Mesterséges intelligencia, robotika, automatizáció és adatalapú működés – már napjaink része. De mit hoz a jövő, és hogyan formálják ezek a vállalatok működését az iparon innen és azon túl?
A Digital Backstage podcast az Ipar 4.0 Backstage folytatása: nem új irány, hanem egy következő fejezet. Meghívott vendégeink – ipari és szolgáltató vállalatok vezetői, technológiai szakértők és innovátorok – történetein keresztül mutatjuk meg, hogyan alakítja a digitalizáció és az innováció a szervezetek jövőjét.
Mit érdemes az AI-ra bízni egy bankban, és hol kell meghúzni a határt?
A K&H-nál már akkor tesztelték a generatív AI lehetőségeit, amikor sok vállalat még csak ismerkedett a technológiával. Azóta a mesterséges intelligencia a belső chatbotoktól kezdve az ügyfélszolgálati hívások elemzésén át, több területen is megjelent. De hogyan jut el egy bank az első kísérletektől a ténylegesen működő megoldásokig?
A Digital Backstage podcast legújabb epizódjában vendégünk dr. Boda Márton, a K&H AI for Employees programjának menedzsere, akivel a banki AI-bevezetés gyakorlati tapasztalatairól beszélgettünk.
Mi ebből a beszélgetésből is levontuk a legfontosabb következtetést: az AI-ra ugyan bízhatunk feladatokat, a felelősséget azonban nem ruházhatjuk át. Ez pedig különösen fontos egy olyan iparágban, ahol egy hibás válasz nem csupán kellemetlenséget, hanem az ügyfelek bizalomvesztését is okozhatja.
Tartsatok velünk!
Vendégünk: Dr. Boda Márton, K&H AI for Employees programjának menedzsere
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Kft.
Gyártó: Mortoff Kft.
A Fino-Foodnál ma már valós időben látják, melyik csomagológép működik, melyik áll, és azt is, hogy miért. Az adatok segítenek megtalálni a problémák gyökerét, objektívebbé tették a teljesítmény mérését, és a vezetői működés szerves részévé váltak.
A Digital Backstage podcast legújabb epizódjában vendégünk Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezető igazgatója, akivel arról beszélgettünk, mi történt azóta mióta a digitalizáció megjelent a gyártásuk mindennapjaiban.
A beszélgetésünkből kiderül, hogy a technológia csak az egyik fele ennek a történetnek. Ugyanilyen fontos volt megváltoztatni azt, hogy a szervezet hogyan áll hozzá a hibákhoz, hogyan vonják be a kollégákat a változásokba, és mennyire van jelen maga a vezető a fejlesztésekben.
Ha csak egy gondolatot vihetünk magunkkal ebből az epizódból, akkor legyen ez: „Nem a hibást keressük.” Hiszen sokszor éppen akkor indul el egy vállalat életében a valódi változás, amikor a „Ki rontotta el?” helyett azt kérdezzük: „Miért történt, és mit tanulhatunk belőle?”
Tartsatok velünk!
A közösségi médiát ma már ellepték a látványos videók a humanoid robotokról, önvezető rendszerekről, vagy AI demókról. Ezek alapján azt feltételezhetnénk, hogy már csak idő kérdése, és minden gyárban humanoidok fognak dolgozni. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
A Digital Backstage podcast legújabb epizódjában vendégünk Földi Tamás, a HCLTech robotikáért felelős vezetője, akivel mélyebben beszélgetünk arról, hogy hol tart ma valójában a fizikai mesterséges intelligencia, miért a robotok „agya” az, ami a leggyorsabban fejlődik, és milyen technológiai akadályok leküzdése szükséges még ahhoz, hogy eljöjjön a robotika saját ChatGPT momentuma.
A közösségi médiát nézve könnyű azt hinni, hogy már a jövőben élünk. Beszélgetésünk során viszont visszakanyarodunk a jelenbe, hogy megvizsgáljuk mennyi fejlesztés, kutatás, és technológiai kihívás áll még a robotika valódi áttörése előtt.
Tarts velünk!
Vendégünk: Földi Tamás, HCLTech robotikáért felelős vezetője
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Kft.
Gyártó: Mortoff Kft.
Hogyan válik egy vállalat egyszerre gyorsabbá, fenttarthatóbbá és felkészültebbé a jövőre? A legújabb Digital Backstage epizódunkban ezt a kérdéskört járjuk végig.
Meghívott vendégünkkel Gondos Gabriellával, a Schneider Electric projektvégrehajtási vezetőjével beszélgetünk arról, hogyan kapcsolódik össze az energia, az adat, a technológia és az emberi működés. Megnézzük, hogyan lehet hatékonyan előre jelezni a problémákat, miként segítik a digitális ikrek a fejlesztéseket, és miért válik egyre fontosabbá a kritikus gondolkodás egy olyan közegben, ahol egyre több döntést támogat a mesterséges intelligencia.
Egy inspiráló beszélgetés az energia látható és láthatatlan mozgatórugóiról, a hálózatoktól egészen a vállalati kultúráig.
Tarts velünk!
Vendégünk: Gondos Gabriella, projektvégrehajtási vezető, Schneider Electric
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Kft.
Gyártó: Mortoff Kft.
Vajon van még értelme a klasszikus „biztos munkahely” gondolatának? Hiszen ma már egyetlen stratégiai döntés, egy technológiai váltás vagy akár egy rosszul felmért piaci irány is egész vállalatokat rendezhet át néhány hónap alatt.
A Digital Backstage legújabb epizódjában Dr. Pap Józseffel, a Nokia Strategy and Excellence főigazgatójával beszélgetünk arról, hogyan alakítja át az AI és a platformgazdaság a vállalatok működését, a munkavégzés logikáját és magát a munkavállalói szerepet is.
A beszélgetést József személyes megéléseivel indítjuk, ahol is megosztja velünk, hogy a Nokia egyik legnagyobb átalakulási időszaka hogyan vált számára egy fordulóponttá és kutatási inspirációvá, és hogyan született meg benne az a felismerés, hogy a munka világa ma már sokkal gyorsabban változik, mint ahogy arra a legtöbben felkészültek.
Beszélgetünk továbbá azokról a digitális rendszerekről is, amelyek ma már nemcsak szolgáltatásokat kapcsolnak össze felhasználókkal, hanem új logika szerint szervezik a munkát is. Ezeknek a platformoknak a működése mára jóval többet jelent egyszerű technológiai újításnál, ugyanis olyan mintákat teremtenek, amelyek fokozatosan beszivárognak a hagyományos vállalati működésbe is.
Ebben az epizódban a hallgatóink egy olyan munkaerőpiaci és vállalati környezetbe kapnak betekintést, ahol a hagyományos karrierutak egyre kevésbé lineárisak, a stabilnak hitt szerepkörök folyamatosan újradefiniálódnak, és a rugalmasság lassan nem előny, hanem alapelvárás.
Tarts velünk!
Vendégünk: Dr. Pap József, Head of Strategy & Excellence, Nokia
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Kft.
Gyártó: Mortoff Kft.
A Digital Backstage podcast legújabb epizódjában a Holoindustry Kft. történetében merülünk el. Vendégünk Németh Gábor ügyvezető igazgató, aki a hőkamerás szemüvegről mesél nekünk, ami képes láthatóvá tenni a láthatatlant és valós időben rávetíteni a hőtérképet a környezetre. A hőkamerás szemüveg első ránézésre szinte minden iparágban értelmet nyer, és mégis folyamatos kísérletezés, és új irányok kellenek ahhoz, hogy valódi termékké váljon.
A beszélgetés során olyan irányba kanyarodunk, ahol megismerjük, hogy milyen az, amikor a laborban működő technológia kilép a steril környezetből, és egyszer csak ott találja magát bányákban vagy ipari telephelyeken. És közben kiderül az is, hogy a puszta technológiai fölény önmagában még nem garancia semmire. A valódi kérdés mindig az, hogy hol, mikor és kinek válik az adott technológia nélkülözhetetlenné.
A vendégünk egyedi nézőpontot hoz: egyszerre lát bele egy globális nagyvállalat működésébe és egy kísérletező, saját útját kereső startup mindennapjaiba. Olyan tapasztalatokról beszél, amelyekből tisztán kirajzolódik, mi különbözteti meg az óvatos lépéseket azoktól a döntésektől, amelyek végül valódi áttörésekhez vezetnek.
Tarts velünk!
Vendégünk: Németh Gábor, Foxconn Assistant Vice President, Holoindustry Kft. ügyvezető igazgató
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff Kft.
Gyártó: Mortoff Kft.
Egy podcast életében eljöhet az a pont, amikor a neve már nem tudja lekövetni azt, amivé időközben a tartalma vált. Ez most megtörtént nálunk is.
Az Ipar 4.0 Backstage podcast az elmúlt 4 évben (és a mai epizódot beleszámolva pontosan 70 epizód elkészülése után!) nem csak egy podcast lett, hanem egy gondolkodásmód lenyomata is: beszélgetések arról, hogyan alakul át az ipar, mihez kezdünk az új technológiákkal, és hol akad el valójában a digitalizáció. Közben viszont valami megváltozott. A témák egyre inkább túlnőttek a gyártáson, a kérdések pedig már nem fértek bele egyetlen címkébe.
Éppen ezért legújabb epizódunkban ismét szerepcsere történik: Beke Zoltán házigazdánk most nem kérdez, hanem válaszol. Visszanézünk a kezdetekre, a Covid alatti indulásra, arra, hogy mi működött, mi nem, és mik voltak azok a felismerések, amik menet közben átírták és formálták az eredeti elképzeléseinket.
