Colonnadenban még nem tudja, hogy egy majdani lovag társaságában teszteli a Steinwayeket, a világ legjibbjaiként számontartott hangversenyzongorákat. Szülei beléoltották, hogy nyitott legyen, így akad Helmut barátjára, aki megajándékozza egy Horovitz-koncertjeggyel. 1987-et írunk, a 3000 nyugatnémet márkáért vásárolt belépő az első sorba szólt... Tök mindegy, hogy Bukarest vagy Budapest? Pont, ahogy Drezda vagy Hamburg! - így magyarázta német barátainak a különbségeket a 80-as évek végén. Attila atyai bölcsességet is felidéz: ha a lelkiismereted tiszta, minden rendben van. Zenélünk, film-tervéről beszél és életútja esszenciáját is megosztja velünk, amikor azt mondja a beszélgetés végén; "a mi világunk lényege a humanizmus, az emberközpontúság".