Filmes arcokkal beszélgetünk érdekes dolgokról. https://www.patreon.com/filmklubpodcast
Az év hátralévő részében minden nap lesz egy újabb adás, amiben egy olyan emberrel beszélem meg, hogy milyen volt az idei éve, akinek különösen húzós volt az idei éve.
A sort Törőcsik Franciska színésznő nyitja, akinek igazából az elmúlt két éve volt nagyon húzós: két mozifilm (Cicaverzum, Hogyan tudnék élni nélküled?) és egy napisorozat (Hazatalálsz) főszerepét játszotta, plusz leforgatott egy nagyszabású történelmi sorozatot (Hunyadi), illetve a döntőig vitte a Dancing with the Starsban. Megkérdeztem tőle, hogy meddig szándékozik még ennyire pörögni.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
Október elején életemben először Kolozsváron jártam, a Filmtettfeszten zsűriztem és beszélgettem ott a fesztiválon vetített filmek rendezőivel, Török Ferenccel (Moszkva tér), Szimler Bálinttal (Fekete pont), Csáki Lászlóval (Kék Pelikan) és Moldovai Katalinnal (Elfogy a levegő), továbbá kedves meghívómmal, Jakab-Benke Nándorral, a Filmtett főszerkesztőjével.
A Magyarázat mindenre fiatal újságíróját játszó, helyi lakos Hatházi Rebeka pedig végigkalauzolt a városon és megmutatta nekem a saját, személyes Kolozsvárját - ebből csak egy rövid részlet van itt az adásban, teljes egészében a Patreonon lehet meghallgatni.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
A Filmklub podcast szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.
A második évad utolsó részének alanya egy akkora legenda, hogy kábé az összes eddigi adásban említésre került a neve. 1998 óta publikál a Filmvilágban és úgy két éve a Letterboxdon, ahol elképesztően tartalmas, egymondatos minikritikáival nap mint nap gazdagítja az applikáció felhozatalát.
Tanít az ELTE filmszakon, több tucat könyvet fordított (köztük Paul Newman nagyszerű életrajzi regényét, a Harcosok klubját és az idei Coppola-könyvet), a vetítéseken mindig az első sorba ül. Aki hallotta már Varró Attilát beszélni, nem fog meglepődni azon, hogy ez az adás kétszer olyan hosszú, mint a többi.
Dolgok, amikről szó esik az adásban:
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
A Filmklub podcast szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.
“Szinte az egész életem ekörül forog, kilépni sem tudnék belőle. Nem is merek hátralépni és távolról ránézni, mert félek, hogy valami csúnya derülne ki” - mondja Jakab-Benke Nándor, aki terjesztőként kezdett dolgozni a Filmtettnél úgy húsz éve, aztán a kritika rovat szerkesztője volt, jó ideje már pedig a legjobb magyar nyelvű filmes site (ez ugyebár a Filmtett) főszerkesztője, de csapatával csinál filmfesztivált is (Filmtettfeszt), illetve filmeket is forgalmaznak és könyveket adnak ki. Olyan legendás YouTube-sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Székely nyelvlecke magyaroknak, a Nem szabványos rénszarvas vagy a Lolek és Balek. Ő az első ember ebben a podcastsorozatban, aki már rendezett nagyjátékfilmet, az Antigoné - avagy Erdélyben, filmet, együtt című mockumentary-t.
Nőtlen (de ezer éve van fix csaja), egy kutya és egy macska tulajdonosa, az utóbbi fel is bukkan az adásban (mert ezt az epizódot Nándi lakásában vettük fel Kolozsváron).
Itt lehet bekövetni a Letterboxdon.
Dolgok, amikről szó esik az adásban:
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
Az amerikai elnökválasztás másnapján felkerekedtünk Dorkával és Jankával, hogy megnézzük Fran Lebowitzot Bécsben. Az úton megvitattuk az élet nagy kérdéseit.
Dolgok, amiket említettünk az adásban:
Köszönet Kristóf Norbertnek az összekötő zenéért.
A Patreonon meghallgathatod Fran Lebowitz teljes bécsi előadását.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
A Filmklub podcast szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.
"Az egyetemen mást sem csinálunk, mint megpróbálunk régi filmeket érdekessé tenni egy olyan generáció számára, akik egymásodperces videókat néznek" - mondja Kránicz Bence, aki a nyomtatott Mozinet magazinba kezdett el kritikákat írni (az elsőt az álom.netről!), aztán dolgozott a Vs.hu-nál és az Unikornisban, pár éve pedig a 24.hu Kultúra rovatában találkozhattok az írásaival. Ő viszi a képregény témát a Filmvilágban, alapítója volt a Prizmának, illetve tanít az ELTE filmszakán.
A magyar filmkritika első korszakáról szóló Láthatatlan emberek című könyve idén nyáron jelent meg, válogatott filmkritikái gyűjteménye 2025-ben jön ki könyvalakban A helyemen ülsz címmel. Lichter Péterrel együtt is írt egy könyvet (Kalandos filmtörténet), valamint két filmet (Üres lovak, A titokzatos stylesi eset). Van Letterboxdja és két gyereke is.
Talán ő az első ember ebben a podcastsorozatban, aki úgy érzi, hogy a helyén van, elégedett a munkájával, de még a fizetésével is.
Dolgok, amikről szó esik az adásban:
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
A Filmklub podcast szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.