Ezzel az új epizódunkkal elindul a Digital Backstage. Nem rebrandingként, hanem irányváltásként. Több nézőponttal és szélesebb témakörökkel folytatjuk, miközben az ipari fókuszt változatlanul megtartjuk. Célunk továbbra is megérteni, mi történik a digitalizáció kulisszái mögött, és hogyan kovácsolhatnak a vállalatok ebből valódi működési előnyt.
Tarts velünk a továbbiakban is, és elemezzük együtt a digitalizáció és a modern ipar kulisszatitkait!
Vendégünk: Beke Zoltán, stratégiai és digitalizációs tanácsadó, a Mortoff Kft. alapítója és egyik tulajdonosa, a Digital Backstage podcast házigazdája
Műsorvezető: Szőnyi András, ügyvezető igazgató, Mortoff Kft.
Gyártó: Mortoff Kft.
Az Ipar 4.0 Backstage legújabb epizódjában Major Tamással, a TRUMPF Hungary ügyvezető igazgatójával beszélgetünk arról, hogy hogyan alakítja át a digitalizáció és a mesterséges intelligencia a fémmegmunkálás világát.
Betekintést nyújtunk abba, hogyan segítik a szoftverek és az intelligens rendszerek a gyártóvállalatokat abban, hogy jobban átlássák folyamataikat, csökkentsék az állásidőt, és hatékonyabban használják ki a rendelkezésre álló kapacitásokat.
Beszélgetünk arról is, hogyan látja a TRUMPF a gépipar jövőjét, milyen szerepet játszik az innováció és a kutatás-fejlesztés egy technológiai vállalat életében, és milyen kihívásokat jelent az európai gyártók számára a globális verseny és az olcsóbb ázsiai gépek megjelenése.
Ha érdekel, hogy mi történik akkor, amikor a gépekből származó adatok, a szoftverek és az emberi tapasztalat ugyanabban a gyártási folyamatban találkoznak, hallgasd meg ezt az epizódunkat (is)! 😊
Vendégünk: Major Tamás, ügyvezető igazgató TRUMPF Hungary Kft.
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff
Gyártó: Mortoff Kft.
Az Ipar 4.0 Backstage legújabb epizódjában újra mikrofon elé ültettük dr. Szabados Levente mesterséges intelligencia szakértőt, hogy közösen járjuk végig, hogy hogyan alakítják át a nagy nyelvi modellek az ipart, a szoftverfejlesztést és a munkaerőpiacot.
Külön kitérünk napjaink egyik aggasztó jelenségére, a junior paradoxonra is, hiszen egyre többek fejében megfordul a kérdés: ha az alapfeladatokat már az AI végzi, hogyan alakul majd az utánpótlás és a szakmai fejlődés, hogyan lesznek a juniorokból seniorok? Megvizsgáljuk, hogy mit mutatnak a nemzetközi trendek a munkaerőpiaci átrendeződésről, és milyen dilemmákat hoz ez felszínre a szervezeteknél.
Ezt a beszélgetést nem jóslatokra építettük fel, hanem konkrét példákon keresztül elemezzük az AI hatását az ipar működésére, a szoftverfejlesztés mindennapjaira, a munkaerőpiaci átrendeződésre és a szervezeti döntéshozatal logikájára.
Tarts velünk!
Vendégünk: dr. Szabados Levente, mesterséges intelligencia szakértő, Frankfurt School of Finance and Management docense, a Neuron Solutions vezető tanácsadója
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff
Gyártó: Mortoff Kft.
Miért gondoljuk még mindig azt, hogy az innováció drága, bonyolult és csak a nagyvállalatok kiváltsága? Az Ipar 4.0 Backstage legújabb epizódjában ezt a tévhitet most megpróbáljuk eloszlatni!
Vendégeink Zákányi Virág és Myat Kornél, a GyártásTrend magazin szerkesztői, akik az Év Gyára Projektversenynek köszönhetően első kézből látják, hogyan gondolkodnak ma a magyar gyárak a fejlődésről, digitalizációról és innovációról.
A beszélgetésben szót ejtünk arról, hogy hol tart ma valójában az innováció a magyar iparban, és hogy mennyire más jelentése van egy kis lépésnek egy KKV-nál, mint egy nagyvállalatnál. Közben pedig kiderül az is, hogy mi az Év Gyára Projektverseny valódi célja: kiknek szól, hogyan lehet pályázni, milyen szerepet tölt be a zsűri egy-egy projektben, és miért éri meg belevágni akkor is, ha valaki nem feltétlenül a győzelemre hajt. Bemutatjuk, hogy hogyan válhat maga a megmérettetés a fejlődés egyik motorjává, és hogy miként formálhatja ez a verseny hosszú távon egy cég innovációs kultúráját.
Tartsatok velünk!
Vendégeink: Zákányi Virág, a GyártásTrend magazin főszerkesztője, és Myat Kornél a GyártásTrend magazin felelős szerkesztője
Műsorvezető: Beke Zoltán, Mortoff
Gyártó: Mortoff Kft.