Beszélgetések technológiáról, innovációról és az emberekről, akik ezek mögött vannak. A Com-Forth csapatának podcast sorozatában azokkal a szakértőkkel ülünk mikrofon mögé, akikről úgy érezzük, hogy egy konferencián előadott prezentáció vagy kerekasztal beszélgetés idejénél sokkal tovább hallgatnánk még gondolataikat, történeteiket, szívesen megismernénk közelebbről karrierjük útját, személyiségüket, kihívásaikat. Tartsatok velünk!
A már több mint 2 éve tartó orosz-ukrán háborút sok megközelítésből lehet elemezni. Mi ebben az epizódban vendégeinkkel a szomszédos állam villamosenergia-rendszerei ellen intézett támadásokat vizsgáltuk, és azt, hogy akár hazánk, akár más országok számára vajon milyen kiberbiztonsági tanulságokkal szolgálhat a régóta elhúzódó konfliktus. Kiss Adrienn, kiberbiztonsági munkatárs a magyar villamosenergia ellátás biztonságos és zavartalan működését biztosító MAVIR ZRt-től érkezett hozzánk, Görgey Péter pedig a Magyar Elektrotechnikai Egyesületet és az önkéntes szerveződésű SeConSys-t képviselte műsorunkban. Mindketten más indíttatásból választották ezt a szakterületet, de egyformán elkötelezettek abban, hogy széles köröket edukáljanak a cybersecurity témakörben.
A biztonságtechnikai berendezések kamerarendszereinél a jó képminőség, a nagy felbontás már réges rég nem kérdés. Ráadásul a modern eszközök a puszta képrögzítésnél egyre összetettebb feladatokra is képesek. A felvételekből keletkező adatbázisokban szinte gyerekjáték megadott paraméterek alapján keresni, a mesterséges intelligencia pedig folyamatosan még tovább tágítja a képelemzésben rejlő lehetőségeket. Laczkó Gábort arról kérdeztük, milyen fejlődési utat járt be a IP-kamerák piaca, valamint az ezeket forgalmazó Aspectis Kft. az elmúlt 20 évben.
Közel 200 éves múltra tekint vissza a Herendi Porcelánmanufaktúra története. A vállalat ma is azzal foglalkozik, amire 1826-ban az alapításakor létrehozták: kézműves termékeket állít elő. A dísztárgyak, a figurák és az úgynevezett szervizáruk mostanra a magyar kulturális örökség részeivé váltak. Hagyományos gyártási folyamataikról — a mókusszőr festőecsettől kezdve, az egyedi megrendelések elbírálásán át, az idén különösen nagy figyelmet kapó Verstappen relikviájáig — Dr. Ködmön István, termelési igazgató mesélt nekünk.
🥳 10. adásunkhoz érkeztünk! Ehhez a kerek számhoz nagyon illik egy olyan komplex téma, mint a #HR szakterülete, amit Kenyeres Krisztivel, az Arm senior people enablement managerével jártunk körbe egészen sok oldalról: hogyan válnak el egymástól a különböző HR-es szerepkörök? Kell-e határokat húzniuk a munkahelyi kapcsolatépítéseik során? A külsős szakértőként megbízott fejvadászok gyorsan és hatékonyan tudnak jelölteket találni nyitott pozíciókra, de még az ő erőfeszítéseik mellé is elengedhetetlen a belsős alkalmazottak bevonása. Kriszti – véleményünk szerint — megvédte a HR szakma becsületét a beszélgetés során, úgyhogy arra kértük, érveljen amellett is, hogy miért hasznos karriertanácsadási iránymutatást kérni erre specializálódott coach szakemberektől.
Ezen a héten a gyógyszergyártás egy meglehetősen érdekes szegletébe kalauzol el minket vendégünk, Gergics Máté, az Abacus Medicine Hungary Kft. minőségbiztosítási vezetője. A vállalat tevékenysége nem szokványos ebben a szektorban, Magyarországon nem is találunk még egy olyan céget, amely hozzájuk hasonló kereskedelmi modellel dolgozik a vényköteles, létfontosságú gyógyszerek nemzetközi szintű, könnyű hozzáférhetőségén. A gyógyítás témakörével kapcsolatban persze számos izgalmas kérdés gondolkoztatott el minket: milyen változásokat él meg most ez az iparág, beárazható-e az emberek élete, meddig tudjuk kitolni a várható élettartamot, és vajon mihez kezdenénk, ha kapnánk még plusz 80 évet ajándékba?
