A Villikirály Ki nyargal a szélben, az éjen át? Egy apa az, ő viszi kisfiát. Karjába szorítja gyermekét, átadja teste melegét. - Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt? - Apám, nem látod a villikirályt? Koronája fehérlik, uszálya suhan. -A köd gomolyog, csak a köd fiam! "Jöjj hát velem, édes gyermekem! Játszhatsz gyönyörűen énvelem, mutatok majd tarka virágokat, anyám arany ruhákat ad." - Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már, mit igér suttogva a villikirály? - Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj: a száraz avart zizzenti a szél. "Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem? A lányaim ápolnak majd szeliden. Már járják az éjben a táncaikat, s álomba táncolnak, dúdolnak." - Apám, jaj, apám, nézd, ők azok, a villi-királykisasszonyok! - Látom, fiam, ott fehérlenek a sűrű sötétben a vén füzek. "Szeretlek, a szépséged ingerel; eljössz, vagy erővel viszlek el." - Apám, most bántott, jaj, de fáj! Megfog, nem ereszt el a villikirály! Borzongva az apa üget tovább, karolja nyöszörgő kisfiát, a ház kapuján bajjal bedobog: karjában a gyermek már halott. Vas István fordítása Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! (Koltó, 1847. szeptember.) Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt - néztem a határt: egykedvü, örök eső módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult. A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém. Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők. 2 Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem. 3 Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd, ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős - az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. 1936. június Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy vers PONT ELÉG ahhoz, hogy nyugalmat hozzon a lelkünkbe, vagy felébressze a kreativitásunkat. Egy regény vagy egy novella részlete PONT ELÉG ahhoz, hogy elindítson bennünk egy gondolatot, ami aztán tettekké és a sorsunkká válik.  A világ tele van gyönyörű, inspiráló vagy felkavaró szövegekkel, amiket nem kell magyarázni. Amiket PONT ELÉG meghallgatni, és hagyni, hogy hassanak. Én Orsós Lajos vagyok, és azért indítottam el ezt a műsort, mert engem leginkább a versek, a regények és az igazán jó beszédek inspiráltak és azt szeretném, hogy ezek a szövegek minél több emberhez eljussanak. A PONT ELÉG podcastben hetente többször jövök újabb epizódokkal. Az első évadban a legismertebb, többinyire kötelező verseket mondok el, aztán jönnek a forradalmi és a szerelmes versek is, Töltődjetek fel ti is!   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices