Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Semmittevés Podcast

Gürtler Gábor

Vissza

Semmittevés Podcast

Gürtler Gábor

Üzlet Vállalkozás Oktatás Önfejlesztés Egészség és fitnesz Mentális egészség

Itt egy újfajta alternatíva az önfejlesztés, önismeret és tudatosság területén.A mai felgyorsult világban normálissá vált állandóan "készenlétben" lenni és dolgozni, ugyanakkor a még több munka nem hoz még több boldogságot magával. A semmittevés, más néven: a tudatos nem-cselekvés által felfedezhető a belső nyugalom, egyensúly és béke és erre mindenkinek megvan a képessége.Szándékunk, hogy az egyes adások meghallgatása növelje a tudatosság és jelenlét kiterjedését a mindennapjaidban, ami által a boldogság, a testi és szellemi egészség, illetve az erősödő intuíció élményét tapasztalhatod meg. A minimalizmus, a meditáció és a jó szokások témakörei mellett olyan területeket is érintünk az egyes adásokban, mint például a vállalkozásépítés és produktivitás, amelyeken túl szinte az élet minden területén való fejlődés is felszínre kerül.Azoknak szól ez a podcast, akik a túl sok agyalásból kiszakadva szeretnének tudatosan lelassítani, és egy chillesebb, könnyedebb és szabadabb szemléletmóddal tekinteni a világra. Lazulj el, iratkozz fel, és élvezd az utazást egy egészen kalandos világba!Barátsággal, Gürtler Gábor

Epizódok

11-20 megjelenítése a(z) 68 elemből.

Párkapcsolat 2.0 - Új szint a kapcsolódásban

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Amikor egy párkapcsolatban teljes figyelmünkkel jelen vagyunk és önmagunkként tudunk létezni benne, akkor a kapcsolódás új szintjét tapasztaljuk meg. Eltűnnek az elvárások, feloldódnak a kétségek és tisztán a másik választása marad.

Ebben az adásban megismerheted, hogyan lehet egy örömteli, frissességből fakadó kapcsolatot kialakítani a másik féllel, illetve milyen kérdéseket érdemes feltenni, ha elakadást tapasztalt ezen az életterületen.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/58-parkapcsolat/

Köszönjük, hogy hallgatod a Semmittevés Podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd hasonló gondolkodású emberekkel körbevenni magad? Legyél tagja a Backstage közösségnek: https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Életünk legjobb nyara?

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Életünk legjobb nyarára készülünk - mégpedig úgy, hogy hagyjuk szabadon megtörténni.

A tervezés mellett nagy teret kap a spontaneitás is, ahol az éberség és az energia követése által várhatóan csomó olyan fantasztikus élményben lesz részünk, amit most még elképzelni sem tudunk. Ebben az epizódban mesélünk a terveinkről és megosztjuk azt, hogy mi az, ami most a leginkább lelkesít bennünket.

Örömteli és élménydús nyarat kívánunk neked!
 
A kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/57-eletunk-legjobb-nyara/

Köszönjük, hogy hallgatod a Semmittevés Podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A "tart, ameddig tart" szemléletmód képes arra, hogy megváltoztassa az életünket, hiszen kevésbé fogunk ragaszkodni dolgokhoz és emberekhez.

Ha valami jó az életünkben, akkor nagyon könnyen megjelenik a vele való azonosulás, ám fontos, hogy éberek legyünk a folyamatra. Ebben az adásban az elengedés és múlandóság témáját bontjuk ki, ahol megnézzük, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a ragaszkodás elengedéséhez.
 
A videót és a kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/56-tart-ameddig-tart-elengedes/

Köszönjük, hogy hallgatod a Semmittevés Podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Feltöltődés

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

A feltöltődésre nem csak úgy érdemes tekinteni, mint amit időközönként beiktatunk a pörgős életünkbe, hanem sokkal inkább célravezető a mindennapjaink részévé tenni és tudatosítani, hogy mi az, ami igazán feltölt bennünket.

Ebben az adásban a feltöltődés témáját bontjuk ki testi, lelki és mentális szinteken. Saját példákon keresztül megismerhetsz töltődést segítő gyakorlatokat és egyszerűen beépíthető szokásokat is, ahol szó esik a testi pihenésről, fizikai környezet fontosságáról, a táplálkozásról, illetve a lelki és mentális töltődés lehetőségeiről.
 
A videó és a kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/55-feltoltodes/

Köszönjük, hogy hallgatod a Semmittevés Podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A látomáskeresés során Gábor egyedül, sátor, étel és ital nélkül több napot töltött el az erdőben egy mindössze 10 négyzetméteres területen. Egy izgalmas történet kerekedett belőle, ám emellett sok mással is gazdagabb lett.

