Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Semmittevés Podcast

Gürtler Gábor

Vissza

Semmittevés Podcast

Gürtler Gábor

Üzlet Vállalkozás Oktatás Önfejlesztés Egészség és fitnesz Mentális egészség

Itt egy újfajta alternatíva az önfejlesztés, önismeret és tudatosság területén.A mai felgyorsult világban normálissá vált állandóan "készenlétben" lenni és dolgozni, ugyanakkor a még több munka nem hoz még több boldogságot magával. A semmittevés, más néven: a tudatos nem-cselekvés által felfedezhető a belső nyugalom, egyensúly és béke és erre mindenkinek megvan a képessége.Szándékunk, hogy az egyes adások meghallgatása növelje a tudatosság és jelenlét kiterjedését a mindennapjaidban, ami által a boldogság, a testi és szellemi egészség, illetve az erősödő intuíció élményét tapasztalhatod meg. A minimalizmus, a meditáció és a jó szokások témakörei mellett olyan területeket is érintünk az egyes adásokban, mint például a vállalkozásépítés és produktivitás, amelyeken túl szinte az élet minden területén való fejlődés is felszínre kerül.Azoknak szól ez a podcast, akik a túl sok agyalásból kiszakadva szeretnének tudatosan lelassítani, és egy chillesebb, könnyedebb és szabadabb szemléletmóddal tekinteni a világra. Lazulj el, iratkozz fel, és élvezd az utazást egy egészen kalandos világba!Barátsággal, Gürtler Gábor

Epizódok

61-68 megjelenítése a(z) 68 elemből.

A kreativitás színeinek megélése

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#008. - A kreativitás megélése együtt jár azzal, hogy örömmel tesszük azt, amit éppen teszünk, és mindez értéket visz mások életébe is. Amikor szabadon áramolnak a kreatív erőink, akkor megállíthatatlanul megyünk előre az utunkon, és mindez fantasztikus megtapasztalásokat hoz magával.

Ebben az adásban megismerheted, hogyan lehet a felszínre hozni a bennünk lévő kreativitást anélkül, hogy elvárásokat támasztanánk magunkkal szemben, illetve hogyan lehet újféle módokon és tevékenységeket keresztül megélni a flow-állapotot.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/8-kreativitas/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Természetes tudattágítás

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#007. - A természetes tudattágítás során a testet, mint eszközt használjuk ahhoz, hogy a gondolatok világa mögé hatoljunk, és ezáltal megtapasztaljuk, hogy bőven többek vagyunk annál, mint amit elmével felfoghatunk.

Ebben az adásban megismerheted, hogy milyen praktikákat alkalmazunk testi szinten ahhoz, hogy a tudattágítás által mélyebbre menjünk önmagunkban, és mesélünk arról is, milyen áldásos hatásokkal bír a böjtölés, illetve a hideg vizes merülés.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/7-tudattagitas/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

#006. - A boldog pénz szemléletmódja képes elhozni az életünkbe azt a gazdagságot és bőségérzetet, amit mindig is szerettünk volna megtapasztalni. Amikor a bevételeken túl hálával tudunk tekinteni minden egyes kiadásra, akkor a pénzáramlás az életünkben olyan könnyeddé válik, mint a levegővétel.

Ebben az adásban megismerheted, hogy mi a hatalmas különbség ár és ÉRTÉK között, hogyan lehet pénzügyileg tudatosnak lenni akár Excel-táblák nélkül is, illetve betekintést engedünk abba, hogy melyek voltak számunkra azok a fő pénzügyi fordulópontok az életünkben, amelyek jelentősen átformálták a valóságunkat.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/6-boldog-penz/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Az összpontosítás művészete

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#005. - Az összpontosítás által sokkal magasabb szinten tudjuk felhasználni a bennünk rejlő potenciált. Az elkalandozás és szétszórtság helyett akár fókuszáltan is működhetünk, ezért érdemes “befektetni” az energiát a figyelem tudatos irányításába.

Ebben az adásban megismerheted, hogyan lehet rajta tartani a fókuszunkat a számunkra fontos dolgokon (méghozzá felesleges erőlködés nélkül), illetve hogyan lehet megteremteni a könnyed összhangot tervezés és rugalmasság között.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/5-osszpontositas/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

#004. - A digitális minimalizmus teljesen új szintre emelheti az életedet, és a legjobb, hogy elég pár tudatosan megtett lépés ahhoz, hogy akár már holnaptól megtapasztald a pozitív változásokat.

Ebben az adásban megismerheted, hogyan lehet tudatosan megszűrni az online zajt, ami által könnyen azt tapasztalhatod meg, hogy több időd van a számodra fontos dolgokra - és főleg önmagadra.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/4-digitalis-minimalizmus/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

#003. - Az önfejlesztés egy csodálatos dolog, ugyanakkor korlátot is jelenthet, éppen ezért érdemes a folyamatos fejlődésre való törekvés mellett odafigyelni az élet egy másik aspektusára is.

Ebben az adásban megismerheted, hogy lehet túllátni a gondolatok “ködén”, illetve hogyan lehet könnyedséggel ráhangolódni arra, amit úgy nevezünk, hogy intuíció.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/3-onfejlesztes-zsakutcaja/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Szörfözni a kiszámíthatatlanság tengerén

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#002. - A kiszámíthatatlanság az élet része, ugyanakkor nem feltétlenül szükséges, hogy az állandó változás hatással legyen arra a belső békére, amely mindig velünk/bennünk van.

Ebben az adásban megismerheted, hogy érdemes hozzáállni a dolgokhoz úgy, hogy az elengedés, a tiszta jelenlét, és a tudatos cselekvés bontakozhasson ki a mindennapokban.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/2-kiszamithatatlansag/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

#001. (Bevezető adás) - Ahhoz, hogy eredmények mutatkozzanak meg az életünkben, nem feltétlenül kell stresszelni rajtuk. Lehet könnyedséggel, áramlással és lazán is előre jutni, ugyanakkor ehhez lényeges elem, hogy az elsődlegessé a tudatosság és jelenlét váljon az életünkben.

Ebben az adásban megismerheted a Célravezető Semmittevés életszemléletet, továbbá segítünk keresztüllátni azon a tévhiten, miszerint keményen kell “gürizni” ahhoz, hogy értelmes dolgok történjenek velünk.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/1-elvezni-az-eletet/