Mindenki adatot gyűjt. Az adat megváltoztatja a vállalatok teljesítménymutatóit, lehetőségeit, tevékenységeit. De a big data korszakában fürdőzve már azt is tudjuk, hogy az adatok nagy mennyiségénél sokkal fontosabb azok minősége és annak kitalálása, hogy mi lesz értékes a hatalmas információhalmazból, hogyan és mire szeretnénk felhasználni azt. Alapvetően ennek apropóján ültünk le beszélgetni Gulyás Mátéval, az adatelemzésre szakosodott, elsősorban nemzetközi ügyfelekkel együttműködő Datapao CEO-jával, de ha már vendégünk ennyi tapasztalatra tett szert a startup világban, arról is faggattuk, hogyan lehet egymás után több vállalkozást is sikerre vinni, vagy elengedni, ha a józan ész azt kívánja.
Tulajdonképpen mit jelent a fenntartható működés egy vállalat szempontjából? Elegendő csak a karbon lábnyomot vizsgálni, vagy beleérthetjük a munkavállalók elégedettségének és jóllétének kérdéskörét is? Egyre több zöld jogszabályi előírás gondoskodik arról, hogy a gazdasági szereplők mindenképpen tegyenek lépéseket a környezetvédelem érdekében, de nem lehet, hogy ez inkább visszaveti a valódi, tényleges fejlesztéseket? Fertetics Mandy, fenntarthatósági szakértő a Com-Forth Zóna podcast legújabb adásának vendége, vele beszélgettünk napjaink egyik legaktuálisabb témájáról.
Az egyetemi, tudományos életben a szakmai előmenetelt akár egy meglehetősen nehéz pontgyűjtő játékhoz is hasonlíthatjuk: az akadémiai rekordok megszerzése egy viszonylag lineáris út. Mégis szerteágazó tud lenni, ahogyan azt megtudtuk Dr. habil. Abonyi Jánostól, a Pannon Egyetem oktatójától, aki az ipar 4.0 témakörében is számos területet kutat a hallgatókkal. Több megkeresést is kapott már a versenyszférából, de sokkal izgalmasabbnak tartja azt, hogy hogyan lehet ezekkel a nagyvállalatokkal együttműködve, partnerségben elérni sikereket, és így több iparágra is rálátásuk lehet, az irodája ebből kifolyólag egy valódi játszótér. Kutatás-fejlesztésről, innovációs tevékenységekről és az emberközpontú gyártásról beszélgettünk vendégünkkel a Com-Forth Zóna Podcast legújabb adásában.
A kibervédelem az egyik legforróbb témává vált a gazdasági szereplőknél. Egy vállalat valamennyi szakemberétől figyelmet igényel és mindenkinek van ezzel kapcsolatban feladata. A megvalósításról azonban sokszor másképpen gondolkodnak az IT, és másképpen az OT (operational technology) vezérlőrendszerek üzemeltetői. Kocsis Tamás, becenevén Sharky, valódi szakértő a cybersecurity területén, és különösen fontosnak tartja, hogy e két oldal álláspontjai és érdekei minél közelebb kerüljenek egymáshoz. Szakmai rendezvények közkedvelt előadója, de nem csak az általa megosztott, mindig naprakész tudásanyagok és izgalmas esettanulmányok miatt. Egyedi stílusa megmutatkozik a Com-Forth Zóna podcastunk legújabb epizódjában is, amelyben felidéztük vele többek között a karrierjének állomásait, elgondolkoztunk azon, hogyan változott az IT szakma elismertsége és megítélése az elmúlt évtizedekben, és milyen kihívások előtt állnak azok a létfontosságú rendszerek, akik számára hamarosan a korábbinál szigorúbb biztonsági szabályozások lépnek érvénybe.
Fazekas Barbara neve nem ismeretlen az IT szakmában. Az itthon forradalmi kezdeményezésnek számító Green Fox Academy egykori ügyvezetőjeként azon dolgozott, hogy pár hónapos képzéseikkel ajtót nyissanak a szoftverfejlesztés lehetőségekben gazdag világa felé azoknak, akik mindaddig egy teljesen más szakterületen mozogtak. Jelenleg a Bobcats Coding társalapítójaként népszerűsíti tevékenységüket nemzetközi vizeken: versenyképes tudással bíró magyar szakembereket biztosítanak hazai és külföldi vállalatok szoftverfejlesztési projektjeihez. A csapatuk céltudatos, vágynak a sikerre, de nem bármi áron. Ma már sok mindent lényegesen másképp csinálnak, mint a 20-as éveikben.