Érdemes néha elvonulni egy kicsit a mindennapok zajától, ami által egy új perspektívából tudunk ránézni az életünkre. Ebben az adásban Gábor mesél a látomáskeresés során megtapasztalt élményéről, amelyből kiderül, milyen hatással lehet a valóságunkra, ha több napon át esszenciálisnak gondolt dolgokat nélkülözünk.

A kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/54-latomaskereses/

Köszönjük, hogy hallgatod a Semmittevés Podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A tudatosság magába foglal mindent és nem ítél meg semmit. Ahhoz, ha valamilyen változást szeretnénk látni az életünkben, először a tudatosságunkban kell bekövetkeznie a változásnak, ezért érdemes nagyon ébernek lenni a belső világunkra.

Ebben az adásban a Tudatosság Podcast alkotói,  Erdélyi Nikolett és Dienes Maja a vendégeinket, akikkel a választásaink teremtő erejéről beszélgetünk. Az epizód kézzelfoghatóvá teszi a tudatosság témáját és olyan gyakorlati eszközöket ad,  amelyekkel megváltoztathatjuk az életünket.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/tudatossag-podcast-erdelyi-nikolett-dienes-maja/

Köszönjük, hogy hallgatod a Semmittevés Podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A mindennapos stressz hatására könnyű elfelejteni, hogy milyen igazából jól élni. A tudatos stresszkezelés éppen ezért nagyon fontos képesség napjainkban, és érdemes a megfelelő eszközöket használni, hogy a kiegyensúlyozottság és harmónia váljon újra az alap állapotunkká.

Ebben az adásban a tudatos stresszkezelés eszközeiről beszélgetünk szakértő vendégünkkel, Gyulai Kriszta stresszmentorral. Az epizódból megtudhatod, hogyan lehet felismerni a stressz forrását, hogyan célszerű a káros stresszt "jó stresszé" alakítani, illetve milyen gyakorlati eszközökkel érdemes kezelni a túl sok stresszt.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/stresszkezeles-gyulai-kriszta/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Jön a Legendás Semmittevés Tábor!

Zalaba Krisztián és Gürtler Gábor

Képzeld el, hogy 4 napra kiszakadsz a mindennapok pörgésből, és a gyakorlatban is megtapasztalod azt a békét, nyugalmat és jelenlétet, amiről immár 50 adáson keresztül hallhattál. Jön a Legendás Semmittevés Tábor, ahol néhány napot eltöltünk együtt a csodaszép erdei környezetben, szuper társasággal!

Ebben az adásban megismered, hogy miben alakíthatja át az életedet, ha úgy döntesz, hogy velünk tartasz a Táborba, illetve mesélünk a várható programokról, a helyszínről, mindenről.

A részleteket és jelentkezést itt találod:

https://semmitteves.hu/tabor/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A hit lényegében egy híd, amely elvezet a tapasztalathoz. Elveink mentén élve tapasztalattá tudjuk formálni a tetteinket - ezért fontos hinni valamiben, ugyanakkor ha új tapasztalatokra vágyunk, meg kell tanulni elengedni korábbi hitrendszereinket is.

Ebben az adásban megismerheted a hit és a tapasztalat egymásra gyakorolt hatását, illetve azokat a gyakorlati eszközöket, amelyek segítségünkre lehetnek a bennünket már nem szolgáló hitrendszerek felismerésében és felülírásában.

A videót és kapcsolódó érdekességeket a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/50-hitrendszer-tapasztalat/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Szeretnéd megismerni, hogy mi történik a színfalak mögött, a Backstage-ben? https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Az életközepi válság már a 30-as éveinkben járó embereknél is gyakran megjelenik. Ha azt érezzük, hogy nem vagyunk a helyünkön és sokat gondolunk arra, hogy úgy igazából máshogy is élhetnénk, akkor eljött az idő arra, hogy újraértékeljük az életet.

Ebben az adásban a nehézségek lehetőséggé formálásáról beszélgetünk vendégünkkel, Dankó Szilvi midlife mentorral. Az áramló beszélgetés alatt kitérünk az életközepi válság jeleire, a spirituális út veszélyeire, illetve arra is, hogyan érdemes feldolgozni a veszteségeket.

A kapcsolódó érdekességeket és a videót a podcast weboldalán találod:

https://semmitteves.hu/eletkozepi-valsag-danko-szilvi/

Köszönjük, hogy hallgatod a podcastet - bízunk benne, hogy élvezni fogod az új adásokat is, és bátran iratkozz fel az Apple Podcasts, Google Podcasts vagy Spotify alkalmazásban!

Barátsággal,
Zalaba Krisz és Gürtler Gábor

UI: Érdemes meghallgatni az extra, színfalak mögött "titkos" beszélgetést is Szilvivel a Backstage-ben. https://semmitteves.hu/backstage/

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00