A Máltai Tanulmányok negyedéves folyóirat, amelyet unikális módon egy segélyszervezet ad ki, akadémiai elfogadottsággal, tudományos igénnyel és ingyenesen. Szándékunk szerint a humanitárius munkához kapcsolódó területek elismert szakértőinek írásait publikáljuk, hogy ezen keresztül reflektáljunk a minket körülvevő világ fontos kihívásaira. A lapot negyedévente egy kerekasztal beszélgetés keretében mutatjuk be, ennek rövidített változatát podcast formájában is meghallgathatják.
👨👩👧 Mentális problémáink jó részének családi, transzgenerációs gyökere van – vallják a családterápiával foglalkozó szakemberek - de épp ezért felmerül a kérdés: lehetséges-e megszakítani egy nemzedékről-nemzedékre húzódó láncolatot? 👥Vaskó Márton Pétertől azt is megtudjuk, felmenőink vagy kortársaink vannak-e ránk jelentősebb hatással és hogy az előző generációk által megélt méltánytalanságok feldolgozása hogyan vezethet társadalmi szinten is változásokhoz. 📲A családkonzulens szakember által a Máltai Tanulmányok "Mentális egészség - generációs kihívások" című számában publikált írás Böszörményi-Nagy Iván elméletéről itt olvasható.
Kardiológus, pulmonológus, endokrinológus, szemész orvos vizsgálja a betegeket többszáz kilométer távolságból: a hátrányos helyzetű falvak lakói számára házhoz jön a szakrendelés a Magyar Máltai Szeretetszolgálat telemedicinális programjának köszönhetően.
Nagy Ferenc, a Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetője bevezet a jövő orvostudományi megoldásaiba, és megtudjuk, jöhetnek-e robotnővérek az idősotthonokba, és lesz-e munkája az orvosoknak, ha teret nyer a mesterséges intelligencia.
A Máltai Tanulmányok "Technológia a társadalom szolgálatában - Lehetőségek és dilemmák az információtechnológia korszakában" című lapszáma elektronikus formában itt olvasható
Nyomtatott formában pedig megrendelhető a Gondolat Kiadó felületén.
💭 Valóban állástalanná tesz-e minket, ha minden munkát képesek lesznek elvégezni a robotok? Hogyan és mire használjuk az MI-t, milyen etikai aggályok merülnek fel a technológia alkalmazásával kapcsolatban, és van-e istenképe a mesterséges intelligenciának?
Mike Nimród a Máltai Tanulmányok "Technológia a társadalom szolgálatában" című lapszámában járta körül azt, milyen módon küszöbölhetjük ki az MI keltette torzításokat: az előítéletet, diszkriminációt és gazdasági egyenlőtlenségeket .
A "Technológia a társadalom szolgálatában - Lehetőségek és dilemmák az információtechnológia korszakában" című lapszámunk elektronikus formában itt olvasható.
Nyomtatott formában pedig megrendelhető a Gondolat Kiadónál.
A szocializmus évei alatt a lakáshoz jutás központi probléma volt rengeteg ember számára. Az egyedülálló nők különösen nehéz helyzetből indultak, és sokszor a házasság jelentett kiutat ebből a csapdából - Grexa Izabella történész a korról egy egyéni élettörténeten keresztül mesél, a Máltai Tanulmányokban megjelent kutatása alapján.
🆙2024-től a segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok a Gondolat Kiadóval együttműködésben jelenteti meg nyomtatott folyóiratát. 🖇Szerkesztőségünk és a hazai tudományos életet támogató kiadó együttműködése nyomán negyedéves folyóiratunk immár országos terjesztésű, megrendelhető vagy éves szinten előfizethető a Gondolat Kiadó által kezelt felületeken, valamint a kiadóval kapcsolatban álló könyvesboltokban. ✅Olvassa Ön is a segítő szakmák lapját, fizessen elő lapunkra, váljon közösségünk tagjává!
Az evolúció végterméke a mesterséges intelligencia? Féljük vagy reméljük-e az AI öntudatra ébredését? Hogyan profitálhatnak az orvostudomány digitalizációjából az elmaradott falvak lakói?
Lovász Ádám filozófus, Mike Nimród, a BCE Adatelemzés és Informatika Intézet, Infokommunikáció Tanszékének egyetemi adjunktusa és Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi területért felelős szakmai vezetője cserélt gondolatot Tóth Adrienn Anita, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képzés-fejlesztés munkacsoport-vezetőjének moderációja mellett a Máltai Tanulmányok legújabb számát bemutató kerekasztal-beszélgetésen.
A "Technológia a társadalom szolgálatában - Lehetőségek és dilemmák az információtechnológia korszakában" című lapszámunk elektronikus formában itt olvasható: maltaitanulmanyok.hu/szamok/2024-4/
Nyomtatott formában pedig megrendelhető: gondolatkiado.hu/webshop/malti-tanulmanyok/
Az evoluciós tartalékaink kimerültek, de megoldást jelenthet-e az emberfölötti ember, a mesterséges intelligencia? Van-e még "hitel" hazánkban, rátalálhatnak-e a magyarok az egymás közötti bizalomra? Mi lehet az évszázadunk válságainak a "gyökéroka", és számíthatunk-e arra, hogy hamarosan kiváltság lesz dolgozni? - Csepeli Györggyel, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnökével a Máltai Tanulmányok lapbemutató kerekasztal-beszélgetése után latolgattuk az emberiség előtt álló kilátásokat.
🙌"Segíteni csak jól szabad" - hangzik a Máltai Szeretetszolgálat jelmondata. De megvalósítható-e ez, és milyen terheket ró a segítőkre az altruizmus belső parancsa?
Hézser Gábor pasztorálpszichológus professzor a segítőszakmában dolgozók dilemmáiról, az őket veszélyeztető lelki folyamatokról és arról, hogyan találhatjuk meg személyes üdvtörténetünket.
👁🗨A Máltai Tanulmányok 2024. évi 3. száma "Krízisben és traumában – A mentális jóllét fontossága a válságok idején" címmel a korunk válságjelenségei közepette megtalálható mentőöveket keresi.
A negyedéves folyóirat cikkei elektronikus formában is olvashatóak.
🆙2024-től a segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok a Gondolat Kiadóval együttműködésben jelenteti meg nyomtatott folyóiratát.
✅Olvassa Ön is a segítő szakmák lapját, fizessen elő lapunkra, váljon közösségünk tagjává!
maltaitanulmanyok.hu/elofizetes/
☢️ Válságok kora: van-e okunk a szorongásra és pánikra, gyógyulást reméljünk vagy tanuljunk meg együttélni az adott helyzettel? Hogyan válhatunk ellenállóvá a krízisekkel szemben a "kulturális lemeztelenedés" közepette? Mit lehet tenni az "akárkik diktatúrája" ellen, és hogyan védhetjük meg gyermekeinket a digitális világ ártalmaitól? Csepeli György, a Magyar Szociológiai Társaság volt elnöke, Hézser Gábor református lelkész - pasztorálpszichológus és Pilinszki Attila, szociológus, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének docense a Máltai Tanulmányok legújabb számában bemutatóján gondolkodott - Pethesné Dávid Beáta, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének igazgatója moderációja mellett - a mentális jóllét elérésének lehetőségeiről. A Krízisben és traumában címet viselő Máltai Tanulmányok itt olvasható 🆙2024-től a segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok a Gondolat Kiadóval együttműködésben jelenteti meg nyomtatott folyóiratát ✅Olvassa Ön is a segítő szakmák lapját, fizessen elő lapunkra, váljon közösségünk tagjává!
🌐A legfejlettebb országok klubjának nevezett OECD segélyezési szervezete a DAC, ahová a legtöbb feltörekvő ország is igyekszik felvételt nyerni.
❓Miért éri meg Magyarországnak a DAC égisze alatt nyújtani a segélyezésre szoruló országok számára a támogatást?
❓Hogyan lehetséges az, hogy hazánk Kínába is küld segélyt?
❓És milyen célokat tartanak szem előtt a donorok az autoriter rezsimeket támogatva?
Kiss Judit akadémikus, az IBS és a MTA KRTK professzora osztja meg gondolatait a Máltai Tanulmányok legfrissebb számában és az ennek nyomán készült beszélgetésben.
#nemzetközisegély #dac #oecd #donor #sdgs
🆙2024-től a segítő szakma lapja, a Máltai Tanulmányok a Gondolat Kiadóval együttműködésben jelenteti meg nyomtatott folyóiratát.
🖇Szerkesztőségünk és a hazai tudományos életet támogató kiadó együttműködése nyomán negyedéves folyóiratunk immár országos terjesztésű, megrendelhető vagy éves szinten előfizethető a Gondolat Kiadó által kezelt felületeken, valamint a kiadóval kapcsolatban álló könyvesboltokban.
✅Olvassa Ön is a segítő szakmák lapját, fizessen elő lapunkra, váljon közösségünk tagjává!
maltaitanulmanyok.hu/elofizetes/
♻️Egyedülállóan szövevényes viszonyrendszer, sokféle donorérdek és egymással szenben álló elvárások jellemzik a Közel-Kelet segélyezési politikáját. 🔎Csökkent-e az orosz befolyás a térségben az utóbbi években? 🔎Mely országok állnak a pekingi tervek célkeresztjében? 🔎Van-e esély Szíria újjáépítésére, és ez kinek állna leginkább érdekében? 🎤Csicsmann László, a Corvinus Center for Contemporary Asia Studies vezetője válaszolja meg ezeket a kérdéseket. 👉"Fejlesztéspolitika a Közel-Keleten az átalakuló világrend és a regionális konfliktusok tükrében" című tanulmányában pedig további adalékok olvashatóak a Máltai Tanulmányok oldalán