Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Magenta Podcast

Magyar Telekom

Vissza

Magenta Podcast

Magyar Telekom

Társadalom és kultúra Technológia

A Telekom kéthetente jelentkező műsora, amiben arról mesélnek meghívott szakértőink, hogy mire és hogyan használd a digitális világ legújabb jelenségeit. Magenta Podcast: a digitalizáció színe-java.

Epizódok

41-50 megjelenítése a(z) 57 elemből.
1953, november 25. London, Wembley Stadion. A magyar válogatott legendás győzelme a kontinentális csapat ellen hazai pályán 90 éve veretlen angol válogatott ellen. 6:3 ra nyertünk. A stadionban több mint százezer ember várta, hogy pályára lépjen az angolok és a magyarok futballválogatottja. Volt ok az izgalomra, az összecsapást már előzetesen az évszázad meccseként aposztrofálták. Az angolok magabiztosan vonulhattak ki a stadion gyepére, hiszen 90 éve senki sem győzte le őket, aki nem a szigetországból érkezett. A magyar Aranycsapat azonban az ötvenes évek elejének legnagyobb szenzációja volt. A Puskás Ferenc vezette tizenegy előző évben megnyerte az olimpiát, és bőven volt már skalp a zsebükben ahhoz, hogy a közönség megszeresse őket – és valódi ellenfélként sorakozzanak fel a stadion gyepén. Így kezdődött a meccs. De mi történt közben Magyarországon? Itthon nem a gyepen, hanem a rádió körül sorakoztak fel a labdarúgás rajongói, hiszen akkoriban még televízió sem volt itthon, csak 55 nappal később indult tv adás. Akkor még a BBC sem tudott megoldani ma már egyszerű technikai feladatokat. Nem tudtak pl. egyszerre közvetíteni és rögzíteni. A 6:3 úgy marad meg felvételen, hogy egy régi katódcsöves tévé elé állítottak egy kamerát, amely így rögzítette az élő közvetítést.  Aki hallotta itthon rádión, azóta is mesél róla, de látni kevesen látták, hiszen a régi felvétel egyben nem is volt hozzáférhető. MOSTANÁIG.A Telekom ugyanis úgy döntött, hogy egy nagyszabású projekt keretében, a BBC raktáraiban porosodó kópiákból összevágja a teljes mérkőzést, a felvételeket pedig digitálisan felújítja, sőt, a gólokat a még jobb élvezhetőség kedvéért utólag meg is színezi, hogy teljes pompájában szaggathassák az angolok hálóját a magyarok bombagóljai.A filmek javításáról, restaurálásáról, digitalizálásáról beszélgetünk ma vendégeinkkel és arról, miért fontos ily módon megőrizni régi felvételeket az utókornak. Telefonon elértük Szabó Bélát a Telekom márka-,és kereskedelmi szolgáltatási igazgatóját és arról kérdeztük, hogyan jutott eszébe a Telekomnak, hogy megszerezze és felújítsa a legendás 6:3-as meccset. És itt lesz velünk a mai adásban még Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatója és Nagy Miklós, a Melon Fx vezetője, akikkel még mélyebbre megyünk a technika tüneményeiben és kihívásokról, nehézségekről, sikerekről egyéb legendás projektekről beszélgetünk.AJÁNLÓ:A felújított 6:3  a Magyar Labdarúgás napján, november 25-én debütál a Super TV2-n. Az este hat órakor kezdődő „közvetítés” kommentátora Matuz Krisztián lesz. A felvétel az adást követően három hónapig elérhető a Telekom Videótékában.A filmarchívumoldalán folyamatosan tájékozódhattok a filmrestaurálási program érdekességeiről. Nézzetek körül itt, vagy kövessétek FB-on a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum oldalt!És kövessétek a pont.most blogot is, ahol beszámolunk a 6:3 –mal kapcsolatos hírekről és további érdekességekről is. 

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Rejtett mintázatok címmel indul kiállítása Barabási Albert-László fizikusnak a hálózati gondolkodásról a Ludwig múzeumban. Kíváncsiak voltunk a világ egyik legérdekesebb emberére és arra, hogy ő vajon a  sokoldalúságával inkább tudósnak vagy művésznek gondolja-e magát? Barabási Albert-László most megmutatja a Ludwig Múzeumban, hogy is néznek ki a Rejtett Mintázatok – vagyis az életet, a világot átszövő hálózatok mélyben nyugvó rendszere –a művészeti élet hálózatának modelljein át. Hogy milyenek a sokféleség mögött rejlő univerzális törvények és hogy hogyan juthatunk sok egyedin át az általánosig.Ezen felül pedig megtudhatjátok, hogy maga Barabási hogyan jutott el Csíkszeredától Bostonig, a szobrászattól a fizikáig –és hogy szerinte mi a közös a tudományokban és a művészetben. Rákérdeztünk arra is, milyen könyveket olvasott mostanában, melyik műfajokat részesíti előnyben?Látogassátok meg a Rejtett mintázatok című kiállítást  október 10-étől január 12-éig a Ludwig Múzeumban, ahol láthatjátok is mindazt, amiről a műsorban beszéltünk. Könyvek Barabási Albert-László ajánlásával:NYÁRY KRISZTIÁN : Általad nyert szép hazát - A Himnusz és a himnuszok kalandos életeSALAMON PÁL: A Sorel ház MICHEL HOUELLEBECQ: Elemi részecskék 

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Kamaszok a neten

Magyar Telekom

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel kamaszoknak az InternetMOST kutatásban, amit a Telekom és a Hintalovon alapítvány közösen készített. Ebben az epizódban elmondjuk a válaszokat – és megbeszéljük, hogyan tudnánk segíteni az alfa és a Z-generáció tagjainak abban, hogy biztonságban érezzék magukat a neten.Vendégünk Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány vezetője a felmérés ötletgazdája és Bereczki Enikő generációkutató, és egy Z-generációs fiatal Botos Viktória, Gyermekjogi Követ pedig segít eligazodni a neten – kamasz-szemmel.A Telekom és a Hintalovon alapítvány reprezentatív kutatása sok szempontból vizsgálta a 13-18 év köztiek netezési szokásait. Az eredmények szerint a diákok számára a net legfontosabb szerepe a kapcsolattartás és a tanulás. Nagyjából hasonló fontos a közösségoldalak használata és a filmek, sorozatok nézése. A kutatás eredményei kidomborítják az influencer-jelenség erősödését is, ugyanis a fiatalok 30%-a népszerű YouTube és Instagram oldalakról tájékozódik, megelőzve a tanárokat (22,8%) és a tananyagot is (13,3%). Online idejük több, mint felét (56%-át) a közöségi oldalak pörgetésével töltik a diákok. Sok nem várt eredménnyel szolgált még a kutatás, ezekről is beszélünk ebben az epizódban szakértőinkkel.  A műsorban elhangzó hivatkozások:Kutatás részletei a PONT-MOST blogonHintalovon alapítványFilmajánló a közösségi média világárólEgy weboldal a fiatalokról, fiataloknak

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Szeptember elején nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban a Telekom kortárs művészeti gyűjteményből, Egyensúlyban címmel. Ennek apropóján a kortárs művészetről beszélünk a Magenta Podcast második évadának nyitó epizódjában - érthetően. Vendégünk Winkler Nóra művészeti újságíró, aukcióvezető, Páll Tomi médiaművész és Kónya Béla restaurátor, kurátor, múzeumi szakember.  A többi között arról beszélgettünk, vajon hogyan válik értékké egy-egy műalkotás? És miért pont az? Mekkora üzlet a kortárs művészet? Mennyi benne a marketing és mennyi benne a művészeti érték? Vajon hogyan különíthető el a kettő?Hogyan menjünk múzeumba? Mitől válhat érthetővé és élményszerűvé mindannyiunk számára egy-egy kortárs tárlat? Mi van a képeken túl, milyen élmény digitális műalkotásokkal találkozni? És ki őrzi meg ezeket az utókornak? Ha kedvet kaptatok a kortást művekhez, nézzétek meg az Egyensúlyban című kiállítást. Ez november 22-ig vár benneteket a Ludwig Múzeumban. Az epizódban is emlegetett galamb és az aktok mellett rengeteg érdekes darab van a kiállítótérben; több, mint 60 művész és művészcsoport munkái a közép-kelet európai régióból, akik arra keresik a választ, hogyan lehet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban.Az epizód végén ismét jövünk ajánlóval: Töltsétek le az Art Collection Telekom appot és böngésszetek kedvetekre a kortárs gyűjteményben. A kortárs művészet legfrissebb híreit megtaláljátok az artportal.hu-n. Budapest bővelkedik a kortársban erős magángalériákban is – amelyek látogatása ingyenes. a teljesség igénye nélkül: a Kieselbach, Virág Judit Galéria vagy az Acb a honlapon szereplő időkben várja a látogatókat!Ne maradjatok le a Derkóról: minden évben a Derkovits ösztöndíjasok tárlatán tájékozódhattok a legfiatalabb művészgeneráció legjobbjairól a Műcsarnokban februártól nyár elejéig.   Hamarosan újabb Magenta Podcast epizóddal jövünk, akkor arról beszélgetünk, hogyan használják a netet a legfiatalabbak és mennyire vannak tisztában azzal, milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk az interneten. Addig is kövessétek a Magenta podcast csatornáját, mindenképpen iratkozzatok fel. Illetve olvassátok a Pont.MOST blogot is.

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Évadzáró epizódunkban a social média használatáról, lehetőségeiről beszélgetünk exkluzív interjú keretében az egyik legismertebb magyar zenésszel, ByeAlex-szel. Az adásból megtudhatjátok, honnan indult Alex karrierje, hogyan épített közösséget, mit gondol a legújabb social trendekről és milyen jótanácsokkal látta el mentoráltjait.Velünk lesz az egyik legnagyobb hazai Youtube tartalomkezelő ügynökség, a Special Effects Média alapítója, Szabó Gergely is, aki hazai YouTube sztárok közösségi média stratégiájáért felel, és most veletek is megoszt egy-két hasznos tippet.Szeptembertől új epizódokkal jelentkezünk, addig is hallgassátok meg korábbi részeket, olvassátok blogunkat, vagy nézzétek vissza MOST Fórum rendezvényeink beszélgetéseit!  

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Hello biznisz! Jövünk és megmutatjuk, hogy hogy látják az üzleti kibontakozás lehetőségeit azok, akik saját bőrükön tanulták meg a leckét. Itt lesz velünk Balogh Petya a Cápák között egyik befektetője, Janata Kriszta marketingtanácsadó, és Lukács Áron vállalkozó, akik saját tapasztalatot szereztek a vállakozói lét szépségeiről is és buktatóiról is, hogy aztán a tanulságok ismeretében megerősödve lépjenek tovább és tovább. Az epizód végén ismét jövünk ajánlóval. Ha többet szeretnétek tudni arról, hogyan építhettek jó üzletet, nézzetek körül a Telekom Hello Biznisz oldalán, ahol ötleteket meríthettek, inspirálódhattok és tanácsokat is kaphattok.  www.hellobiznisz.hu Janata Kriszta tanácsait a jó marketinghez a szövegírás területén is megismerhetitek, ha elolvassátok a Szövegírás szenvedéllyel című könyvét. Ha foglalkoztat a vállalkozások világa, olvassatok bele Ben Horowitz: Hard thing about hard things című könyvébe, ő brutális őszinteséggel ír arról, mennyire nem egyszerű vállalkozást vezetni. Ha továbbra is könyv, akkor a HVG kiadó is több könyvben foglalkozik a témával. Az interneten is számos olvasni és néznivaló van, nézzétek meg például a startuponline oldalát, vagy nézzétek vissza a Cápák között adásait. Érdemes végig nézni a crunchbase oldalát is , itt rengeteg innovatív vállalkozást ismerhettek meg a világból. Ha podcast-ot kerestek, akkor hallgassatok bele a Startup Newsroom epizódjaiba, vagy hallgassátok a Felforgatókat, itt bátor és sikeres magyarok történeteit ismerhetitek meg. Szintén a vállalkozói létbe ad betekintést a Biznisz Boyz podcast-ja. A végére pedig egy ki néznivaló, a MOST Fórum egyik tavalyi rendezvényének is volt témája a siker. A beszélgetés felvételét megtaláljátok a Telekom Youtube csatornáján. Kövessétek a Magenta podcast csatornáját, mindenképpen iratkozzatok fel, hogy ne maradjatok le a friss tartalmakról!  

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Megtudhatjátok, hogyan lehettek meggyőzők videointerjúban – hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a személyes varázs valahogy átmenjen még a digitális téren is. Példákat hozunk arra is, hogyan tanulhatsz gyorsan, a gyakorlatban új dolgokat – ha mondjuk a Telekom új prémium karrierprogramjához, a Kickstart-hoz csatlakozol.Megismerhettek olyanokat is, akik a 180 fokos fordulattól sem riadtak vissza azért, hogy jól érezzék magukat a mindennapokban. Mert lehet egy pénzügyesből akár programozó is, ha eléggé elszánt a váltásra.  Itt lesz velünk a CV Shark, Erdőssy Gellért, gyakorlati tanácsokkal. Érkezik Hinterstein Anikó, a Telekom Talent Experience vezetője, akit a Kickstart karrierprogramjának részleteiről kérdeztünk. És itt lesz Kovács Adél, a bátor lány, aki még nincs 30, de már volt profi pénzügyes – és most profi programozó. Az epizód végén jövünk az ajánlóval.Ha többet szeretnél tudni arról, hogyan válts profin, hogyan csiszolj az életrajzodon és álláskereső profilodon, nézz körül a www.cvshark.hu oldalon. Ha van egy ötleted, de nem tudod, hogy ütesd át a gyakorlatba, nézz körül https://magentakraft.hu/ oldalon és csatlakozz a MagentaKraft közösséghez. Ha szívesen dolgoznál profi csapatban és szeretnél gyakorlatot szerezni még egyetem alatt, vegyél részt a Telekom Kickstart programjában. Részleteket a www.telekom.hu/kickstart oldalon találsz. Ha inspiráló karrierváltó-történetekre vagy kíváncsi, nézz körül a Nőiváltó oldalán, ahol Adélhoz hasonló bátor fordulatokra vállalkozó hölgyek osztják meg történeteiket.Kövessétek a Magenta podcast csatornáját, mindenképpen iratkozzatok fel, hogy ne maradjatok le a friss tartalmakról és értékeljetek minket. Illetve olvassátok a Pont.MOST blogot is a www.pont-most.hu címen. 

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Az idősebb generáció gyakran érzi magát kiszolgáltatottnak az online térben, ezért sokszor inkább kerülik azokat a helyzeteket, amikor digitális eszközöket kell használniuk. Miközben a fiataloknál a túlhasználat, a függés jelenthet gondot.Hogy lehet megtalálni a közös hangot? Hogyan tudunk nehézségek nélkül kommunikálni a digitális térben? Ebben az epizódban megkeressük azokat a pontokat, amikor az ellentétes irányú érdekek és motivációk átmenetileg megfordulnak és azonos irányba rendeződnek.Itt lesz Kemény István és Kemény Zsófi – a költő apa és slammer lánya – 2 generáció, egy platformon. Hallhattok beszélgetést Steigerwald Krisztián generációkutatóval a legújabb kutatási tapasztalatokról. Itt lesz és Süle Kati, aki divatblogger és influencer, az érett korosztály stílusikonja. Ő Y-generációsokat megszégyenítő rutinnal van jelen a digitális térben. Rizmayer Antit is megismerhetitek, ő Y-generációs instasztár, aki új projektbe fogott, a célja pedig nem más, mint digitalizálni a nagymamáját. Beszélünk a Telekom Legyéltei is MOST Generációs programjáról is, ami összehozza a fiatalokat az idősekkel azért, hogy egymástól tanuljanak. A Magyar Telekom célja a kezdeményezéssel az, hogy korosztálytól függetlenül bárki számára elérhetővé váljanak a digitalizáció nyújtotta lehetőségek, de ne csak a hozzáférés legyen adott, hanem a digitális készségek fejlesztése is.A programban részt vevő diákok még a vírus előtti időkben közös foglalkozások során mutatták meg és tanították meg nagyszüleink korosztályának azt, hogy milyen korlátlan lehetőséget jelenthet számukra is a digitalizáció. Az epizód végén ajánlóval is jövünk: Steigervald Krisztián: Generációk harca – Ez a könyv abban segít, hogy eligazodjunk a különböző generációk világában, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek. Nemes Orsolya: Generációs Mítoszok. Napjainkban olyan kihívásokkal nézünk szembe, mint a klímaváltozás, társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek, vagy a mesterséges intelligencia térhódítása.  Ahhoz, hogy ezeket javunkra fordíthassuk, szükség lesz az összes generáció tapasztalatára és tudására a kisebb, és nagyobb közösségekben egyaránt. Sőt, az egyes nemzedékeknek tanulniuk kell egymástól a megoldás érdekében.Kövessétek a Magenta podcast csatornáját, mindenképpen iratkozzatok fel, hogy ne maradjatok le a friss tartalmakról és értékeljetek minket. Illetve olvassátok a Pont.MOST blogot is, ahol számtalan érdekességgel várunk a digitalizáció világából. 

