Keresés Jelentkezés Mi a podcast.hu?

Semmittevés Podcast

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Vissza

Semmittevés Podcast

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Üzlet Vállalkozás Oktatás Önfejlesztés Egészség és fitnesz Mentális egészség

Itt egy újfajta alternatíva az önfejlesztés, önismeret és tudatosság területén! Életünk egy adott pontján mindketten megtapasztaltuk, hogy milyen jelentős belső átalakulásokat tud magával hozni egy kis tudatos “semmittevés”, és ezzel a podcasttel szeretnénk megmutatni azt az utat, ahol nem feltétlenül a több pörgés és folyamatos “gürizés” emelni új szintre az életed. Szándékunk, hogy az egyes adások meghallgatása növelje a tudatosság és jelenlét kiterjedését a mindennapjaidban, ami által a boldogság, a testi és szellemi egészség, illetve az erősödő intuíció élményét tapasztalhatod meg. A minimalizmus, a meditáció és a jó szokások témakörei mellett olyan területeket is érintünk az egyes adásokban, mint például a vállalkozásépítés és produktivitás, amelyeken túl szinte az élet minden területén való fejlődés is felszínre kerül. Elsősorban azoknak szól ez a podcast, akik a túl sok agyalásból kiszakadva szeretnének tudatosan lelassítani, és egy chillesebb, könnyedebb és szabadabb szemléletmóddal tekinteni a világra. Lazulj el, iratkozz fel, és élvezd, ahogy a hetente érkező új adások inspirálnak és belülről felébresztenek. Barátsággal, Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Epizódok

41-50 megjelenítése a(z) 64 elemből.

A sikeres életmódváltás kulcsa, hogy az életre egységként tekintünk, ahol az egyes területek (sport, táplálkozás, feltöltő munka) összhangban vannak egymással. A hosszabb távon fenntartható változást érdemes kis lépésekben elkezdeni, és közben végig tudatos maradni a folyamat alatt.

Ebben az adásban Varga Balázs, vegán sporttáplálkozási szakértőt hívtuk meg egy beszélgetésre, aki mesél arról, hogyan lehet a legegyszerűbbé tenni az életmódváltás folyamatát, illetve azt is megosztja, őt milyen lépéseket és hatások vezették a vegán életútra.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/eletmodvaltas-varga-balazs-vegan/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor 

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
Jun 23. | 62 perc

#023. - A természettel összhangban élni igazából a nagyvárosban is lehetséges, hiszen egyre több lehetőség érhető el, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. Ehhez persze lényeges elem a tudatosság, és az, hogy szívből jövően legyen jelen a hajtóerő a változásra és változtatásra.

Ebben az adásban megismerheted, milyen hatásokat hozhat magával az, ha elszakadunk a természettől és természetességtől, illetve hogyan lehet fenntarthatóbb módon élni akár még a nagyvárosban is.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/23-termeszettel-osszhangban/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor 

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
Jun 16. | 34 perc

#022. - A változás és változtatás igénye természetes módon jelenik meg bennünk, ám ahhoz, hogy átalakuljunk, nem feltétlenül szükséges megtapasztalni a szenvedés és fájdalom egyik-másik formáját, hanem van egy alternatív út is. De mégis melyik az...?

Ebben az adásban megismerheted, hogyan lehet tudatosan elindítani a változást az életünkben (legyen szó bármelyik életterületről), illetve hogyan tudunk ráhangolódni arra, hogy merrefelé induljunk el és megvalósítsuk mindazt, ami bennünk van.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/22-valtozas/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor 

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
Jun 09. | 35 perc

#021. - A kiválóság és az egészséges maximalizmus útján járva úgy hozzuk ki magunkból a legtöbbet, hogy élvezzük a folyamatot és közben nem égünk ki.

Ebben az adásban megismerheted azt, hogyan lehet meglátni - és megélni - a bennünk lévő mélyebb potenciált, illetve milyen módon tudjuk a tudatosság által kibontakoztatni azt a teljesítményt, amiről tudjuk, hogy ott van bennünk.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/21-kivalosag-maximalizmus/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
Jun 01. | 27 perc

#020. - A tudatos teremtés témájához sokféle oldalról lehet közelíteni, ám a lényeget tekintve minden tanítás ugyanarra mutat: az ember teremtő lény.