"Számomra kínkeserves az írás, gyűlöletes minden perce, néha meg nagyon jó a végén" - mondja az adásban Incze Kata, aki filmrendezésből diplomázott a kolozsvári Sapientia egyetemen, szkriptesként dolgozott az Árniban és a két utolsó Hajdu Szabolcs-filmben (Kálmán-nap, Egy százalék indián), illetve írt és rendezett négy kisfilmet: Small Talk (YouTube), Csendet kérünk (YouTube), Jobb levegő és Kézcsók, Kicsi.
A kritikaírásba véletlenül sodródott bele, jelentek meg írásai a Filmtettben, a Filmhun, a Filmtekercsen és az Országútban is, frusztrált kritikusnak tartja magát, a szerkesztők meg annyira tehetségesnek tartják őt, hogy nem engedik kiszállni. Az ELTÉ-n mesterizik forgatókönyvírásból, a Mozinet munkatársa, legutóbb a Fekete pont kampányán dolgozott. 165 centi magas (ezt majd érteni fogjátok, hogy miért írtam), érdemes követni a Letterboxdon és az Instagramon.
Dolgok, amikről szó esett az adásban:
Újra nagyvásznon Hollywood egyik legőszintébb pillanata - Kata szövege az Éjféli cowboy-ról, ami szerinte az egyetlen igazán jó írása
A szegény ember David Attenborough-ja - Kata írása a John Wilson tanácsairól, ami az első kritikája, amibe bele tudta rakni magát
Harmincéves az álmodozók hongkongi bibliája - Kata Csungking expressz-kritikája, amit elbaltázott lehetőségnek tart
Ez a film rendre mereven visszanéz a nézőjére - Nagy V. Gergő írása a Viszlát, Sárkány fogadóról (Kata az utolsó mozielőadásként utalt erre a műsorban)
Érezni kell, nem érteni - Gyöngyösi Lilla Tenet-kritikája
A barátkozás lehetőségei - Jakab Benke Nándor kritikája a First Cow-ról
Itáliai utazásom - Scorsese dokumentumfilmje az olasz filmművészetről
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
Az adás vendége Pető Kata színésznő, aki a jelenleg a mozikban futó Egy százalék indián című Hajdu Szabolcs-film egyik főszereplője, illetve látható mostanában a MILF című frenetikus előadásban is, amelyben élettársával, Rohonyi Barnabással játszik együtt. Ezeken kívül beszélgettünk még:
Ha a kikerülése napján hallgatod ezt az adást, akkor Pető Kata negyvenötödik születésnapján hallgatod.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.
"Mindig arra törekszem, hogy átadjam azt az érzést, amit átéltem a film alatt. Legyen az bődületes dögunalom vagy rácsodálkozás vagy lenyűgözöttség" - mondja Rusznyák Csaba, akinek élete első moziélménye a Szörnyecskék 2 volt. A méltán elfeledett Hellóinfó nevű portálnál kezdett el filmekről írni, aztán 2008-ban csatlakozott a Geekz csapatához. 2013 óta ő a főszerkesztője is site-nak, ami egy évvel később költözött be a 444.hu alá, ahol éveken keresztül egy hetente többször frissülő filmes oldalként működött, mostanában viszont a tetszhalál állapotában létezik.
Csaba amúgy főállásban műfordító, olyan regényeket fordított magyarra többek között, mint az A marsi, a Madarak a dobozban, az A Hail Mary küldetés, a Fekete Tom Balladája, a Fekete mise és az Az mondták, egyedül jöjjek.
Nős, egy gyermek édesapja, érdemes követni a Twitteren és a Letterboxdon is.
Cikkek, amikről szó esik az adásban:
A Venomról írt kritikája, aminek megszólták a címét a kommentelők
Kritikája James Ellroy Fehér jazz című regényéről, amit a könyvre jellemző stílusban írt
A első X-Men-filmről írt kritikája, ami miatt megszüntették az osztályzást a Geekzen
A holnap határa-kritika, amiben a kommentelők szerint elszpojlerezte a filmet
A Megfojtott virágokról írt kritikája, amire az egyik legbüszkébb
Két régebbi kedvence a saját kritikái közül: Blast of Silence, Dangerous Encounters of the First Kind
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról.
"Nem értem, hogy miért nem születnek nálunk botrányos filmek. Az ember nagyon várja, hogy valaki egyszer csak felcsattanjon" - mondja a Kritikusok hete legújabb adásában Babos Anna, akinek jelentek meg filmes írásai a Mércén, a Filmhun, a Metropolisban, a Prizma füzetek Kelly Reichardt-számában, a Jugend ohne Film és az Alapfilmek site-on, de a Variety-ben és a Mubin is.
Petri Simonnal közösen szervezi a Partizán filmklub vetítéseit és vezeti az azonos című podcastot, a Cinema Niche több vetítéséhez írt szöveget és ő jegyzi az idei év egyik legnagyobb port kavaró filmkritikáját (a Fekete pontról szól, a címe: A tehetetlenség mozija).
Lehet követni a Twitteren és az Instán, Letterboxdon nem aktív, de van Sight and Sound-os top tízes listája.
Dolgok, amikről szó esett az adásban:
Észak, észak - a Bollók Csaba film, amit Anna apukája fényképezett
A Fiktionsbescheinigung című retrospektív vetítéssorozat a bevándorló rendezőkkel a 2023-as Berlinalén
A Peter Nestler életmű retrospektív a Punto de Vista fesztiválon
Annáék Peter Nestler-retrospektívje a Verzión
Wes Anderson és felesége, Juman Malouf közös kiállítása Bécsben
Movie Mutations - Jonathan Rosenbaum kezdeményezése