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A történelem során minden új dolog bevezetésénél megjelentek a módszert, technikát, felfedezést támogató és ellenző hangok egyaránt. A Magenta Podcast ezen epizódjában őszintén és érthetően adunk információkat az 5G-ről, hogy ezek birtokában mindenki maga dönthesse el, hogyan viszonyul az új technológiához. Miben hoz majd változást a hétköznapi életben vagy a gazdáság szereplői számára? Tényleg automata pizzaszállító drón hozza majd a vacsorát? Az okosotthon okoshűtője szól majd, hogy elfogyott az (okos)tej? Milyen szakmák azok, amelyeket már nem is érdemes kitanulni, mert a gépek majd elvégzik helyettünk a munkát? Miben lesz mindig is szükség az ember tudására? Rengeteg lehetőséget rejt a technológia, rajtunk is múlik, hogyan fogjuk használni.Beszélgetünk a talán legszélesebb kört foglalkoztató kérdésről, az egészségügyi kockázatokról is. Mit tudunk és milyen ellenvéleményeket lehet hallani? Az alapokról kérdeztük Kiss Tamást, a Telekom projektvezetőjét. Vári Pétert, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság műszaki főigazgató-helyettesét a legnagyobb vitát kiváltó, egészségügyi vonatkozásról kérdeztük, és elértük Magyar Gábort, a BME professzorát is, aki eszközökről, hálózatról és lehetőségekről is beszélt.Az epizód végén ajánlunk néhány forrást is. Ha többet szeretnél tudni az 5G technológiáról és a valós tényeknek jobban hinnél, mint a fikcióknak, akkor nézz körül a  Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság honlapján az elektroszmog almenüben. A WHO site-ján: who.int, a newsroom fül alatt találsz publikációkat a témában.A Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság oldalán: ICRP.org, amelyen a publications fül alatt találod a bizottság jelentését részletesen.és persze a Telekom témával foglalkozó oldalain, a telekom.hu/5g oldalon, valamint a Pont.MOST blogon, ahol több cikkben foglalkoztunk a témával.

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Könyökünkön jön már ki a sok általános jótanács arról, hogy legyen napirendünk, sportoljunk, együnk egészségesen, figyeljünk egymásra. Könnyű mondani, de nehéz csinálni. Emiatt pedig zavart érezhetünk, elégedetlenek lehetünk magunkkal. Ráadásul miközben az izoláció a fizikai térben lakásunkra korlátoz minket, a virtuális térből ezer helyről ömlik ránk az információ, ezer eszközön keresnek bennünket – így nagyjából soha nem tudunk elcsendesedni. A hab a tortán pedig az, hogy nem tudjuk, ez az egész meddig tart.Mi jelenthet megfelelő mentális ellensúlyt a fizikai bezártság mellett? A Magenta Podcast koronavírus járványhoz kapcsolódó negyedik különkiadásában ezekre a kérdésekre keresünk választ. Itt lesz velünk Soponyai-Nagy Krisztina pszichológus, akit arról kérdeztünk, mivel tehetünk saját jólétünkért és miért fontos, hogy figyeljünk egymásra is. Márky Ádám mindfulness coach praktikus tanácsokkal lát el benneteket, tippet kaphattok ahhoz, hogy kipróbáljátok a meditációt. A fizikai bezártságból pedig a léleknek és az elmének mutat kiutat Ott Anna, aki könyveket ajánl nektek.  Az epizód végén pedig tippekkel, hasznos appokkal segítünk. Ezeket itt is megtaláljátok. AJÁNLÓPodcastek:Lapozz a 99-re Szabados Ágival PárnacsataPszicho for You Bagdy Emőke nemrég elérhetővé tett előadásai Szakemberek, online segítség www.pszi.huMental for Doctors Facebook csoportMeghallgatunk.online Applikációk meditációhoz: CalmHeadspace Mindfulness témájú könyvek: Jon Kabat-Zinn: Bárhová ​mész, ott vagyJack Kornfield: A ​bölcs szívCorinne Sweet: MindfulnessVideók: Simonyi Balázs ultrafutó beszél az ultrafutás mentális egészségre gyakorolt hatásárólMárky Ádám TEDx Youth @ Budapest előadása – A meditáció mindenkiéSusain Caine előadása az introvertált személyiségekről  

Gyártó: Showcast Media

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00