Ebben az adásban megismerheted azt, hogy milyen fázisai vannak a tudatos teremtésnek, mi milyen megközelítéssel tekintünk a témára,  illetve milyen praktikákat lehet használni ahhoz, hogy a teremtés játékossággal és könnyedséggel történjen.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/20-tudatos-teremtes/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
May 25. | 33 perc

Passzív Produktivitás

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#019. - A produktivitás sok esetben az aktív cselekvéssel van összekötve, ám létezik egy olyan alternatív út is, ahol éppen a passzivitás által válhatunk még hatékonyabbá. Lehet, hogy a produktivitás területére is érvényes a mondás, hogy a "kevesebb több"?

Ebben az adásban megismerheted, hogyan lehet az ún. passzív produktivitás előnyös hatással az életünkre, illetve mit érdemes tenni akkor, amikor észrevesszük, hogy már-már kényszeresen cselekszünk pusztán azért, hogy eredményeket érjünk el és sikeresnek érezzük magunkat.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/19-produktivitas/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
May 18. | 39 perc

A meditáció evolúciója

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#018. - A meditáció megannyi formája jelenik meg az életben, és mi is sokféle változatát kipróbálhattuk. Ebben az adásban a személyes tapasztalatainkat osztjuk meg arról, milyen mélységekbe nyertünk betekintést általa, és milyen hatásokat hozott magával a kitartó gyakorlás.

Azok számára is ajánlott meghallgatni az adást, akik még csak keveset meditáltak és nem igazán értek el "sikereket", illetve azok számára is, akik rendelkeznek átfogóbb tapasztalatokkal a meditáció területén, és nyitottak arra, hogy befogadjanak új nézőpontokat.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/18-meditacio-evolucioja/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
May 11. | 38 perc

A tudatos párkapcsolat varázsa

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#017. - A tudatos párkapcsolat varázsa abban rejlik, hogy minden figyelmünkkel jelen vagyunk a kapcsolódásban, és a mintákon keresztüllátva szabadon hagyjuk megnyilvánulni a másikat.

Ebben az epizódban megismerheted, hogyan formálja át a társas kapcsolatainkat, ha az kerül előtérbe, hogy "mit tehetek bele ebbe a kapcsolatba" (ahelyett, hogy "mit kaphatnék tőle..."), illetve szó esik arról is, hogy mi valójában az együtt fejlődés és együtt emelkedés titka.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/17-tudatos-parkapcsolat/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
May 04. | 41 perc

#016. - A bátorság az élet természetes velejárója, amikor hagyjuk szabadon áramolni dolgokat. Semmilyen extra erőfeszítést nem szükséges tenni a bátorságért, hiszen az természetes módon megjelenik, amikor éppen az szolgálja legjobban az adott helyzetet.

Ebben az adásban megismerheted, hogyan érdemes hozzáállni azokhoz a helyzetekhez, amikor a bátorság helyett a félelem kerül az élőtérbe, illetve hogyan lehet kalandként megélni az új és ismeretlen helyzeteket.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/16-batorsag/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
Apr 27. | 34 perc

Hivatás és Karrier

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

#015. - A hivatás és karrier olyan területek, amelyek talán a legnagyobb hatással vannak az életünkre és mindennapjainkra. Éppen ezért érdemes tudatosan odafigyelni arra, hogy milyen dolgokkal foglalkozunk, és mit választunk hivatásunknak. (Vagy vajon a hivatás választ bennünket?)

Ebben az adásban körbejárjuk, hogyan találhatunk rá arra, amiben a természetünknél fogva jók vagyunk, illetve hogyan lehetünk biztosak abban, hogy tényleg azt csináljuk-e, ami a hivatásunk. 

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/15-hivatas-karrier/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Olvass tovább
0:00:00
/
0:00:00
Apr 20. | 22 perc