Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

HWSW podcast!

HWSW

Vissza

HWSW podcast!

HWSW

Technológia

Minden pénteken, minden ami IT. Karrier. Technológia. Trendek. Termékek.

Epizódok

1-10 megjelenítése a(z) 239 elemből.
Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz. A 73. adásban az IT szakma identitásválságáról beszélgettünk. A megélhetési informatikáról, szakemberekről mindenkinek más jut eszébe. Van, aki generációs okokat lát benne, vannak olyanok, akik cégkultúrában, kiégésben, platón ragadásban, a magas fizetésekben, az életkorban és gyerekvállalásban eredeztetik, de természetesen a nettó lustaság is pakliban van. Van, aki szerint ez probléma. Van, aki szerint ez az új normalitás, az IT tömegszakma lett, előbb-utóbb mindenki megélhetési lesz, a szerelemből szükségszerűen munka lesz, ami már nem képezi az identitásunk alapját. A problémáról nem egyszerű beszélni, főleg nem szakmán kívülieknek, hiszen nehéz azonosulni olyan munkavállalók gondjaival, akik talán mindenkinél jobban keresnek. Jammelős, terápiás adásunk, ahol nem egészen oda jutottunk, amit az adásterv alapján feltételeztünk. A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs. https://hiflylabs.com/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Mit adott nekünk a robotika az egyik legmonotonabb házimunka elvégzéséhez? Saját magam is megtapasztaltam, hogy a különböző kütyüket kedvelő felhasználók előbb-utóbb eljutnak oda, hogy az egyik legkevésbé - vagy adott esetben leginkább - kedvelt háztartási kisgépet, a porszívót kiváltsák egy automata berendezéssel, azaz egy robotporszívóval. Aztán a vásárlás után jön a feketeleves, kiderül a gépről, hogy az intelligenciája egy távirányítós kisautó szintjén van, ráadásul a hangzatos ígéretekkel ellentétben nem is takarít rendesen. Szerencsére a fenti tapasztalat a piac fejlődésével ma már egyre kevésbé jellemző, a robotporszívók fejlődése pedig tényleg elképesztő mértékeket öltött az utóbbi pár évben. Ezekbe a kulisszatitkokba és technológiai nüanszokba avat be minket Khell Bogdán, aka Bog, a Mobilaréna alapító-főszerkesztője, aki itthon talán mindenkinél jobban ismeri ezeket a takarítógépeket. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A 72. kraftie adásban kirándultunk egyet a második legnagyobb magyar településen. London Európa legnagyobb technológiai központja, ahol kelet-közép-európai, és természetesen magyar IT szakemberek tízezrei próbáltak és próbálnak szerencsét. A kiemelkedő fizetések, a világcégek, a menő startupok világa, illetve a tanulási vágy, a modern IT környezetek nagyon sok magyart csábítottak el. Kovács Zolival (Curve) futottuk át az elmúlt 10 évet, a nehézségeket, a brexitet, a béreket, illetve az is kiderül, miért nem dolgoznak natív angolok a szektorban. London belülről, ahonnan a lengyelek már hazafelé tartanak. A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs. https://hiflylabs.com/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Mostanra gyakorlatilag lement az idei CES Las Vegasban, ami kicsit ilyen tudathasadásos fogyasztói elektronikai show, ahol a porszívógyártó mellett megfér egymással az Nvidia vagy éppen az Intel.  Az expó mindig jó apropót ad arra, hogy kicsit előretekintsünk az évre, megnézzük, mi várható például a chipgyártóknál, a PC-piacon vagy éppen mit villantanak majd idén az évek óta önmagukat (és az innovációt) kereső tévégyártók. Megvitatjuk azt is, hogy az idei év jó eséllyel ugyanúgy az AI-ről fog szólni, mint a tavalyi, legfeljebb kicsit máshogy, illetve hogy lassan már tényleg MINDENBEN AI dolgozik - például az okos madáretetőkben is. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Évindító adásunk tradicionálisan az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2026-os prognózisainkat foglalja keretbe. Szokás szerint verdiktet is mondunk a tavalyi jóslataink fölött. Itt a 71. kraftie adás! Az idei választás sok szempontból vízválasztó lehet az IT munkaerőpiacon, hatása jóval túlmutathat azokon, akik az államnak vagy kormányközeli vállalkozásoknak dolgoznak, hiszen számos egyéb kedvező és kedvezőtlen trend elindítója is lehet. Természetesen azonban nem állunk meg itt a jóslatokban! Állandó újévi vendégünkkel, Gagyi Benedekkel (SEON) beszélgetünk még a 2026-os IT álláspiac kilátásairól, sima és shadow AI-ról, a technológiai diverzitás várható csökkenéséről, generalistákról és juniorokról, a bértranszparencia júniusi megérkezéséről, és arról hogyan lettek a nagybetűs IT-sokból átlagos munkavállalók. Utólagosan pedig leszögeznénk, a Raiffeisenről a látszat ellenére sem beszélgettünk. A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs. https://hiflylabs.com/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Évindító adásunk tradicionálisan az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2026-os prognózisainkat foglalja keretbe. Szokás szerint verdiktet is mondunk a tavalyi jóslataink fölött. Itt a 71. kraftie adás! Az idei választás sok szempontból vízválasztó lehet az IT munkaerőpiacon, hatása jóval túlmutathat azokon, akik az államnak vagy kormányközeli vállalkozásoknak dolgoznak, hiszen számos egyéb kedvező és kedvezőtlen trend elindítója is lehet. Természetesen azonban nem állunk meg itt a jóslatokban! Állandó újévi vendégünkkel, Gagyi Benedekkel (SEON) beszélgetünk még a 2026-os IT álláspiac kilátásairól, sima és shadow AI-ról, a technológiai diverzitás várható csökkenéséről, generalistákról és juniorokról, a bértranszparencia júniusi megérkezéséről, és arról hogyan lettek a nagybetűs IT-sokból átlagos munkavállalók. Utólagosan pedig leszögeznénk, a Raiffeisenről a látszat ellenére sem beszélgettünk. A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs. https://hiflylabs.com/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Az április óta működő, 1500 férőhelyes csengeri büntetés-végrehajtási intézet az első hazai okosbörtön, ahol az okoseszközök már a büntetés-végrehajtás eszköztárát képezik. A személyzet és a rabok mozgása, állapota is követhető a karperecekkel. A rendszer fő tervezője, és a szükséges szoftveres komponensek egyik fő fejlesztője, valamint a teljes rendszer szoftver-integrációjának és technikai megvalósításának szakértője az újlengyeli SmartSolutions Engineering Kft., melynek vezetőjével, Papp Ádám villamosmérnökkel beszélgetünk, aki meg is mutatott nekünk egy-két olyan eszközt, melyeket Csengeren használnak, és a lehetőségekhez mérten beavatott minket azok működésébe is, úgyhogy ezúttal kifejezetten érdemes a HWSW YouTube-csatornáján nem csak meghallgatni, hanem meg is nézni ezt az adást. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is. Itt a 70. kraftie adás! Egy ambiciózusabb pályakezdő informatikus akár 5-7 év alatt el tud jutni a senior szintre, elérve akár az itthon jellemző bérplafont is. Ezen a ponton túl azonban sokan úgy érzik, hogy megrekedtek. Elsőre meglepőnek tűnhet, de mégsem az, hiszen innen mind fizetésben, mint pozícióban nehéz továbblépni, lévén a magasabb engineering besorolások, a staff vagy a principal itthon ritkaságnak számítanak. Ez lenne a mid-career krízis, ami sokakat érinthet itthon is. A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs. https://hiflylabs.com/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Egy üzemzavarnál vagy szolgáltatáskiesésnél nem feltétlenül rosszindulatú felek állnak a probléma mögött, sokszor rosszul konfigurált beállítások idézik elő a helyzetet. Október 20-án több millió felhasználó szembesült azzal, hogy elérhetetlen volt kedvenc alkalmazása, játékoldala, vagy az általa használt online banki szolgáltatás. A problémát az Amazon Web Services-nél (AWS) felmerült üzemzavar idézte elő. Pár héttel később megbicsaklott az egyik legnagyobb globális infrastruktúra-szolgáltatócég, a Cloudflare hálózata is, mely számos szolgáltatást és weboldalt magával rántott. Érintette a szórakoztatóipart, a pénzügyi szektort, a kritikus infrastruktúrát és a mindennapi kommunikációt. Mivel a vállalatok harmadik féltől származó szolgáltatásokra és infrastruktúrára, például felhőszolgáltatókra és DNS-szolgáltatásokra támaszkodnak, a külső rendszerek problémái még a legfelkészültebb és legerősebb szervezetek számára is kieséseket okozhatnak. A közelmúltbeli esetek ismét rávilágítanak arra, hogy a nagy felhőszolgáltatók infrastruktúrája mennyire nélkülözhetetlen részévé vált manapság a mindennapi életnek. Vendégünket, Korom Gergely Devops/Cloud Engineert többek között arról faggattuk ebben az adásban, hogy miért keltenek ekkora hullámokat ezek az üzemzavarok, hogyan lehet kivédekezni a hatásukat és mire lehet számítani a jövőben. Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, illetve a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A fejlesztői produktivitás mérése az őskor óta foglalkoztatja az emberiséget, a téma az AI miatt pedig újra reneszánszát éli. A 69. kraftie adásban ezen rugóztunk. A fejlesztők és fejlesztési csapatok produktivitásának mérése nagyon megosztó téma. A lelkesedés ciklikus, nagyot lökött rajta az agilis transzformáció, aztán a home office, most pedig az AI. A téma megítélése nagyon vegyes, a vezetők jelentős része négyszemközt szkeptikus és csupán egy kis mankóként tekint rá, átütő lelkesedés viszont csak a módszertani fetisisztáknál vagy az ezekkel házaló tanácsadó cégeknél tapasztalható - érthető okokból. Mindeközben az amerikai nagyvállalatok folyamatosan publikálják, hogy a kódjaik hány százaléka készült AI-jal, nem kis ellentmondást alkotva, hiszen a produktivitás mérése kapcsán kevés dologban van konszenzus, de abban mindenképpen, hogy sorokban, illetve kódmennyiségben mérni fejlesztői teljesítményt szakmaiatlan. Waszlavik Marcival a Clear Street engineering vezetőjével beszélgettünk. A kraftie eseménysorozat támogatója a Hiflylabs. https://hiflylabs.com/ Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. https://discord.hwsw.hu/ Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár YouTube Music-on is.
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00