Ki hogyan töltötte a karácsonyt? Könnyű Szoboszlai Dominiknak lenni? Le lehet mondani a válogatottságot, és hogyan lehet megoldani a problémákat? Lesz valaha Szuperliga?
(és "természetesen" azt a gólt a United kapta és nem az Aston Villa:))
A mérkőzések kétharmadát már lejátszották, tizenegy kiemelt már kiesett, a korábbi világbajnokok közül Wright búcsúzott, a többiek viszont remekeltek. A reflektorfénybe viszont a 16 éves Luke Littler került.
Itt az év vége, és mindhárman hullafáradtan, és totál szétesve ültünk neki a beszélgetésnek, ami ennek megfelelően egy kicsit kaotikusabb lett a megszokottnál.
Boldog Karácsonyt kívánunk Mindenkinek!
Kitárgyaltuk a Szuperliga új fejleményeit, megbeszéltük, hogy hogy látjuk az esélyeket a BL nyolcaddöntő párosításoknál és röviden értékeltük Dárdai Márton helyzetét, valamint a Fradi EKL-sorsolását.
Közelharcot kellett vívni Milwaukee-ban a meccslabdáért, amit ketten is el akartak tenni emlékbe. Megint lecsapott Draymond Green és mi sem jutottunk közelebb annak megoldásához, hogy miért nem merik betenni a felnőttek közé a fiatal tehetségeket.
Jövőre már nem lesz csoportkörös rendszer az európai kupákban, így mi is elköszöntünk ettől a formátumtól és kibeszéltük a BL hatodik körének történéseit.
December 15-én este indul az őrület az Alexandra Palace-ban, azaz jön az év legjobban várt eseménye, a világbajnokság. Laci, Medi, Lajos és Zoli a vb szépségeiről és közvetítéséről is beszélt, de természetesen nem maradt ki a tippjáték sem, természetesen komoly tét mellett.
Megköttetett a sport történetének legnagyobb szerződése. Ohtani Shohei a Los Angeles Dodgers játékosa lesz 10 éven keresztül, összesen 700 millió dollárért. Sankó, Bence és Zoli nem is beszéltek másról.
Egy varázslatos negyedórának köszönhetően az olimpiai selejtező megvan, minden másra pedig ott a … Kézivezérlés - Ágai Kis Andrással és Borsos Attilával.